Horror Környén, baltát vágott a barátnője fejébe egy férfi

Horror Környén, baltát vágott a barátnője fejébe egy férfi

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt benyújtott vádirata alapján a bíróság a letartóztatásban lévő székesfehérvári férfit 10 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az elkövető az ügyészség beszámolója szerint 2017 áprilisában, egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg a sértettel, ezt követően több alkalommal találkoztak. A vádlott, a háromgyermekes, elvált K. B. Attila 2017 áprilisában egy internetes társkeresőn ismerkedett meg K. Ritával, aki szintén külön élt férjétől, és ugyanúgy három gyermekről gondoskodott. A férfi és a sértett 2017. augusztus 6. napján, az esti órákban Környén, egy hétvégi házban találkozott.

A vádlott nem tudta elfogadni, hogy a sértett csupán barátként tekint rá, ezért elhatározta, hogy megöli. Miután a sértett elaludt, a vádlott egy 30 cm hosszúságú baltával addig ütötte a fejét, amíg már nem mozdult és nem adott életjelet.

A férfi úgy vélte, hogy a sértett meghalt, ezért elhagyta a helyszínt, de az esti órákban feladta magát a rendőrségen. A bűncselekmény helyszínére érkező rendőrök megállapították, hogy a sértett még él, majd a mentők kórházba szállították. Állapotát a kórházban sikerült stabilizálni, azonban

Hírdetés

a bántalmazás miatt maradandó fogyatékosságot okozó sérülései keletkeztek.

A súlyos koponyasérülések miatt a sértett életét vesztette volna, amennyiben nem részesül szakszerű orvosi ellátásban.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a bíróság a vádlott letartóztatását tartsa fenn, továbbá arra, hogy a vádlottat fegyház fokozatú szabadságvesztés büntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje.

A Tatabányai Törvényszék az ügyészség vádirata alapján bűnösnek mondta ki a férfit, akit ezért 10 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélt. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »