Horogkereszt virágföldből, virágokból

Horogkereszt virágföldből, virágokból

Ismeretlenek virágföldből horogkeresztet rajzoltak a járdára a litvániai zsidó közösség vilniusi székháza közelében – számolt be a BNS balti hírügynökség.

“Már régóta nem volt példa ilyen egyértelműen kifejezett antiszemitizmusra” – fakadt ki Faina Kukliansky, a zsidó közösség vezetője.

Hírdetés

Az elnök asszony összefüggést akart felfedezni abban, hogy a megnyilvánulásra vasárnap, egy héttel a litvániai holokauszt napok előtt került sor. Kukliansky a hatóságokat okolta a történtekért. Linas Linkevicius litván külügyminiszter elítélte az incidenst, a rendőrség pedig nyomozást indított az ügyben.

A litvániai zsidó közösség augusztus elején állítólagos fenyegető levelek miatt ideiglenesen bezárta székházát és a vilniusi zsinagógát. Az zsidóellenes megnyilvánulások előzménye az volt, hogy a vilniusi városvezetés úgy döntött: mégsem örökíti meg a fővárosban két németbarát partizán emlékét, akik a második világháború idején a szovjet megszállás ellen küzdöttek, és akiket emiatt nemzeti hősnek tekintenek az országban. A határozat nyomán eltávolították a nemzeti könyvtár faláról Jonas Noreika emléktábláját, valamint átnevezték a Kazys Skirpa utcát. A döntés a zsidókra haragította a közvéleményt.

Litvániát a második világháború alatt a Szovjetunió megszállása után Németország szabadította fel, aztán újra bolsevik elnyomás következett egész a Szovjetunió 1991-es széteséséig.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »