Champs Elysées-n masírozó Wehrmacht-katonák a horogkeresztes zászlóval díszített Diadalív árnyékában. A németek 1940. június 14-én egyetlen lövés nélkül foglalták el a „fény városát”. A szabad várossá nyilvánított Párizs soha nem volt olyan csendes és közönyös, mint azon a napon. A franciák szégyene Hitler számára élete talán legszebb pillanatait jelentette. A német templomokban 15 percen át zúgtak a harangok, a birodalmi zászlók pedig három napon át lengtek a házak és középületek falain.
A német hadsereg 1940. május 10-én támadta meg Franciaországot. A Wehrmacht – a tisztek nagy meglepetésére – különösebb ellenállás nélkül tört előre az ország belseje felé. A francia társadalomban még élénken élt az első világháború borzalmas pusztításának emléke, így a katonák többsége szinte harc nélkül, rezignáltan megadta magát. Év végéig 1,8 millió francia katona került német hadifogságba.
A Wehrmacht bevonulása előtt a kormány mellett mintegy 2 millió párizsi lakos is elhagyta a fővárost. A német tisztek a leghíresebb szállodákba költöztek be, a katonák azonban éppen Párizs lényegétől fosztották meg: nem énekelhettek, táncolhattak és dohányozhattak nyilvános helyen, nem úszhattak a Szajnában, nem vehettek pornográf képeket, és jobban jártak, ha a fekete és zsidó nők társaságát elkerülték.
Bár sok francia nyilvánította ki egyértelműen németekkel szembeni ellenérzéseit – nem szóltak hozzájuk, sőt, rájuk sem néztek –, az emberek többsége ugyanúgy élte tovább az életét, mintha a várost nem özönlötték volna el Wehrmacht-katonák. A kávéházak, lokálok továbbra is tömve voltak, a mozikat pedig többen keresték fel, mint korábban bármikor.
A franciák végül 1940. június 22-én, a compiègne-i erdőben kötötték meg a fegyverszüneti egyezményt. Az ország két részre, a német megszállás alatt álló északi és atlanti-óceán menti sávra, valamint a Pétain marsall vezette német bábállamra, Vichy-Franciaországra szakadt szét. Párizs csak 1944. augusztus 25-én szabadult fel.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
