„Hord el magad!” – Dárdai Pál elzavarta játékosát a vasárnapi edzésről

„Hord el magad!” – Dárdai Pál elzavarta játékosát a vasárnapi edzésről

Drasztikus eszközhöz nyúlt a magyar vezetőedző azok után, hogy vereséggel kezdte harmadik időszakát a Hertha kispadján.

A héten Dárdai Pál lett harmadszor is a Hertha labdarúgócsapatának vezetőedzője, de rosszul kezdődött az újabb együttműködés, hiszen hazai pályán 4–2-re kikapott a bentmaradásért harcoló berlini csapat szombaton a Werder Brehmennel szemben. Mint arról az Infostart is beszámolt, a magyar vezetőedző a mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy nagyobb a gond a fejekben, mint arra számított.

A Bild cikke nyomán az Index arról ír, hogy vasárnap is edzést vezényelt a csapatnak Dárdai Pál, ami ráadásul elég paprikás hangulatban telt. A bemelegítés után körbeállt a csapat, Dárdai a játékosaihoz szólt, majd hirtelen Ivan Sunjic felé fordult, és azt mondta:

„Mire gondolsz? Menj innen, viszlát, hordd el magad!”

Hírdetés

Majd a 26 éves horvát játékos egyedül vonult le a pályáról.

Sunjic nem volt a keretben a Werder elleni meccsen, a Birmingham City kölcsönjátékosaként szerepel a Herthánál, az ősszel alapembernek számított.

Nyitókép: MTI/AP/DPA/Andreas Gora

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »