Hoppál: a V4 megsüvegelendő együttműködési forma

A visegrádi együttműködés az Európai Unió keretein belül is megsüvegelendő együttműködési forma – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára csütörtökön Nagymaroson, a V4 magyar elnökségének kulturális záróünnepségét megelőző sajtótájékoztatón.

Hoppál Péter a 9. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó keretében tartott eseményen kiemelte, Visegrád a Duna túlpartján áll, és a folyóval összekötött két part kapcsolata szimbolikus üzenet is: „széttagoltságunk egyben könnyen áthidalható egységet is jelent itt, Európa közepén mind a négy ország számára”.

Azt mondta, a programokra, csúcstalálkozókra, a kulturális együttműködésekre, a kulturális turisztika erősödésére visszatekintve elmondható, hogy a tisztelet kultúrájának erősödése volt az egyik pillére az elmúlt évnek, a másik pedig egymás még jobb megismerése.

„A nemzetállamok megerősödése hozzájárulhat a stabilitáshoz, a békéhez és a biztonsághoz, ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a kulturális sokszínűség bemutatása és ezekben való együttműködés tudja hatékonyan szolgálni a békét és a biztonságot” – tette hozzá.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a fesztivál fővédnöke a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) együttműködéséről szólva úgy fogalmazott: annyira egymásra vannak utalva ezek a nemzetek, annyira egy a sorsunk, hogy „ennek az együttműködésnek nincs alternatívája”.

„Bármilyen aktuális vihar jöhet, ezek a gyökerek összefonódtak, ezek a nemzetek összefonódtak, ezek a nemzetek együtt erősek igazán itt, Európában” – közölte.

Varju Krisztina, a Külgazdasági és Külügyminisztérium európai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára arra emlékeztetett, hogy Magyarország a COVID-járvány időszakában vette át az elnökséget és egy másik válsághelyzetben zárja az időszakot.

Hírdetés

Hozzátette, mindkét válsághelyzet megmutatta a szolidaritás szükségességét, a regionális együttműködés jelentőségét, hogy a bajban az ember a szomszédaira számíthat elsősorban.

Rámutatott arra, hogy a magyar elnökség mottója – Indítsuk újra Európát! – most is aktuális, hiszen a jelenlegi válsághelyzetből is Európának az együttműködés alapján újraindításra, békére, a stabilitáshoz és a normalitáshoz való mihamarabbi visszatérésre van szüksége.

Marián Varga Szlovákia nagykövetségének képviseletében arról szólt, hogy a visegrádi együttműködésnek a jövőben is van perspektívája. A visegrádi együttműködést nagyon alacsony intézményesített szint, illetve az informális együttműködési keretek jellemzik, ennek köszönhetően a négy ország 30 év elteltével is együttműködésben gondolkozik – emelte ki.

A júliusban induló szlovák elnökséggel kapcsolatban elmondta: prioritásnak tekintik, hogy a V4-es együttműködés olyan projektekre irányuljon, amelyek pozitívumokat hoznak az állampolgárok számára, és nagyon fontos ebből a szempontból a gazdaság, az infrastrukturális fejlesztések, illetve az emberek közötti kapcsolatok erősítése.
Tibor Bial cseh nagykövet örömét fejezte ki, hogy a V4-es együttműködés kulturális és turisztikai szinten is megvalósul.

Sebastian Kęciek lengyel nagykövet arról beszélt, hogy Közép-Európa ereje az egységben rejlik, csak együttműködve, az egységet építve tudják a versenyképességet építeni más európai régiókkal szemben.

Kis Domonkos Márk, a fesztivál igazgatója kiemelte, hogy világszínvonalú sztárokat tudtak meghívni a fesztiválra, amelyre az elmúlt négy napban csaknem 11 ezren látogattak ki.

Jakab Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese arról szólt, hogy az elnökség ideje alatt Magyarország a kötelezettségeit túlteljesítve valósított meg V4-fókuszú programokat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »