Hoppál: A bukott baloldal nem diktálhat Brüsszelből

A bukott baloldal újra arra készül, hogy Brüsszelből próbálja megakadályozni a magyar kormány munkáját és lejáratni Magyarországot, de ezt nem fogjuk hagyni – mondta a Fidesz szóvivője szerdán Harkányban.

Hoppál Péter annak a szállodának a bejárata előtt tartott sajtótájékoztatót, ahova Puch László, az MSZP baranyai elnöke, a párt volt pénztárnoka baráti találkozót szervezett szerdára és csütörtökre az Országgyűléstől búcsúzó szocialista politikusoknak. „Az MSZP volt pénztárnoka ebbe a harkányi wellness szállodába invitálta a bukott baloldal szereplőit, hogy elemezgessék a választási vereségük okait, de a választók akarata világos volt: azt mondták április 6-án, amit már négy éve is, hogy nem kérnek többé a bukott baloldalból” – fogalmazott a Fidesz szóvivője.
A választókat nem lehet megvezetni

Hoppál Péter hangsúlyozta: az emberek sem a baloldal szereplőiből, sem a politikájából, sem a stílusából nem kérnek. „A választókat nem lehet megvezetni, a választáson mindenki saját szemével láthatta, hogy a magyar emberek véleményt nyilvánítottak: akkor sem kérnek a baloldali politikusokból, ha együtt vannak és akkor sem, ha külön-külön indulnak” – mondta. A politikus szavai szerint mindegy, hogy a bukott baloldal szereplői kötnek, vagy nem kötnek alkalmi szövetséget. A helyzet egyértelmű: „ugyanazok akarják tönkretenni Magyarországot, akik ezt egyszer már megtették, és ma ebben a szállodában szövögetik újabb terveiket”.

Hozzáfűzte: miután itthon elbuktak, arra készülnek, hogy Brüsszelből próbálják akadályozni a magyar kormány munkáját és lejáratni Magyarországot ugyanazokkal a módszerekkel, mint amikkel az elmúlt öt év európai parlamenti ciklusában tették. A szavazókkal összefogva történelmi vereséget mértünk a baloldalra az országgyűlési választáson, és az európai parlamenti választáson is nemet fogunk mondani rá – hangsúlyozta a Fidesz szóvivője. Hozzátette: „nem fogjuk hagyni, hogy a bukott baloldal diktáljon Brüsszelből nekünk, magyaroknak, nem fogjuk engedni, hogy erre szövetkezzenek azok, akik egyszer már tönkretették az országot, a magyar emberek nem fogják engedni, hogy hátba támadják őket, ahogy azt az elmúlt években megtették”.

Hírdetés

Veszély fenyegeti Magyarországot

Hoppál Péter arra az újságírói kérdésre, hogy miért tartotta fontosnak megszólalni a szocialista összejövetellel kapcsolatban, hiszen nem hivatalos, hanem baráti találkozóról van szó, azt válaszolta: olyan MSZP-s politikusok is vannak a meghívottak között, akik szerepelnek a párt európai parlamenti listáján. Az ő személyükben pedig veszély fenyegeti Magyarországot, mert folytatódhat az a politika, amit a korábbi években gyakoroltak.
Puch: Nem készülünk semmire

A sajtótájékoztatót követően Puch László kijött a szálloda elé, és üdvözölte Hoppál Pétert. A két politikus mosolyogva kezet fogott és néhány szót váltott egymással. „Nem készülünk semmire” – jelentette ki Puch a szerdán és csütörtökön zajló esemény helyszínéül szolgáló harkányi szálloda előtt újságíróknak, majd hozzátette: ez egy magántalálkozó, mindenki magánemberként vesz részt rajta, de hazugság lenne azt állítani, hogy ha több mint húsz szocialista politikus összejön, nem fognak politizálni. Puch László azt mondta: a meghívott politikustársaival huszonöt szép évet töltöttek együtt a politikában, s ez az esemény ennek egyfajta lezárására is lehetőséget kínál. Megjegyezte, elképzelhetőnek tartja, hogy hagyományt teremtenek és ebben a formában még sokszor találkoznak egymással.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »