Hoppá! Kuncze mintha elkottyintotta volna magát

Hoppá! Kuncze mintha elkottyintotta volna magát

Ilyen emberekkel dolgozik az ATV…

Jó volt ez a kis húsvéti politikacsönd. A közélet hírei iránt érdeklődők is a családjuk felé fordulhattak. Pedig Magyar Péter mindent megtett azért, hogy a rossz minőségű, zavaros hangfelvételen, amin volt feleségét, Varga Juditot már eleve azzal a céllal faggatta, hogy azzal ártson neki és a kormánynak, legelsősorban természetesen Orbán Viktornak. Gulyás Gergely pedig a megjelenés után azonnal megmondta, hogy sok hűhó semmiért, a baloldali sajtó azóta is folyamatosan azon munkálkodik, hogy de így, de úgy, mégis van abban a felvételben valami, ami alapján rosszat lehet mondani az ügyészségre, a kormányra. Alapvetően lehet vele lázítani, hergelni a baloldal által utált, sok milliós szavazóbázisa miatt demokratikus úton megdönthetetlen kabinet ellen.

Arról egyelőre nincs hír, hogy milyen kapcsolat van Magyar Péter és a baloldal között. Bár Kuncze Gábor az ATV Aktuál című műsorában megidézte Gyurcsány Ferencet, amikor Varga Juditról beszélt és azt mondta, hogy „a baloldalivá vált volt férjem. Az nem vált baloldalivá, ez a tipikus gyurcsányi rizsa. Öööö gyurcsányi (legyint). A műsorvezető nevet (Krug Emília), majd azt mondja: hoppá. Kuncze folytatja: Ő legalább tényleg baloldali, hanem rogáni duma.” Érdekes elszólás, de persze nem szolgáltat közvetlen bizonyítékot a kapcsolatra, de a fantáziát azért megmozgatja. Az pedig szintén elgondolkodtató, hogy a semmiből jött politikusjelölt, Magyar olyan nagygyűlést volt képes összehívni, amelynek a költségei 100 millió forint körüli összeget kóstáltak. Csak a színpadtechnika Magyar saját elmondása szerint került 20-30 millió forintba. Honnan volt ez a pénz, ha Magyar – szintén saját bevallása szerint – csak néhány milliót tett bele a sajátjából.

De maradjunk a legfontosabb célnál, a kormánybuktatási szándéknál, s ugyanannál az ATV műsornál, amely – mint cseppben a tenger – összesűríti a témában baloldali felületeken megjelent megalapozatlan tartalmakat, amelyeknek valóságalapjuk ugyan semmi sincs, de az ellenségeskedést szító, szervező politikai hattéremberek meggyőződése az lehet, hogy ezekkel a hazugságokkal szavazatokat lehet elvenni Orbántól.

Magyar Péter pedig továbbra is megy előre, s büszkén eljátssza antigyurcsányista politikuspalánta szerepét, aki egy másik „jobboldali” kormány révén akar jót a hazának. Nem számolva azzal, hogy minden fenyegetése, exneje elleni terrorizálás ellenére Varga Judit kiállt a nyilvánosság elé és elmondta azt a sok szörnyűséget, ami Magyar jelleméhez tapad. S aki ennek ellenére olyan állásokat tölthetett be, amire soha nem lett volna esélye, ha nem az igazságügyminiszter a felesége. Agresszív, ellenszenves magatartásával azt érte el, hogy a magyar társadalom döntő többsége – pártállásra tekintet nélkül – érzelmileg teljesen azonosult Varga Judittal és azzal a kormánnyal, amelyben ő ilyen kiemelkedő szerepet tölthetett be.

Az ATV műsorban eleve olyan ügyben foglaltak állást, amelyben a nyomozás folyamatban van. Tehát nincs miről beszélni. Idézték a volt igazságügyminisztert Bárándy Pétert, aki – milyen érdekes – Magyar Péter ügyvédje, s aki szerint a hangfelvétel alapján több bűncselekmény gyanúja is felmerül. És akkor mi van, gyurcsányista ügyvéd úr? Majd, ha meg lesz a vádemelés, akkor beszélhetünk az ügyészség álláspontjáról, addig nem. És ezt pont egy ügyvéd ne tudná?

Hírdetés

Krug Emilia fölveti: „Mióta ez a hangfelvétel nyilvánosságra került, mindenki szó szerint értelmezi, hogy kihúzattak valamit az ügyészségi iratokból. És mi van, ha ezt inkább átvitt értelemben kell érteni.” Miféle tárgyilagos műsorvezetés ez, tessék mondani? Ez most egy Facebook-komment vagy egy magát komolynak mondó televíziós műsor. A volt SZDSZ-es Kuncze – aki lélekben ma is az – erre olyan választ ad, amely tovább tupírozza a hazugságot. Fogalma nincs az ügyről, de azért bemondja a tutit: „Ezt nem ismerem annyira. Jó rendben van, nem húzattak ki semmit az iratokból, hanem kivetettek egy iratot. Az nem lehet?” Pedig az ügyészségi sajtótájékoztatón fehéren-feketén elhangzott, hogy az ügyek iratai több példányban és több helyen léteznek, azokkal manipulálni nem lehet.

Komlódi Gábor ügyvéd, a baloldal műsorba küldött megmondóembere pedig azt is kétségbe vonta, hogy az ügyész utánajár-e a dolognak. Katasztrófa, mind műsorkészítés, mind a meghívottak részéről. Persze Komlódi is csak annyira független a baloldaltól, mint Kuncze. Komlódi volt a korábbi szocialista országgyűlési képviselő, Csiha Judit kampányfőnöke, Karácsony zuglói jogi szakértője, majd a letartóztatott és visszalépett Tóth Csaba MSZP-s exjelölt széles mosolyú támogatója. A Zuglói Magazin szerint havonta 580 ezer forintot kapott jogi tanácsadásért a zuglói parkoló autókat ellenőrző önkormányzati cégtől.”

Ilyen emberekkel dolgozik az ATV, aki magát független, minőségi televíziónak tartja.

Hogy ebből mi lehet az igazság, döntse el az olvasó.

Horváth K. József

A szerző újságíró

www.magyarhirlap.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »