Keir Starmer brit miniszterelnök kedden üdvözölte a Legfelsőbb Bíróság döntését, amely szerint az egyenlőségi törvény kizárólag biológiai nem alapján határozza meg a „nő” fogalmát. A kormányfő szerint az ítélet „valódi egyértelműséget” hozott, és elősegíti világos irányelvek kialakítását.
Ez az ítélet egyértelmű elmozdulást jelent Starmer korábbi kijelentéséhez képest, miszerint „a transznők nők”.
Szóvivője megerősítette, hogy a miniszterelnök tiszteletben tartja a bíróság döntését, és a törvény értelmében a „nő” kifejezés biológiai nőre vonatkozik.
Az öttagú Legfelsőbb Bírósági testület ezzel véget vetett a skót kormány és a For Women Scotland nevű emberi jogi csoport közötti jogi vitának.
A csoport megtámadta azt a skót törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy transznemű nőket is beleszámítsanak a nők számára fenntartott 50 százalékos kvótába a közintézményekben. A bíróság a For Women Scotland javára döntött, és kimondta: a nemváltoztatási igazolással rendelkező transzszemélyek az egyenlőségi törvény értelmében nem rendelkeznek női státusszal.
Döntött a brit Legfelsőbb Bíróság: A „nő” biológiai fogalom
Körkép.sk, standard.sk
Nyitókép forrása: SITA/Peter Byrne/Pool Photo via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


