Szijjártó Péter tegnapi látogatása nem csak a Szövetség politikusaival való találkozása miatt lesz emlékezetes. Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a magyar külügyminiszter kollégájával, Ivan Korčokkal is találkozott Poszonyban. Az udvariassági látogatásként beharangozott tárgyalás azonban nem várt fordulatot vett. Korčok szépen becsomagolva bár, de élesen bírálta a magyar kormány határon túli politikáját.
Szijjártó ugyan rutinosan elhárította Korčok támadó megjegyzéseit, így a tárgyalás nem zárult diplomáciai botránnyal, a szlovák sajtóban azonban tegnap óta igen intenzíven rezonál a két miniszter találkozója. A Denník N meglepően tárgyilagos cikkben számolt be az eseményről, a baloldali Pravda azonban intenzíven beleállt a kérdésbe. Azzal vádolták meg a magyar kormányt, hogy felvásárolja „Dél-Szlovákiát”. Alig tizenkét óra alatt négy cikk is megjelent náluk a témában. Ezek közül a legérdekesebb (a többi inkább félsoviniszta vagdalkozás, mint az „Orbán úr, el a kezekkel Szlovákiától!” című Miroslav Čaplovič jegyzet) egy a volt budapesti szlovák nagykövettel, a Szlovák Kommunista Párt (KSS) egykori elnökével, Peter Weiss-szel készült interjú.
Ebben a szokásos toposzok mellett néhány igen meredek állítás is elhangzik. A budapesti külképviseletet 2009 és 2013 között vezető Weiss például kijelentette:
(…) azok, akik Magyarországon, illetve magyar nemzetiségű szlovák állampolgárként az ilyen politikát támogatják (értsd: a magyar kormányét – a szerk. megj.) a második világháború utáni (…) status quo fokozatos eróziójában bíznak.
Weiss ugyan az átlagosnál szebben csomagolta be a revizionista vádat, mindenesetre a lényeg továbbra is ugyanaz. A szlovák politikai elit jelentős része még mindig Magyarországtól félti a szlovák államot. A volt diplomata például különösen hosszan fejtegeti a magyar állam szimbolikus, határon túl élő magyaroknak tett gesztusait (kettős állampolgárság, magyar igazolványok, választójog), majd azt nehezményezi, hogy az Orbán-kormány nem csak azokon a területeken (oktatás, kultúra, sajtó) támogatja a felvidéki magyarokat, ahol ez – legalábbis szerinte – megengedhető, hanem gazdasági téren is. Weiss persze nagyvonalúan megfeledkezik arról, hogy a határon innenső oldalán talán nem is lenne szükség a magyar gazdaságélénkítő programra, ha a mindenkori szlovák vezetés nem kezelné mostohagyerekeként a déli országrészt.
Az interjúnak azonban nem ez a legfurcsább állítása.
Az is elkerülte például a kommunista párt egykori elnökének figyelmét, hogy a budapesti támogatásokból bizony a szlovák gazdaság is profitál. Vastagon! A kisvállalkozóknak nyújtott támogatások, a gazdaságélénkítésből származó bevételek, vagy akár az óvodafelújítási programot téglafallá és tetővé konkretizáló vállalkozók által befizetett adóeurók a szlovák államkasszát gyarapítják.
Weiss szerint eredetileg arról volt szó, hogy a magyar állam a régió gazdasági fejlődését támogató programot indít el, ehelyett
a jószomszédi viszonyokat megsértve (…), etnikai alapon diszkriminál.
Értsd, a magyar állam magyaroknak ad támogatást. Weiss azt már nem fejti ki, mi a probléma ezzel, ahogy arról a sokatmondó tényről is megfeledkezik, hogy Budapest rengeteg pénzzel támogatja a magyarországi szlovák kisebbséget is.
Többel, mint amennyit a szlovák állam küld a magyarországi szlovákoknak.
Az interjú végén még a Beneš-dekrétumok is napirendre kerülnek. Weiss elképesztő tudatlanságról, vagy inkább szűklátókörűségről tanúbizonyságot téve kijelenti,
megrökönyödve hallgatja a dekrétumok eltörlésére vonatkozó kéréseket (…), mert azzal Pandora szelencéjét nyitják meg.
– zárul az interjú.
A volt nagykövet véleménye egyébként általánosan elterjedt a szlovák társadalomban s ezzel párhuzamosan a felvidéki magyar közösségben is tartja magát egy tévhit. Sokak számára a Beneš-dekrétumok egyet jelentenek a csehszlovákiai magyarság és németség jogfosztását előíró elnöki rendeletekkel. Ez azonban csak részben fedi a valóságot. A londoni emigrációból hazatérő Eduard Beneš a kassai kormányprogram keretében ’45 áprilisa és októbere között 143 elnöki rendeletet adott ki. Ezek közül 13 közvetlenül, 20 pedig közvetve diszkriminálta az őshonos magyarságot, illetve németséget, a többi államszervezési kérdésekkel foglalkozott. A Beneš-dekrétumok miatti bocsánatkérés, uram bocsá’ joghatásuk megszüntetése a felvidéki magyarság számára egész mást jelent, mint a szlovákoknak. Ők saját államiságuk megsértését látják már csak a téma felvetésében is, nem véletlen, hogy a Szövetség alakuló kongresszusán a szlovák sajtót két téma érdekelte igazán. Az autonómiakérdés és a Beneš-dekrétumok. A beszélgetés egyik fontos tanulsága, hogy a fenti distinkció nem csak Weiss interjújából hiányzik, szinte nincs szlovák értelmiségi, aki ne spórolná meg ezt a különbségtételt. Erre érdemes figyelnünk a jövőben!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
