A rendőrség kiskorú veszélyeztetése gyanúja miatt nyomozott.
Páger Pál Attilát, a fóti Károlyi István Gyermekotthon igazgatóját 2023. szeptember 27-én függesztette fel a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, miután felmerült a gyanú, hogy fizikailag bántalmazott egy, az általa vezetett intézményben ellátott gyereket. Az ügy kivizsgálása céljából Cséplőné Gönczi Veronika, az SZGYF főigazgatója rendőrségi feljelentést tett és azonnali belső vizsgálatot is elrendelt.
A Telex most észrevette, hogy az SZGYF még novemberben kiadott egy közleményt, miszerint az igazgató 2024. november 7-e óta ismét elljátja intézményvezetői feladatait. Az ügy részletei egyelőre nem ismertek, a lap kereste az érintett feleket. Az illetékes Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság mindössze annyit közölt, hogy kiskorú veszélyeztetése miatt folytattak büntetőeljárást, a nyomozás során pedig arra jutottak, hogy ami történt, az nem bűncselekmény, így az eljárást megszüntették.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »