Hónapokkal előre elfogytak a jegyek: 16. alkalommal rendezték meg a szepsi népviseletes bált Németi Róbert2026. 02. 06., p – 11:08 Szepsi |
A Kassához közeli Szepsiben immár tizenhatodik alkalommal rendezték meg a népviseletes bált, amely az évek során a térség egyik legnépszerűbb farsangi rendezvényévé nőtte ki magát. Az érdeklődés akkora, hogy a belépők rendszerint már hónapokkal a bál előtt elfogynak, s a túljelentkezés miatt minden évben akadnak olyanok is, akik sajnos nem jutnak be az eseményre.
A bál különlegességét az adja, hogy a résztvevők népviseletben érkeznek, miközben a program felépítése egy klasszikus bál hangulatát idézi: vacsorával, házigazdával és ismert népzenei kísérettel. Kupec Zsófia, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes táncosa, a Kassa Megyei Önkormányzat kulturális központjának népművészetért felelős munkatársa lapunknak elmondta: a szepsi bál az elsők között volt a Kárpát-medencében, amely ilyen formában ötvözte a táncházmozgalom világát a báli hagyományokkal.
„Ugyanúgy viseletben vagyunk, mint egy táncházban, de közben megmarad a bál ünnepélyes kerete. Az első években sokáig a Dűvő zenekarral dolgoztunk együtt, idén pedig Szalonna és bandája húzta a talpalávalót, a bált Berecz István vezényelte”
– tette hozzá.
Nem juthat be mindenki
A rendezvény iránti érdeklődés évről évre nő. A szervezők tapasztalata szerint már novemberben betelnek a helyek, ezért aki biztosra akar menni, annak jóval korábban érdemes asztalt foglalnia. A bál helyszíne is változott az évek során: a kezdetekkor a szepsi kultúrház adott otthont az eseménynek, ám azt hamar kinőtték. A „falusias” hangulat megőrzése érdekében ma a Boldog Sára Salkaházi Egyházi Iskola aulájában tartják meg a mulatságot. A szervezők szerint a néptánc és a néphagyomány iránti érdeklődés érezhetően erősödik. Egyre több településen működnek folklórcsoportok, ahová már gyerekkortól be lehet kapcsolódni, sok esetben pedig a szülők is csatlakoznak.
„Valahol mindannyiunkban ott van az ősök hagyatéka: a nagyszüleink, dédszüleink ebben a világban nőttek fel, és sokan ma is szeretnének ehhez visszatalálni”
– fogalmazott Kupec Zsófia.
A népviselet viselése nemcsak hagyományőrzés, hanem egyfajta kilépés is a hétköznapokból. A bál egyik célja, hogy az emberek előkeressék, összegyűjtsék a családban megmaradt ruhadarabokat, és ezekben jelenjenek meg az eseményen. A szervezők olyan visszatérő vendégről is tudnak, aki minden évben más viseletben érkezik, a családtól és idősebb rokonoktól összegyűjtött darabokból. A XVI. Népviseletes bált 2026. január 31-én tartották meg, az esemény a Kassa Megyei Kulturális Központ szervezésében a nemzetiségi kultúrák támogatását célzó programsorozat egyik nyitó rendezvénye volt.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


