Homok a szélben

Mint ahogy eddig minden évben így nyár elején, úgy most is elindult a szokásos cirkusz a buzifelvonulás kapcsán. A homokszexek idén is megrendezik a szokásos provokatív propagandahetet, a rendőrség játssza a saját kis műsorát a tervezett szivárványos utcai vonaglás miatt, a többségi társadalom pedig ugyanúgy elokádja magát az egésztől, mint ahogy tette azt az elmúlt években mindig.

A különbség idén csak annyi, hogy a korábbi – a rendőrség elsőre betiltja, aztán a bíróság megengedi – menetrendhez képest, hogy a BRFK most elsőre, minden további nélkül engedélyezte a menetet. Majd ugyanezzel a lendülettel betiltotta azt a rendezvényt, ami a felvonulással párhuzamosan a hagyományos családmodell értékeire hívta volna fel a figyelmet, mondván, az esetleg megzavarhatja a „leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) emberek” lelki békéjét, ami pedig 2014 Magyarországán a regnáló hatalom szerint nem kívánatos.

Mindeközben Lakner Zoltán politológus, a Vision Consulting vezető elemzője bejelentette, hogy konkrétan buzi, és a coming outja örömére ő fogja megnyitni a jövő héten kezdődő budapesti Pride-ot. Ferenc pápa pedig Rómában kézen fogva sétálgat egy olyan pappal, aki a tolerancia nevében buzifelvonulásokra járkál és prédikációiban a „szabad szerelem”, valamint a marihuána legalizálását szorgalmazza.

Hírdetés

Itt tartunk manapság.

Tombol a buzipropaganda, a meleglobbi letarol mindent, Ferenc pápa meg kéz a kézben egy buzi pappal fotóztatja magát.

Nem kétséges, igazán szép világ van kibontakozóban.


Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »