Homlokzati fal dőlt az utcára és parkoló autókra Budapest belvárosában, négyen megsérültek

Homlokzati fal dőlt az utcára és parkoló autókra Budapest belvárosában, négyen megsérültek

Homlokzati fal és tetőszerkezeti elemek dőltek az utcára és parkoló autókra Budapest belvárosában hétfő délelőtt. Az MTI úgy tudja, hogy többen megsérültek, sok autó megrongálódott, öt jármű teljesen összelapult.

Kisdi Máté, a Főváros Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a VI. kerületi, az Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épület tetejéről indult el az omlás, amely magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant.

A tűzoltók keresőkutyákkal vizsgálták át a megrongált autókat, de nem találtak bennük senkit, ahogy a megrongálódott lakásokban sem – tette hozzá a referens.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy a társhatóságok közreműködésével a területet lezárták.

Hírdetés

BRFK: négyen sérültek meg az utcán

Négyen sérültek meg hétfő délelőtt Budapest VI. kerületében, ahol leomlott egy ház felső emeletének egy része – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az M1-nek nyilatkozva.

Csécsi Soma az M1 híradójának telefonon azt mondta, a Jókai utcai épület előtt tartózkodó emberek sérültek meg a balesetben. Hozzátette, a mentési munkálatok jelenleg is tartanak, a katasztrófavédelem munkatársai dolgoznak a helyszínen.

A rendőrség lezárta a Jókai utcát a Dessewffy utca és az Aradi utca között – tájékoztatott a szóvivő.

Közölte azt is, a VI. kerületi rendőrkapitányság nyomozást indított foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »