Hóman-szobor: amerikai képviselők Orbánnál tiltakoznak

Levélben tiltakoztak az amerikai képviselőház antiszemitizmus elleni harcért felelős kétpárti munkacsoportjának vezetői Orbán Viktor miniszterelnöknél Hóman Bálint emlékművének megépítése ellen – közölte helyi idő szerint vasárnap a New York-i központú Zsidó Távirati Iroda (JTA).

A március 24-én létrehozott testület levelében „mély aggodalmának” adott hangot, kijelentve, hogy Hóman „élen járt a magyarországi antiszemita törvényalkotásban, és utat nyitott a holokauszt idején végrehajtott deportálások és a magyar zsidók elleni atrocitások előtt”. „Sürgetjük, hogy nyilvánosan ítélje el Hóman szerepét az ártatlan magyarok üldöztetésében és deportálásában, és vonja vissza a kormányzati támogatást ettől vagy a tiszteletére emelt bármely szobortól” – írták a magyar kormányfőnek az amerikai képviselők.

Hírdetés

A pénteki keltezésű levelet a demokraták részéről Nita Lowey, Eliot Engel, Steve Israel és Ted Deutch, a republikánusok részéről pedig Ileana Ros-Lehtinen, Chris Smith, Kay Granger és Peter Roskam írta alá. Mind a nyolc politikus társelnöke a testületnek. Az amerikai képviselők tiltakozó leveléről beszámoló JTA-jelentés egyébként azt állította, hogy Hóman a holokauszt idején mintegy 500 ezer zsidó halálát „rendelte el”. A hírügynökség azt is írta, hogy a politikus az 1930-as és 1940-es években miniszter volt Magyarországon, 1938-ban és 1939-ben részt vett a zsidók jogait korlátozó törvények kidolgozásában, 1944-ben pedig a deportálásukra szólított fel.

A JTA szerint 1944 nyarán 420 ezer magyar zsidót deportáltak Auschwitzba. A hírügynökség beszámolt róla, hogy Hóman Bálint szobrát, amelyet „nagyrészt a kormány finanszírozott”, decemberben leplezik le Székesfehérváron.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »