Holoszentségtörés: leöltek egy birkát, majd meztelenül a "munka szabaddá tesz" kapu alá ültek

Holoszentségtörés: leöltek egy birkát, majd meztelenül a "munka szabaddá tesz" kapu alá ültek

Több mint tucatnyi ember meztelenre vetkőzött, leölt egy birkát, majd odaláncolta magát pénteken az egykori auschwitzi munkatábor “a munka szabaddá tesz” feliratot viselő kapujához.

A lengyel rendőrség előállította a meztelenkedőket, az ügyészség pedig vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy milyen cél vezérelte az akció résztvevőit.

Hírdetés

Nem hivatalos források szerint a letartóztatott csoportban tizennégyen voltak, a lengyel állampolgárokon kívül fehéroroszok és egy német is. A médiában elterjedt feltételezések szerint a 20-27 év közötti férfiak és nők az Ukrajnában zajló háború ellen akartak tiltakozni.

Az auschwitzi emlékhely szóvivője, Bartosz Bartyzel elítélte az akciót, amelynek részvevői az emlékhelyet akarták felhasználni arra, hogy felhívják magukra a figyelmet valamilyen célból, ami végül is nem derült ki, mivel a demonstráció csak rövid ideig tartott péntek délután. Hozzátette: a múzeum őrei felszólították a csoportot, hogy öltözzenek fel, és kihívták a rendőrséget. Átmenetileg az emlékhely is bezárt.

A holovallás szájzártörvénnyel védett állításai szerint a második világháború alatt a "nácik mintegy 1,1 millió embert gyilkoltak meg Auschwitzban, többségükben zsidókat". Ez természetesen hazugság (lásd kapcsolódó anyagunkat), de bármit is kívántak elérni a tüntetők, helyszínválasztásuk felér egy modern kori szentségtöréssel.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »