Holokausztra cserélték a Bibliaismeretet a Pázmányon

Szuromi Szabolcs rektor nem a levegőbe beszélt, amikor tavasszal bejelentette: a Pázmányon kötelezővé teszik a holokauszt történetének oktatását. A tantárgy már ott figyel az ősszel kezdődő félév tanegységlistáján. 

A katolikus egyetem vezetése májusban határozott arról, hogy szeptembertől a diploma megszerzéséhez kötelezően el kell végezni egy féléves tantárgyat, amelynek témája a II. világháború idején zajlott zsidóüldözés. A tantárgy az „általánosan kötelező” tárgyak közé fog tartozni, és elvégzése minden karon és bármely képzésben, képzési szinten tanulmányokat folytató hallgató számára kötelező lesz. A bejelentést Ilan Mor izraeli nagykövet felügyelete jelenléte mellett zajlott. A kurzus anyagának kidolgozását még véletlenül sem bízták magyar szakemberekre, a tematikát két tel-avivi professzor, Dina Porat és Raphael Vago alkotta meg,

Az új kötelező tárgy nagyjából minden épeszű embernél kiverte a biztosítékot. Tiltakozott ellene a Jobbik, és az LMP is. Kiakadt rajta a mandineres Szilvay Gergő, de még a  Népszabadság veterán ballib árokásója, Révész Sándor számára is a kommunista diktatúra éveit idézte a muszájkurzus. Sőt, a pázmányos hallgatók egy része is nyílt levélben fordult a rektorhoz, kérve „az egyetem identitásával összeegyeztethetetlen” döntés felülvizsgálatát. A hallgatók három lehetséges megoldást javasoltak: 

  • Legyen a kurzus szabadon választható
  • Legyen a kurzus kötelező, de akkor térjen ki a történelem többi jelentős népirtására is.
  • Legyen olyan kurzus, amely nem a népirtásokat, hanem a különböző népek és vallások kultúráját mutatja be. 

Hírdetés

Nos, most már biztos: a fenti elképzelésekből egyik sem fog megvalósulni. Marad a  mindenki számára kötelező, és csak a holokauszttal foglalkozó tantárgy. 

A „holokauszt és emlékezete” című kollokvium a ba-s hallgatók számára meghirdetett „általános műveltséggel és hitélettel” kapcsolatos előadások között szerepel – méghozzá a kötelezőek közé sorolva. Az egyetemvezetés nagylelkűen ügyel arra, hogy a hallgatók terhelése ne növekedjen, ezért 

a kötelező tárgyak közül kivették a Bibliaismeret I.-et, hogy a helyére a holokauszt kurzus kerülhessen. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »