Holokauszt, holokauszt, holokauszt

Olvasom a Mazsihisz honlapján, hogy Kőbányai János, a Múlt és Jövő folyóirat főszerkesztője elmondta: most jött ki a nyomdából az általa szerkesztett és összeállított, csaknem nyolcszáz oldalas „Holokauszt Olvasókönyv”.

Ujjé! Az erről szóló mazsihiszes hírcikkből most mégis csak egy mondatot idézésére telik erőmből:

„A zsidóság számára a visszaemlékezések megírása, a tragédiák, traumák kibeszélése bizony létfontosságú az egészségesebb élet megélése szempontjából.”

Furcsa. Sőt, már bocsánat, megmosolyogtató. Mert miről is van szó? Arról, hogy valakik folyton csupán a (vélt vagy valóságos) sérelmeikből élnek. Valakik a sérelmeikből kovácsolnak tőkét – no nem annyira erkölcsit, mint inkább anyagit. Valakik úgy űzik a szenvedéskultusz ápolását, mint mások az – onániát.

Hírdetés

A magyar történelem talán legfeketébb dátuma Trianon. Mégsem mondom, hogy másról se szóljon a fáma, mint örökösen – erről.

Van Reményik Sándornak egy verse (Gyűrűt készíttetek…). Ebből citálok:

Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból – dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!
Június 4. 1920.:
Én megállok e sírkő-dátumon.
Én nem megyek egy lépést se tovább.

Persze, nem firtatom, mennyire fontos az emlékezés. De könyörgöm, egy nép, vagy pláne egy nemzet folyton csak a traumáira való emlékezésből éljen?

Ám nem vitatkozom. Minek? Fanatikusokkal, álljanak a paletta bármelyik oldalán is, lehetetlen, sőt értelmetlen. Kinek mi jut osztályrészül. Van, akinek az, hogy holokauszt, holokauszt, holokauszt. Csak azt nem tudom, sírjak-e vagy nevessek.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »