Holnapig lehet jelentkezni a sajtóapostolok váci találkozójára

Holnapig lehet jelentkezni a sajtóapostolok váci találkozójára

Az egyházközségi lapok és honlapok szerkesztőinek XXII. országos találkozóját Vácott tartja a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) és a Magyar Kurír november 15. és 17. között. A november 16-i, szombati nap egyben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a MAKÚSZ közös váci szakmai napja. A jelentkezés határideje: 2024. október 29.

A három nap során a résztvevők bepillanthatnak a Váci Egyházmegye médiamunkájába; kerekasztal-beszélgetések és előadások révén jó ötleteket kaphatnak arra, miként lehet jól és hatékonyan kommunikálni nehéz, akár válsághelyzetben vagy a társadalom többsége számára egyáltalán nem egyértelmű egyházi tanításról, akár a család, akár az életvédelem témájában. Az erre való felvértezettség egy kis plébániának is ugyanolyan hasznos lehet, mint egy nagyobb egyházi intézménynek.

A rendezvény kezdőnapján a jelenlévők megismerkedhetnek a váci püspöki palotával, amelyet csak pár éve nyitottak meg a nagyközönség számára. Marton Zsolt megyéspüspök házigazdaként fogadja a képzés résztvevőit.

Vasárnap a felújított és újra megáldott váci székesegyházban vesznek részt szentmisén a találkozó résztvevői. A szertartás után Gáborné Haáz Andrea, az egyházmegye kommunikációs vezetője tart vezetést a főtemplomban.

A péntektől vasárnapig zajló eseménynek és a résztvevőknek az Althann Vendégház (Vác, Budapesti főút 5.) ad otthont, és az étkezésekre is itt kerül majd sor.

Határon innen és túlról is sok szeretettel várják a résztvevőket.

A találkozó tervezett programja:

1. nap: 2024. november 15., péntek

– 16 órától érkezés, a szállás elfoglalása (a szobákat már 14 órától el lehet foglalni). Kérjük, hogy 17 óráig érkezzenek meg!

– 17.30–18.30: a püspöki palota megtekintése idegenvezetéssel (házigazda: Marton Zsolt megyéspüspök)

– 19.00–19.30: vacsora

– 20.00: Hogy vagy? – ismerkedés, bemutatkozó beszélgetés

2. nap: 2024. november 16., szombat
(amely egyben az NMHH és a MAKÚSZ második közös képzési napja)

– 8.00: reggeli

– 9.00: Marton Zsolt váci megyéspüspök köszöntője

– 9.10: Szikora József, a MAKÚSZ elnöke köszöntője

– 9.20–10.05: a Váci Egyházmegye kommunikációs csapatának bemutatkozása

– 10.15–10.20: Galambos István, az NMHH Médiapiaci Együttműködési és Kutatási Igazgatóságának igazgatóhelyettese köszöntője az NMHH-s blokk kezdetén

– 10.20–10.50: Toót-Holló Tamás előadása (Hogyan keress és találj? – Keresőoptimalizálásra alkalmas eszközök használata az online újságírásban)

Hírdetés

– 11.00-11.30: Gianone Péter előadása (Ellenszélben is tudatosan – kommunikációs alapvetések krízis idején)

– 11.40–12.00: Kérdések és válaszok

– 12.15: ebéd

– 13.30–14.15: Martí Zoltán, a 777blog főszerkesztője, az MTVA Online Igazgatóságának igazgatója: Egy sikeres keresztény online tér és ami mögötte van

– 14.30–15.15: Kuzmányi István, a Magyar Kurír és az Új Ember igazgató főszerkesztője, diakónus: A paphiányról a katolikus médiában

– 15.30–16.30: A család és az élet mint érték az egyházban és a világban – kerekasztal-beszélgetés a kommunikáció kihívásairól (résztvevők: Puskás Balázs, a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának főigazgatója; Keresztes Ilona kommunikációs szakember, az Együtt az Életért Egyesület alelnöke; Bodó Mária, a Duna csatorna Agapé című műsorának felelős szerkesztője, moderátor: Szikora József)

– 17.00: a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény megtekintése vezetéssel (ha lesz elég érdeklődő)

– 18.00–18.30: vacsora

3. nap: 2024. november 17., vasárnap

– 8.00: reggeli

– 10 óra: szentmise az október elején újra megnyitott váci székesegyházban

– 11.00–11.30: vezetés a székesegyházban (Gáborné Haáz Andrea kommunikációs vezető, Váci Egyházmegye)

– 11.45–12.30: kiértékelő zárókör

– 12.50: ebéd

– 13.30: elköszönés Váctól és egymástól

A programváltozattás jogát fenntartjuk!

A találkozót a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége támogatja, a költségek nagyobb részét magára vállalva. A program támogatott részvételi díja 20.000 forint/fő, ami magában foglalja a képzés díját, a szállást és az étkezések költségeit.

Parkolás a szállóvendégek részére biztosított a vendégház zárt udvarában 500 forint/éj/jármű áron. Mivel korlátozott számban van csak erre mód, kérjük, igényüket előre jelezzék!

Jelentkezni az alábbi linkre kattintva, a jelentkezési űrlap kitöltésével lehet:
https://forms.gle/1ugo677Wgj9wk5kd9

A jelentkezés feltétele a MAKÚSZ számlájára 10.000 forint előleg befizetése.

A jelentkezés határideje: 2024. október 29.

Számlát csak a befizető nevére és címére tudunk kiállítani! (Számlaszám: OTP 11711034-20812700). Kérjük, átutaláskor a megjegyzés rovatba feltüntetni: „Sajtóapostolok találkozója + a résztvevő neve”.

Számlázással kapcsolatos ügyekben az alábbi e-mail-címre küldjék el kérdéseiket, adataikat: [email protected].

Egyéb kérdések esetén a [email protected] e-mail-címen fordulhatnak Agonás Szonja szervezőhöz.

Fotó: Kovács Marcell (2022, Székesfehérvár), Ferencz Emese (2023, Budapest)

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »