A magyar média krémje (is) szajkózza a Hollywoodi mocskot.
Leginkább a kultúrával foglalkozók felelősségét veti fel a kérdés, hogy miért fogadta/fogadja el valóságként mindenki azt a műsort, mocskot, amelyiket a hollywoodi rendezők és színészek tálaltak. Hogy megértsük a történet lényegét, nem kell a nagyon távoli múltban kalandoznunk, mert sok-sok éve krízist él meg a filmiparnak ezen a díjátadón kitüntetni szándékozó része. Nincs ékesebb bizonyítéka ennél, mint hogy unalmasabb, sokkal kevésbé népszerű, de mégis „világra szóló” eseménye nem nagyon van a médiának, mint az, hogy éppen melyik lobbi kedvencét díjazza az Amerikai Filmakadémia.
Tavalyi is ez az áldatlan állapot jellemezte az Oscar-díj átadót, amelyik minden idők egyik legpocsékabb, leglaposabb és legkevésbé népszerű ilyen eseménye volt. Nos, hála a „véletlennek”, idén nagyot fordult a kocka. A gála rendezője és az ott tobzódó „színészek” reagáltak a helyzetre és olyat produkáltak, hogy mindenki A pofonról beszél. Arról, amelyik vagy elcsattant vagy nem. Nézzük meg, miért hihetjük azt, hogy elcsattant:
– Láttuk. – Hallottuk. – Mindenki azt állítja, hogy valódi pofon csattant el.
És miért is hiheti bárki azt, hogy semmiféle pofon nem csattant el?
– Nem láttuk a pofont. (Kikockázva a publikált videót egyáltalán nem biztos, hogy hozzáért az egyik színész a másikhoz.)
– Hallottunk egy csattanást – olyat, amilyet minden filmben használnak, hogy elhitessék, a pofonnak a hangja volt -, de az „elszenvedő” fél arcbőrén még egy enyhe pír sem jelent meg.
– Senki sem meri megkérdőjelezni, hogy pofon csattant el. A legkomolyabb, egyben legszánalmasabb érv a valódisíág mellett, hogy a rendezők is meglepődtek…
– Az esemény, mint tudjuk, produkció, azt rendező(k) rendezi(k), annak szerepeit színészekre osztják. Fentiek fényében mindenki eldöntheti, melyik a valószínűbb forgatókönyv, hogy egy műsorvezető saját ötelettől vezérelve egy viccel megalázza egy világsztár feleségét, amin Smith úr előbb röhög, majd „felhorkan”, odasétál Man In Black módjára a műsorvzetőhöz és lehúz egy pofont. Ezután visszaül és olyan módon artikulál a helyéről – tudva hogy lekapcsolták a mikrofont -, hogy mindenki láthassa mit mond (…és lassan mondja, mint anno Lendvai Ildikó). És ezt az átlátszó ripacs előadást minden újságíró beszopja, valódiként leadja. Később Will Smith „úr” bocsánatot kér. És mindenki boldog.
A legszomorúbb a történetben, hogy a média fel sem veti, a színjáték hamisságát!
Ha valaki mégis felteszi magának a kérdést, megkaphatja a választ arra, miért tart ott az agymosott amerikai társadalom, ahol, sőt arra is, hogy hamarosan az európai, és igen, a magyar társadalom is miért süllyed hamarosan ugyanarra a szintre.
Üdvözlet, KJ
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
