Hollókőn is lecsapott a buziterror – az Egyenlő Bánásmód Hatóság lelkes segítségével

Hollókőn is lecsapott a buziterror – az Egyenlő Bánásmód Hatóság lelkes segítségével

Egy hollókői vállalkozó nem volt hajlandó bérbeadni egy "transz nőnek" a tulajdonában álló népviseleti ruhákat egy fotózáshoz. Ezért a nő az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, amely megállapította, hogy a vállalkozó "nemi identitáson alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg" – örvendezik a Zsindex.

Jellemző a "hatóság" szintjére is, hogy közleményükben képesek voltak teljesen komolyan leírni az alábbi mondatot:

Eszter transznemű nő, nevét és nemét évekkel ezelőtt hivatalosan is megváltoztatta.

Tehát ha mi holnap nyuszifüleket műttetünk a fejünkre, és a nevünket Nyúlra változtatjuk, akkor mi attól a pillanattól a nyúlfélék (Leporidae), az emlősök (Mammalia) osztályába és a nyúlalakúak (Lagomorpha) rendjébe tartozó család tagjai leszünk, ugyebár, és mindenkinek úgy kell tenni, mintha ez valóban így lenne, különben lesújt a hatóság ökle… De menjünk tovább.

Megtudjuk azt is, hogy "Eszter" a blogjában fotókat is szokott közzétenni magáról, és egy ilyen fotósorozat elkészítéséhez szeretett volna hollókői népviseletbe öltözni. (Miért is? Hogy a hagyományok és normalitás eme jelképét is bemocskolja? Tessék szépen szivárványszínű rongyokba öltözni, kiegészítőnek ott a póráz, az a ti ízlésetek és "népviseletetek" – a szerk.)

Hírdetés

A magát nőnek képzelő aberrált először a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft.-hez fordult, ők irányították a ruhakölcsönzési szolgáltatást biztosító egyéni vállalkozóhoz. "A vállalkozó kezdetben nyitott volt a ruha bérbeadására, annak tudatában is, hogy Eszter transznemű" – írja a közleményében a hatóság, de néhány nappal később, többek között arra hivatkozva, hogy "a fotózásnak híre ment a faluban, és nagyon sokan fejezték ki nemtetszésüket", valamint hogy "Hollókő (…) egy zárt keresztény közösség", megtagadta a ruhakölcsönzést.

Az őszinteség lett a veszte, ugyanis a pszichopata az elutasítást követően a társadalmunk számára rendkívül hasznos Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) fordult. Az eljárás során az egyéni vállalkozó arra hivatkozott, hogy a szolgáltatást azért nem biztosította, mert nem állt rendelkezésére megfelelő méretű ruha; neki személyesen nincs ellenérzése a "transznemű emberekkel" szemben, a falubeliek nemtetszése kapcsán pedig csak magánvéleményét fogalmazta meg – de már késő volt, korábban kellett volna ezt mondania, hiszen a deviánsok diktatúrájában ugyanúgy nem lehet a korbács másik végén lévőkkel őszinte az ember, mint ahogy nem volt tanácsos elküldeni az ávóst sem a jó édesanyjába…

Az "alapos vizsgálat során" a hatóság megállapította, hogy a vállalkozó érvelése nem állja meg a helyét: korábban ugyanis utalt arra, hogy van megfelelő ruhája a fotózáshoz, később viszont lehetőséget sem biztosított "Eszter" számára a ruhapróbára.

A hatóság azt is hangsúlyozta, hogy "az egyenlő bánásmód követelményének megsértése szempontjából nem bír relevanciával, hogy az elutasításra az eljárás alá vont személyes meggyőződése, vagy mások – vélt vagy valós – ellenérzései miatt került sor".

"Fontosnak tartottam a helyi vállalkozók, szolgáltatók és döntéshozók figyelmét felhívni arra, hogy nemi identitása miatt senkit sem lehet megfosztani egy szolgáltatás igénybevételétől. Különösen visszás, hogy a keresztényi értékekre hivatkozva utasítottak el, ahelyett hogy a keresztényi szeretet nevében bárkit szívesen fogadnának Hollókőn, ebben a páratlan kultúrtörténeti kincsesdobozban" – kommentálta a döntést "Eszter".

"Örvendetes, hogy egyre több LMBTQI ember fordul az őt ért jogsértés esetén az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz" – tette hozzá elégedetten Dombos Tamás, a kérelmező képviseletét ellátó Háttér Társaság nevű felforgató különítmény jogsegélyszolgálatának munkatársa.

A hatóság eltiltott a vállalkozót a jövőbeni "jogsértésektől", a döntés jogerős, de a férfi 30 napon belül kezdeményezheti az EBH döntésének bírósági felülvizsgálatát.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »