Hollik: a baloldal soha semmilyen rezsicsökkentést nem szavazott meg

A baloldal soha semmilyen rezsitámogatást és rezsicsökkentést nem szavazott meg – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-nek szombaton eljuttatott videóüzenetében.

Hírdetés

Hollik István rámutatott, hogy a baloldal már a rezsicsökkentés bevezetése óta, azaz csaknem 10 éve követeli a rezsicsökkentés eltörlését. „Tehát, ha a dollárbaloldalon múlt volna, akkor nemhogy rezsicsökkentés nem lenne, de már földgáz és valószínűleg kőolaj sem lenne az országban” – fogalmazott.
   
A politikus azt mondta, ezzel szemben a Fidesz-KDNP mindent megtesz, hogy megkönnyítse a magyar emberek életét ebben a „nehéz, energiaválsággal sújtott időben”, ezért a magyarokat az átlagfogyasztás szintjéig továbbra is védi a rezsicsökkentés, amivel egy magyar család átlagosan havi 181 ezer forintot spórol az átlagfogyasztás mértékéig.
   
Közölte, Magyarországon a legalacsonyabb a lakossági gáz és áram ára, a vállalkozások védelmére pedig a kormány több programot is indított.
   
Hollik István úgy vélte, mindenki számára nyilvánvaló, hogy az elhibázott brüsszeli szankciók energiaválságot okoznak Európában, ennek ellenére „a guruló dollárokért cserébe” a baloldal lelkesen támogatja az áremelkedést okozó szankciókat.
   
„Ha rajtuk múlott volna, már rég bevezették volna az energiaszankciókat, amivel tönkretették volna a magyar gazdaságot és a magyar családokat, de a baloldalt ez nem érdekli, továbbra is lelkesen áskálódnak Magyarország ellen, amíg dollárokkal tömik ki a zsebüket” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »