Hollandiában egy hét alatt csaknem felére csökkent az új fertőzöttek száma

Hollandiában egy hét alatt 46 százalékkal csökkent az újonnan azonosított koronavírusos fertőzöttek száma, három héttel a szigorított korlátozó intézkedések és lezárások után – írta hétfőn a helyi sajtó.

A holland közegészségügyi hivatal adatai szerint hétfőn 4702 fertőzöttet regisztráltak, csaknem fele annyit, mint egy héttel ezelőtt. A statisztikák szerint továbbra is Hága, Amszterdam és Rotterdam a legfertőzöttebb nagyváros.

Ugyanakkor a kórházi ápolásra felvett betegek aránya 9 százalékkal nőtt vasárnapról hétfőre, azonban az elmúlt hét adataihoz képest ez a szám is csökkenőben van. Ugyancsak hétfőn 40-en haltak bele a járvány okozta betegsége, míg a múlt héten a halálozások száma napi átlagban 83 volt.

A 17, 5 millió lakost számláló országban a vírus helyi megjelenése óta 414 745 ember fertőződött meg, széles körű tesztelés június elején kezdődött csak.

Hírdetés

Az RTL Niews holland hírszolgáltató által elvégzett közvélemény kutatásból az derült ki, hogy a hollandiai lakosokok mintegy háromnegyed része betartotta a higiénia és távolságtartási szabályokat. A megkérdezettek 70 százaléka szerint viszont a helyi hatóságoknak jóval szigorúbban kéne ellenőriznie az előírások betartását.

A szomszédos Belgiumban is csökken az új fertőzöttek száma hétfőn közzétett, a múlt hétre vonatkozó adatok szerint 40 százalékos visszaesést mutatnak, az azt megelőző hét statisztikáihoz viszonyítva. Október 30 és november 6 között napi átlagban közel 9500 ember fertőződött meg. A halálesetek azonban az utóbbi hét nap alatt megduplázódtak, ami 179 halálesetet jelentett napi átlagban.

A kórházi felvételek száma sajtóinformációk szerint a múlt héten tetőzőtt, azóta csökkenőben van, ami a szakértők szerint a három hete bevezetett lezárásoknak köszönhető. A kórházi telitettség miatt október eleje óta 80 fertőzött beteget szállítottak át németországi egészségügyi intézményekbe gyógykezelés céljából.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »