Holland pénzből járatja le hazánkat a HVG

Holland pénzből járatja le hazánkat a HVG

A holland jogállamiságot dicsérte a HVG abban a minap megjelent cikkében, amelyben a Magyarország ellen indított hetes cikkely szerinti eljárással foglalkozott. A gond csak az, hogy az írás megjelenését a Benelux-állam nagykövetsége finanszírozta. Menczer Tamás külügyi államtitkár úgy reagált, hogy mélyen aggódik a holland jogállamiság ­miatt, Varga Judit igazságügyi miniszter pedig helyreigazítást kért.

„A cikk megjelenését a Holland Királyság budapesti nagykövetsége támogatta” – ez a mondat olvasható a HVG egyik cikkének alján, amelyben a balliberális lap látszólag a Magyarország ellen indított hetes cikkely szerinti eljárás állásáról kívánt beszámolni.

A HVG a bevándorláspárti erők politikai támadásával kapcsolatban úgy fogalmaz: „a hetes cikk szerinti eljárás továbbra is zajlik a magyar jogállamiság védelmében”.
A cikkben ennél bújtatottabb üzenet is fellelhető, ami vélhetően szoros kapcsolatban áll azzal, hogy ki volt a finanszírozója az írásnak. A szerző ugyanis Hollandiát a demokratikus értékek iránt elkötelezett országnak nevezte a cikkben. Menczer Tamás külügyi államtitkár a Facebook-bejegyzésében így reagált: „Ha jól értem, a holland kormány (van egyáltalán?) és nagykövetsége aggódik a magyar demokráciáért.

Kellő tisztelettel és nagyon óvatosan jegyzem meg, Hollandiában épp most bukott meg a kormány a családtámogatási botrány ­miatt. Ugyanis a családtámogatás Hollandiában nem volt jogállami”

– tette hozzá. Az államtitkár többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy Hollandiában 2019-ben több mint háromszáz antiszemita bűncselekmény történt. Menczer megemlítette, hogy Hollandiában az újságírók hatvan százaléka kap fenyegetéseket, egy ügyvédet pedig a nyílt utcán lelőttek, mert egy drogügy koronatanúját védte. Az eset után a holland rendőrszakszervezet elnöke azt mondta, hogy „Hollandia narkóállammá vált”. Menczer rámutatott: a ­migrációs államtitkárnak le kellett mondania, mert a kormány elhallgatta a migránsok által elkövetett súlyos bűncselekményeket, a közigazgatási bíróság vezetője pedig egy volt balliberális politikus. „Az az igazság, hogy kicsit kezdek aggódni a holland demokrácia állapotáért…” – összegzett a külügyi államtitkár.

Hírdetés

A HVG cikkének megjelenése után Varga Judit a Facebook-oldalán jelentette be, hogy helyreigazítást fog kérni a laptól,

remélve, hogy javítják a szöveget. Az igazságügyi miniszter úgy fogalmazott: a HVG a tőle megszokott politikai elfogultsággal és rosszindulattal számolt be a vitáról. „A gúnyosan egyszerűsítő tudósítás végén megfogalmazott sugalmazással szemben Magyarország eddig is betartotta, és ezek után is be fogja tartani az Európai Bíróság ítéleteit” – szögezte le Varga Judit a bejegyzésében, hozzátéve, hogy a magyar kormány továbbra is egy erős tagállamokon alapuló, erős unióban hisz, aminek létjogosultságát az elmúlt időszak kihívásai is bebizonyították.

www.magyarnemztet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »