Holland külügyminiszter: semmiféle kapcsolat nincs a terrorizmus és a magyart kormány fellépése között

Nyilvánvaló, hogy semmiféle kapcsolat nem áll fent a terrorizmus és a magyar kormány fellépése között. Ez fel sem merül – jelentette ki Bert Koenders holland külügyminiszter pénteken Hágában, a holland minisztertanács ülése előtt tett nyilatkozatában.

Koenders Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentésére reagált, amely szerint a két ország között meghatározatlan időre abbamarad a nagyköveti szintű kapcsolattartás.

Hírdetés

A holland miniszter úgy vélekedett, nem tudja elképzelni, hogy Gajus Scheltema távozó holland nagykövet a diplomáciai feszültséget kiváltó interjúban az említett utalást „így akarta mondani”. Hozzátette, a megjelent kijelentések nem tükrözik kormánya álláspontját.

Koenders azt is értésre adta, hogy túlzó intézkedésnek tartja Szijjártó Péter döntését. Hozzátette,

nem tudja, hogy bocsánatot fog-e kérni az eset miatt, de úgy vélekedett, nem szabad, hogy elhatalmasodjon a diplomáciai ellentét a két ország között.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »