Román ismerősöm nem tudta, hogy Erdély Románia része.
A döbbenetes állítás nem egy vicc, a kommunista rendszert belengő mélysötétséget mindjárt példával illusztrálom.
A 80-as években voltam katona, úgy adódott, hogy olyan egységbe kerültem, ahol magyarok ketten voltunk: én meg a disznópásztornak kinevezett kolléga, aki annyira ütődött volt, hogy a román hadsereg másra nem tudta használni. (Volt még egy Szereday nevű, nagy örömmel veregettem a hátát, hogy „de jó, nem vagyok egyedüli bozgor, mire szerényen megszólalt: csak a neve magyar apja után, anyanyelve román, egy mukkot nem tud magyarul).
Bakatársaim között aztán akadt egy Suceava megyei srác, valami Istentől elfeledett faluból jött, embert ritkán látott a katonaságig, nem hogy magyart. A sors úgy hozta, hogy elég gyakran osztottak be egymás mellé különféle akciók során. Idővel elég jól kiismertem társamat, hamar rájöttem, hogy geopolitikai helyzetéből következően nem sokat tud a világról. Sőt Romániáról sem.
Nagy általánosságokról dumáltunk, de többnyire mélyen hallgattunk. Aztán egyszer szóba került, honnan jöttünk. És minek. Mondom, Erdélyből, Kolozsvárról. Azt kérdi a kolléga, az hol van?
És akkor a kisördög előbújt belőlem. Mondom neki, Erdély régen Magyarország része volt, most önálló állam. Jó, jó, de akkor mit keresel itt? – kérdi. Magyarázom, hogy tapasztalatcserére küldtek, mert létezik valami nemzetközi egyezmény Románia és Erdély Köztársaság hadseregei között, évekig készítettek a küldetésre, megtanultam románul is, bla, bla, bla… Többet nem mondhatok, hadi titok – tettem hozzá suttogva. A kolléga bölcsen bólogatott, majdnem megesküdött, hogy senkinek sem árulkodik Erdély Köztársaságából jött kollégájára, pecsét alatt őrzi majd a titkot.
Előbb azt hittem, hülyéskedik. Aztán, amikor néha titokban rám kacsintott, mintha csak mi ketten tudnánk, hogy Elvis valójában él, kezdtem hinni, hogy bedőlt a mesének.
Mielőtt áthelyezték egy másik egységhez megkeresett. Elkérte a címemet, le is írtam neki: Kolozsvár, Erdély Köztársaság, Kossuth Lajos utca 10. A lelkére kötöttem, csak akkor írjon, miután leszerelt, mert az állam nem szereti, ha külföldről érkezik levél, megüthetem a bokámat.
Nem tudom, vajon megkereste később Erdély Köztársaságot a térképen. De én azóta is várom román barátom levelét…
Nánó Csaba / nanocs.wordpress.com
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
