Hol terem a „szar” újságíró formájában?

Elnézést, de az idézőjelbe tett kifejezés csak idézet a 24.hu újságírójától, Jászberényi Sándor haditudósítótól.

December 6-án –talán a Mikulás ihlette?- Jászberényi Sándor írt egy cikket „Magyarország lehet a párizsi terrortámadás egyik közvetlen felelőse” címmel. Nosza, olvassuk el és a gondolatból tett lett. Elvégre kíváncsi az ember, miért vagyunk mi nem is egyszerűen érintettek, hanem KÖZVETLEN FELELŐSEK!

Mit tettünk?

Fegyvert adtunk a terroristáknak? Lőszert szállítottunk?  Magyar diplomata rendszámos kocsival szállítottuk őket a helyszínre? A kiképzést kis országunkban kapták, mint anno a „Sakál”?

Na, kiderült, ennél talán még súlyosabb is a helyzet. A lényeg, hogy Lázár János miniszter elismert a belga RTL-ben egy forgatókönyvként leadott hírt, miszerint 3 körözött terrorista Magyarországon át jutott Franciaországba.

Egy elképzelés szerint – hiszen egyelőre nincs erre szilárd bizonyíték, de a későbbiekben kiderül, miért nem is fontos ez. A belga állampolgárságú Abdeslam belga rendszámú autójával a budapesti Keleti pályaudvartól szállította el két társát a menekültek közül. A cikk egy kicsit cifrázza, mert rátesz egy lapáttal a belgákra, miszerint a TEK, a magyar rendőrség és a magyar kémszolgálatok orra előtt történt mindez. Sőt szerinte Lázár János elmondta, hogy toborzást folytatott a pályaudvarnál. Ezért lenne felelős Magyarország KÖZVETLENÜL a vérengzésért. Ezt olyan súlyos nemzetközi vonatkozásnak ítéli, hogy már az is jobb lenne szavai szerint, ha Lázárról kiderülne elmebetegsége. Hiszen „a magyar állam az égvilágon nem tett semmit, hogy ezt megakadályozza. Már szeptemberben sem úgy ismerte a világ az iszlám államot, mint cserkészszakkört, tehát semmi mentség nincs, hogy A TEK HAGYTA, HOGY TOBOROZZON A KELETINÉL, HAGYTÁK, HOGY A TOBORZÁS VÉGÉN A DZSIHADISTÁKKAL ELHAGYJÁK AZ ORSZÁG TERÜLETÉT ÉS PÁRIZSBA MENJENEK GYILKOLNI”

A sok „hogy” Jászberényi Úr terméke.

Jászberényi Úr szerint Lázár konkrétan Magyarországot konkrét felelősnek nevezte meg a franciaországi események miatt. Ezek után beláthatatlan dolgok következhetnek.

Akkor egy kicsit gondolkodjunk, ha már a 24. hu-nál erre senki (pl. szerkesztő) nem volt képes.

Hírdetés

A nyugati és hazai mérvadó liberális sajtó, a mérvadó liberális helyzetelemzők, az unió több országából ide sereglett embermentő szervezetek és embermentő személyek szerint a Keleti előtt táborozók nem iszlamisták, hanem pont előlük menekülők voltak.Az volt a magyarok ellen a szörnyű vád, hogy micsoda aljasok vagyunk országilag, hogy azt merjük gyenge hangon ugyan, de mégis feltételezni, ez a sok agysebész, csillagász, professzor, futballedző, bármi rosszat hordozna magában és bármi köze lenne a dzsihadistákhoz.Mi voltunka barbárok, mert a rendőreink megpróbálták ellenőrizni őket, sőt kérdéseket mertek feltenni nekik. Meg talán még azt a szörnyűséget is megtették, hogy érdeklődtek papírok, igazolványok után.Mivel mi ilyen gonosz nemzet vagyunk, ezért minden engedély nélkül osztrák, német, holland (láttam) rendszámú autóval bátor migránsmentők jöttek a pályaudvarhoz és vitték számolatlanul szegényeket Ausztriába.Ahhoz, hogy a terroristák Párizsba jussanak, át kellet menni először Ausztriába, onnan Németországba. Az ottani rendőrök, határvadászok, kémelhárítók miért hagyták, hogy elhagyják a területüket? Ja, és a francia szervek csak nem működtek együtt a terroristákkal? És a belgák, akik még igazoltatták is őket állítólag?Miért kellett volna minden bizonyíték nélkül terroristaként elfogni a magyar hatóságnak egy belga állampolgárt, aki belga rendszámú kocsijával a schengeni határon belül, mint uniós állampolgár szabadon közlekedhet?

Na, ezért nem ajánlom magas vérnyomás mellett az eredeti cikket elolvasni.

Jászberényi Sándor szerint lehetett volna tudni (sőt szinte mindenki tudta, csak hát a nácizmus….) szeptemberben itt Magyarországon, hogy egy belga állampolgár két ártatlan (búzakékszemű?) szegény párával gyilkolni fog novemberben, Párizsban. Szerinte a magyar hatóságok tudatosan segítették utazásukat azzal, hogy nem tartoztatták fel őket. Hú, ez egy kicsit zavaros.  Mi hibáztunk, mert nem tartoztattuk fel őket, de az osztrákok, németek, franciák, belgák nem. Hú, ez még zavarosabb.

Döbbenetes, hogy egy eszetlen újságíró, mekkora marha tud lenni. Feltartóztathatatlanul.

Döbbenetes, hogy esztelen magyargyűlöletében még azt is feltételezi, van, aki elhiszi az ostobaságait.

És a végső konklúziója a cikknek: mindez „beláthatatlan külpolitikai SZARVIHART fog kavarni.”

Itt jutottunk vissza okozatilag a címben írt jelzőhöz. Nem szeretem a pocskondiázást, a felesleges személyeskedést, de most meg kell tennem a cikkem címét kibővítve.

Azaz „Hol terem a szar HAZAÁRULÓ újságíró formájában?”  Ehhez meg csak elég megnézni a kiadót vagy az alkalmazót és választ kapunk.

Havrilla István

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Publicisztika


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »