Az amerikai dollár egyre határozottabb meggyengülése napjainkra oly nyilvánvalóvá vált, hogy lassan a neoliberális világsajtónak is foglalkoznia kell a jelenséggel. Ők természetesen a szokásos kincstári optimizmust sugározzák a nemzetközi közvélemény felé, és a „világ legnagyobb gazdaságának pénzét nem lehet megkerülni” című dupla mega-hazugsággal próbálják eltussolni a lassan kritikussá váló helyzetet. De ez körülbelül olyan kísérlet, mint amikor 3 nappal a halála előtt Brezsnyev elvtársról a szovjetek megpróbálták elhitetni, hogy makkegészséges. Leonyid Iljics távolról jól is nézett ki – még három napig.
Valójában a világ tényleg legnagyobb gazdaságának vezetésével egyre több ország kerüli el a dollár használatát, sőt az egész nyugati pénzrendszert is, mivel ez napjainkra már lehetővé vált. Azzal vált lehetővé, hogy a világ több pólusú lett, és a világgazdaság nem nyugati régióiból is hozzá lehet jutni minden áruhoz, szolgáltatáshoz, szellemi vagy pénzügyi termékhez, amire egy esetleges, nyugatról kitaszítottnak szüksége lehet. A dollár elkerülésének gyakorlatát a Majdan-puccs utáni években kezdte el Kína és Oroszország az egymás közötti kereskedelemben alkalmazni. A kínai és orosz kommunikáció együtt tudatosította az egész világon azt a lehetőséget, hogy aki meg szeretne szabadulni az amerikai világuralomtól, az kerülje a dollár használatát. Ugyanis aki így tesz, az jobban árt ezzel az amerikai birodalomnak, mintha fegyverrel lőné a hadseregét. És mivel számos olyan ország van, aki meglehetősen rühelli a Nyugatot, ezért ez egyre népszerűbb nemzetközi sporttá válik napjainkban. A nyugati sajtó úgy próbálja tálalni ezt a jelenséget, hogy ez egy mostanában kezdődött kísérlet, ami csírájában elhal, mivel a nyugati gazdaság és a dollár stabil, és mindenki megbízik benne. Az igazság pedig nagyjából az, hogy a nyugati gazdaság és a dollár instabil, a bizalom pedig ingadozó és részleges. A dollárelkerülési műveletek már csaknem egy évtizede kezdődtek, és egyre sűrűbb szövésű hálót alkotnak a nyugati gazdaság körül. A háló csomói még jelen pillanatban is a résztvevők egymás közötti saját devizás kereskedelmi elszámolásaiban öltenek testet, bár már elkezdte működését egy multilaterális elszámolást lehetővé tevő bank az Egyesült Arab Emírségekben. A dollár elkerülését kezdetben csak a nagyobb országok merték megkockáztatni (India, Brazília, Pakisztán, Indonézia, Dél-Afrika) egymás közötti kapcsolataikban, napjainkra azonban megjött a bátorságuk a kisebbeknek is. Sőt a latin-amerikai országok bejelentették, hogy létrehoznak egy saját közös valutát, a SUR-t, és ezzel kívánnak részt venni a későbbiekben a világkereskedelemben. Nem szabad tehát elhinni a nyugati sajtónak azt a hazugságát, hogy az egész folyamat még gyermekcipőben járna. A dollár elkerülése erőre kapott jelenség, több kontinensre is átterjedt, és hamarosan több központból is koordinált folyamat lesz.
Március vége felé a Washington Post hasábjain megjelent egy figyelemre méltó cikk a A dollár a mi szuperhatalmunk, Oroszország és Kína pedig fenyegeti címmel.
Ennek az írásnak fontos eleme, hogy a cikkíró elismeri a dollár kitüntetett szerepéből következő politikai hatalmat és gazdagságot – erről régebben nem szerettek így kommunikálni. Ezt azonban úgy tünteti fel, hogy az USA megszolgálta, kiérdemelte ezt a pozíciót. Szó sincs a cikkben arról, hogy a dollár tulajdonképpen nem is Amerika pénze, hanem egy ismeretlen tulajdonosi hátterű magánkonzorcium (FED) bocsátja ki a saját érdekeinek megfelelően. Arról sincs szó a cikkben, hogy a dollár segítségével az USA már évtizedek óta élősködik a világon, fosztogat és eladósít más országokat, és tulajdonképpen nagyrészt a világ maradék részével tartatja el magát. És végül egy jellemző és fontos mondat, ami bemutatja az amerikai cikkíró világnézeti korlátoltságát: szerinte Hszi Csin Ping a legnagyobb fájdalmat akkor tudná okozni az Egyesült Államoknak, ha liberalizálná a pénzügyi szektorát, ami a jüant a dollár valódi versenytársává tenné. A szegény cikkíró el sem tudja képzelni, hogy Kína hosszabb távon ne valami nyugati típusú ultraliberális pénzpiaci elvek szerint szervezze pénzügyi rendszerét. Hogy esetleg nincs szüksége shortolásokra, származtatott értékpapírokra, féktelen spekulációra és szerencsejáték-szerű műveletekre.
Az Egyesült Államok világhatalma a pénzen, a dolláron alapul, amely a világ kulcsvalutája és tartalékvalutája lett. Ez még az 1940-es években alakult ki, amikor a világ GDP-jének 40%-át az USA hozta létre, övé volt a világ legnagyobb árualapja, a legnagyobb aranytartaléka és a legerősebb hadserege (a pénzügyi rendszer szabályait a Bretton Woods-i konferencia rakta le 1944-ben). A dollárnak tehát abban az időben az összes támasztéka szilárd volt, világpénzként történő használatát semmi sem veszélyeztette. E köré a szilárd mag köré tömörültek a fejlett nyugati államok, melyek az így kialakított hatalmas gazdasági túlsúllyal gyakorlatilag ’privatizálták’ a nemzetközi pénzügyi rendszert is. A dollár és csatlósvalutái a nemzetközi kereskedelem és pénzügyek szinte kizárólagos lebonyolítói lettek. A világgazdaság alapvető profilja az lett, hogy ezek a fejlett és gazdag országok olcsón elszívták a világ egyéb részeiből az erőforrásokat, majd igen drágán annyi selejt terméket juttattak vissza, amiből a fejlődő országok népessége napi 2-3 dollárból éppen vegetálni tudott.
Az első kis repedések akkor jelentek meg a rendszeren, amikor az 1960-as években az amerikaiak kezdtek elkényelmesedni, egyre inkább „leszoktak a termelésről”, és rájöttek, hogy sokkal egyszerűbb dollárért árut rendelni Európából, mint a termeléssel vesződni. Igaz, hogy ettől tartósan deficites lett a kereskedelmi és a fizetési mérleg is (ez a folyamat egyre gyorsulóan a mai napig tart), de sebaj, mivel a hiányt újabb dollárkibocsátással fedezni lehetett. A következmény viszont az lett, hogy az európai gazdasági csoda országai lettek a világ termelési központjai, és Európát elöntötték a dollárok. Az „idegenbe szakadt dollárok” aranyra váltásáról természetesen szó sem lehetett (ezzel próbálkozott De Gaulle), az aranyalapot meg is szüntették 1971-ben. Viszont egy igen ügyes kettős művelettel újra aládúcolták a dollárt, és lecsapolták az európai dollárfeleslegeket. Henry Kissinger akkori külügyminiszter elmondása szerint az arab országokkal egyeztetve jelentősen megemelték az olajárakat (olajárrobbanás), és azt is megbeszélték, hogy együttműködve lépnek fel azok ellen, akik nem dollárért merészelik árusítani a stratégiai energiahordozót. A dollárt támogató tényezők közül tehát az aranyalap megszűnt, és megingott az árualap is, de létrehozták a petrodollárt, vagyis a legfőbb stratégiai nyersanyag kereskedelmét privatizáló, és arra támaszkodó pénzt. Ez az olajjal aládúcolt dollár aztán évtizedekig (gyakorlatilag napjainkig) betöltötte szerepét, és kiszolgálta a világpénzzel kapcsolatos elvárásokat, miközben gazdaggá tette Amerikát. A petrodollár viszont (a féktelen kibocsátás következtében, valamint az aranyfedezet és megfelelő árualap híján) erősen inflálódott, amit jól mutat, hogy az 1971-es unciánkénti 35 dolláros aranyár napjainkban már 2 ezer közelében mozog. A rendszer úgy működött, hogy közben a kifosztott gazdasági szereplők sem panaszkodtak különösebben, a világgazdaságot is (sokszor mennyiségben túltengően is) kiszolgálta, aki pedig nem akarta használni a dollárt, azt az USA és szövetségesei jól orrbaverték.
Hogyan működik a dollár (és csatlós valutái) jövedelemelszívó, kifosztó mechanizmusa? Legjelentősebb tétele az országok eladósítása (ami létrejöhet organikusan, vagy erőszakosan politikai úton) következtében esedékes hatalmas törlesztések beszedése. Ilyen módon mi is évente több ezer milliárd forinttal járulunk hozzá a birodalom fenntartásához, de mi csak egy csekély tétel vagyunk a nagy országokhoz képest.
Ugyancsak hatalmas tétel az országok jegybankjainak egyik fő tartalékát képező dollár elinflálódása, amely szintén a FED haszna. Az amerikaiak profitálnak a világon bonyolódó minden kereskedelmi, pénzügyi, értékpapír, tőzsdei tranzakcióból, amely dollárban történik. Ők húznak hasznot minden dollárban történő befektetésből, de ők járnak jól akkor is, ha a dollárral egyszerűen csak külföldön bevásárolnak, hiszen a dollárt ők a semmiből állítják elő, de ellentételezésként valódi árut, szolgáltatást, tehát értéket kapnak. Ennek az egész gigantikus rablóhadjáratnak a következményeként lett a bankár kaszt a világ háttérből vezérlője, az USA a leggazdagabb ország, ebből telt a gazdanépnek olyan magas életszínvonalra, és ebből tarthatott akkora hadsereget. Ha a dollár esetleg bedől, és az USA mint ország arra lesz kényszerítve, hogy ezentúl csak a saját maga által előállított termékekből és szolgáltatásokból származó jövedelmeket használhatja fel, az biztos, hogy alapjaiban fogja megrázni ezt a társadalmat, hiszen a jövedelmük a töredékére fog visszaesni. Meggyőződésem, hogy a lakosságnál levő fegyverarzenál leépítésére irányuló törekvések mögött is olyan szándék húzódik, amely figyelembe veszi ezt a lehetőséget (látszólag véletlen iskolai és egyéb nyilvános lövöldözések, vérfürdők provokációi).
A nagy problémák akkor kezdődtek, amikor egy olyan gazdasági súlyú szereplő emelkedett fel a semmiből, amely puszta tömegével szétfeszítette az addigi világgazdasági rendszert. Megjegyzem, soha nem hallottam még egy igazi hiteles és konzisztens magyarázatot arról, hogy miért pont egy kommunista országot megtermékenyítve hozta létre a globalizmus folyamata a leghatékonyabb szuperkapitalizmust. Kína a naturális adatok alapján már 2012-13 óta a világ legnagyobb termelő gazdasága, mára azonban az egyre fokozódó mennyiségi túlsúly mellett a globális termelési láncok központi elemévé is vált, ami pénzben ki sem mutatható további hatalmas előnyt is jelent számára. Kína korai dollárelkerülő műveleteit hamar kiterjesztette olajimportjára is, és napjainkra gyakorlatilag szinte dollárhasználat nélkül biztosítani tudja a világ legnagyobb olajfelhasználását. Partnerei ebben Irán, Oroszország, Szaúd-Arábia és Venezuela, akik egyébként együttesen a világ olajkitermelésének több mint a felét adják.
Magától értetődően ezzel a petrodollár is megszűnt, és napjainkra már csak az orrbaverésssel való fenyegetés maradt meg mint a dollár tényleges támasztéka. Ezen kívül a megszokás és a bizalom valamiféle maradéka, aminek viszont méretes pofont adott az orosz jegybanki tartalékok nyugati befagyasztása. Ez az ’einstand’ nagyon sok országot megrémített, hiszen nyilvánvalóvá tette, hogy nem megfelelő politikai viselkedés esetén bármely ország pénzét be fogják fagyasztani a nyugati bankok. Az így kialakult félelem miatt hatalmas összegek vándorolnak ki a nyugati pénzügyi intézményekből, ennek a folyamatnak a teljes volumene azonban még nem látható át teljesen.
Szende Péter – Kuruc.info
(Folytatása következik.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
