Hol a béke, Pelle? Mészáros Richárd2024. 04. 14., v – 18:47
A szlovákiai magyar politikát 2009 óta uralja a megosztottság, 15 éve a belső ellentétek, az egó és a politikai étvágy nemcsak „A” pártot szakította szét, hanem a közösséget is. Ez az állapot – bár akkor még csak sejtettük, nyomokban utaltak rá politológusok – sokkal sebezhetőbbé tett minket. Egy többségi társadalomban megvan az az önbizalom és hit, hogy súlyt tud helyezni bizonyos kérdésekre – az most teljesen lényegtelen, mire is. Ez a tulajdonsága teszi őt képessé a túlélésre és a fejlődésre.
A posztszocialista társadalmakat leginkább a kommunista múlt sérelmei tartották össze, a remény, hogy a bűnösöket előbb vagy utóbb utoléri a törvény keze, hogy lesz elszámoltatás. Nos, ez gyakorlatilag elmaradt, és ezzel az első csalódás meg is született. Ezeket később több is követte. Így alakultak ki a második, a harmadik, a sokadik utasok táborai.
Ezt a csalódást lovagolta meg a Fidesz, és többé-kevésbé ez tartotta felszínen a szlovákiai magyar politikai pártokat is. A csalódás és a remény fenntartása, hogy majd jobb lesz. Majd jobb lesz, ha a választók a pártra szavaznak, legyen az a Híd vagy az MKP. A hitegetés és az egyre kiüresedő ötletláda egyre többeket tartott otthon.
A Fidesz 2010-es győzelme utáni időszak egybevág a felvidéki politikum ellustulásával. A kilencvenes években még volt perspektíva, voltak ötletek, volt tét. A kétezer-tízes évekre a stratégiai partnerséggel a hátában az MKP mindinkább elveszítette a belső hajtóerejét, a politikai „remény” energiáit pedig a Híd tudta felszívni, sőt kormánytényezővé is tette azt. Ez lett hát a második ősbűn. Az első – a különválás – lett az, ami révén az MKP rá tudta sütni a nemzetáruló stigmáját a narancsos pártra, majd évekig tudott ezzel haknizni, igaz, látszólag különösebb eredmény nélkül.
A testvérgyűlölet lett a Felvidék mindenkori pártjának egyik legfőbb jelképe. Persze beszéltek még konzervatív értékekről, liberális mételyről, a keresztényi világ megmentéséről. Örökös szlogen volt a vagyunk, leszünk, maradunk. De ahogy teltek az évek, a szavazóknak ez már nem volt elég. A gyűlölet viszont megmaradt, a MI – jó magyarok és az ŐK – rossz magyarok bináris értékrend jó táptalajt teremtett a közösségben arra, hogy befogadja az „új utak új üzeneteit”, felültünk a hoaxvonatra, gyűlöljük az ukránokat, a melegeket, és brüsszelezünk orrba-szájba.
Már nem köt össze minket a felvidéki tudat, mert vannak libsi szlovmagyarok, radikális szlovmagyarok, konzervatív felvidékiek, balosok, technokraták. Szétestünk, de mi csak négyszázezren vagyunk, és mi csak fogyunk. Az úgynevezett anyaországból sikeresen importálták a megosztottság szélsőséges formáit, mert a véleménykülönbség már csak az első DE elhangzásáig elfogadott.
Ha valaki nem „békepárti”, ha valaki nem ért egyet a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, az automatikusan a rossz oldalra kerül. Így fordította meg a szlovákiai magyarokat a rebrendelt MKP, mai nevén Szövetség is. Aki a nyugati irányt követi, aki a nyílt társadalmat favorizálja, aki nem köpi le a melegeket, aki elnyomóként tekint Oroszországra, az a rossz oldal követője. Az, hogy Pellegrini egy korrupt rendszer embere, hogy nem a béke követe, és hogy a Szövetség már csak a saját fennmaradásával van elfoglalva, senkinek nem tűnik fel. Mert elfelejtettünk valami mellett kiállni, már csak megyünk szemben az árral, mert azt látjuk, hogy ellen kell állnunk, csak épp az nem tűnik fel, hogy az országúton mindenki velünk szemben robog és dudál.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
