Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Kedden összesen 208 helyszínre riasztották a tűzoltókat különböző károk felszámolása érdekében. A legtöbb vihar miatti beavatkozásra Hajdú-Bihar és Pest megyében volt szükség, de Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyében, valamint Budapesten is több helyszínre hívták a hatóságokat – mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel arról is beszélt, mire kell nagyon odafigyelnünk ilyenkor az otthonunkban, a kertben, illetve az autóval való parkolásnál.

Az esti órákban elérték a zivatarok Pest megyét is, a vihar egyes helyeken jelentős károkat okozott. Elsősorban megrongált tetőszerkezetekhez, útra dőlt fák eltávolításához kértek segítséget a tűzoltóktól. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: kedden összesen 208 helyszínre riasztották a tűzoltókat különböző károk felszámolása érdekében. A legtöbb vihar miatti beavatkozásra Hajdú-Bihar és Pest megyében volt szükség, de Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyében, valamint Budapesten is több helyszínre hívták a hatóságokat.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/reel/1551330213365510/&show_text=false&width=560&t=0

Mukics Dániel beszámolója szerint az esetek 90 százalékában a hirtelen felerősödő szél miatt kellett segítséget kérni: fák dőltek ki, nagyobb faágak törtek le, és ezeket kellett eltávolítaniuk a tűzoltóknak. Két épületbe is villám csapott.

A Borsod megyei Selyeben egy elhagyatott, régi tornaterem tetőszerkezetébe csapott a villám, ki is gyulladt emiatt az épület.

A 450 négyzetméteres tető öt négyzetméteren égett, végül a tűzoltók sikeresen eloltatták a tüzet. A Nógrád megyei Palotáson pedig egy családi ház kéményébe csapott bele a villám. A kéményből egy egyméteres rész ledőlt és be is szakította a tetőt, itt a tűzoltók a sérült tetőrészt fedték le.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=476&href=https://www.facebook.com/reel/1047231147762778/&show_text=false&width=267&t=0

A szóvivő tájékoztatása szerint kedden összesen 14 épületben keletkezett kár a vihar miatt, jellemzően házak tetőszerkezetét bontotta meg az erős szél. Püspökladányban egy sportcsarnok tetejét tépte le a szél 30 négyzetméteren, de a településen családi házak is megsérültek, mint ahogy Debrecenben is. Az erős szél főleg cserepeket vitt le a házak, épületek tetejéről, továbbá lemeztetőket emelt meg és kéményeket döntött le.

Helyenként fák dőltek házakra, melléképületekre, sőt egyes helyeken az elektromos vezetékekre is, és emiatt 7000 fogyasztónál akadozott az áramellátás.

Ezeket a károkat a tűzoltók kedd késő estig mindenhol felszámolták.

Mukics Dániel figyelmeztetett: a nagy melegnek jellemzően vihar szokott véget vetni, ami járhat felhőszakadással, erős széllel és villámlással is a meteorológiai előrejelzések szerint. Erre szerdán is lehet számítani a nap második felében. Felhőszakadás esetén ha egy órán belül egy négyzetméterre 25 liternél több csapadék zúdul, akkor villámárvizek alakulhatnak ki. A szóvivő hozzátette: jelenleg sokfelé száraz a talaj, nehezebben szívja fel a vizet, és a csatornahálózat sem tudja elvezetni, ha hirtelen rengeteg eső esik.

Ilyenkor az alacsonyabban fekvő utcákon, tereken megáll a víz, dimbes-dombos területen pedig villámárvizek, erős vízfolyások alakulhatnak ki. Ha villámárvizet látunk, akkor Mukics Dániel azt javasolja, hogy változtassunk az útvonalunkon, kerüljük el, se gyalog, se járművel ne menjünk át rajta, mert nem lehet látni, hogy mi van a víz alatt. Az is előfordulhat, hogy csatornafedeleket mozdított el a villámárvíz. Hogyha autóval belehajtunk a térdig érő vízbe, az autónk légszűrőjébe vagy a motortérbe víz kerül, és akkor könnyen tönkremehet a jármű motorja.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=476&href=https://www.facebook.com/reel/1331886565812203/&show_text=true&width=267&t=0

Mivel a szél ilyenkor fákat dönthet ki vagy ágakat törhet le, érdemes minél távolabb parkolni a fáktól, amennyiben ez lehetséges. Az az ideális, ha fedett helyen parkolunk, akkor az autó biztonságban van.

Hírdetés

Ilyen időjárási körülmények között érdemes áramtalanítani a pincét, és magasabbra vinni minden olyan tárgyat, amelyben a víz kárt tehet, mert hogyha nagyobb felhőszakadás van, lehet, hogy a pincénk megtelik vízzel.

A nagy szél bármikor felkaphat tárgyakat, eszközöket, kerti bútorokat, szerszámokat, cserepes növényeket a kertből, ezért ezeket még időben fedett helyre kell vinni.

Mukics Dániel arra is kitért, hogy a villámlás okozta károk megelőzése érdekében az a legjobb, ha kihúzzuk az elektromos eszközöket a konnektorból, érdemes ilyenkor áramtalanítani. Ha ugyanis villám csap az épületbe, akkor a túlfeszültség miatt tönkre fog menni minden olyan eszköz, berendezés, ami hálózathoz van csatlakoztatva.

Érdemes túlfeszültség ellen védő elosztóval a hálózathoz csatlakoztatni az olyan konyhai és háztartási gépeket, egyéb nagyobb gépeket, amelyeknek a dugvillájához nem férünk hozzá vagy nem szívesen húzzuk ki a konnektorból.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője felhívta a figyelmet, hogy a nagyobb hazai tavaknál a katasztrófavédelem viharjelző rendszert üzemeltet, Ha a viharjelző lámpák percenként 45-ször villannak fel, akkor a parttól csak 500 méterre szabad bemenni a vízbe, ha pedig percenként 90-szer, akkor viszont ki kell jönni azonnal a vízből. Elképzelhetőnek tartja, hogy szerdán világítani fognak ezek a viharjelző lámpák a sokak által kedvelt tavaknál.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=476&href=https://www.facebook.com/reel/1399925625326093/&show_text=false&width=267&t=0

A MetFigyelő Facebook-oldalán megosztott videófelvételek alapján kedden légzuhataggal együtt járó felhőszakadás volt a Pest megyei Csemőn, Érden komolyabb villámlásokról készítettek videókat, ugyancsak intenzív zivatar alakult ki Püspökladányban, míg a Hajdú-Bihar megyei Hajdúbagoson inkább csak frissítő zápor volt. A Pest megyei Isaszegen kis, locsogós záporeső hullott, és közben sütött a nap is.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=476&href=https://www.facebook.com/reel/4362808797272885/&show_text=false&width=267&t=0

A Békés megyei Gyomaendrődön is leszakadt az ég némi légzuhataggal kísérve, de közben ott is sütött a nap is.

Hajdú-Biharban még szerdán is munkában lesznek a tűzoltók

A haon.hu azt írja, kedden fákat tépett ki a földből a vihar Hajdú-Biharban. A tűzoltók még szerdán is a viharkárokat számolják fel. Debrecen-Bánkról és Püspökladányból érkezett a legtöbb riasztás – közölte szerda reggel a katasztrófavédelem. Mint írták, kedden 74 káresetet számoltak fel a tűzoltók, ebből tizenegy esetben épületre dőlt fát és épületekben kár okozó faágakat kellett eltávolítani az egységeknek.

Szerda reggel még 31 helyszínre várták a Hajdú-Bihar vármegyei tűzoltókat. A legtöbb kárterület Püspökladányban van, emiatt oda riasztják a hajdúszoboszlói és a karcagi tűzoltókat is, hogy a püspökladányi egységekkel közösen hatékonyabban tudják felszámolni a közlekedést veszélyeztető területeket.

Nemcsak épületeket tépázott meg a vihar, Püspökladányban például egy medencét is elvitt magával a szél, továbbá egy másik helyen a településen egy trambulin csavarodott az egyik ház kerítésére.

Szerdán is várható viharos szél

A HungaroMet előjelezése szerint szerdán a sok napsütés, valamint a magas szintű felhők mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amelyekből többfelé számíthatunk záporok és zivatarok kialakulására. A konvektív gócokat elsősorban felhőszakadás, valamint átmeneti viharos szélrohamok is kísérhetik.

A zivatarok környezetét kivéve eleinte gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, de késő délutántól a Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet erős, viharos széllökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 32 és 38 Celsius-fok között alakul. Késő estére 21 és 29 Celsius-fok közé hűl le a levegő.

A cikk Ignáth Márk interjúja alapján készült.

(A nyitóképen: hőzivatar csapott le 2026. június 30-án Edelényre, jégeső és áramszünet is kísérte a vihart, a szél pedig egy kerti pavilont is felkapott.)


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »