Talán hasznos lesz annak, aki nem élte át.
Személyes tapasztalatom a kovid betegség lefolyásáról. A betegséget október 21-én kaptam meg.
1. hét: Ez az enyhe bevezető szakasz. Mintha egy nátha lenne, semmi különös: köhögés, láz, gyengeség. A sajátos: a lázat képtelenség levinni tartósan. A másik furcsa: teljes étvágytalanság, napokig csak joghurtot ettem, abból is keveset.
2. hét: Bevittek a kórházba. A legkeményebb rész, tulajdonképpen ekkor derül ki, ki mennyire képes vagy nem képes a betegséget átélni. Ilyenkor már jön a tüdőgyulladás, ami mindenkinál különböző fokú légzési zavart okoz. Az ember képtelen felállni, egész idő alatt feküdni akar. Én a kettes számú súlyossági fokon voltam, azaz nem szükséges lélegeztetőgép, de kell a nagy oxigénmaszk.
3. hét: Nálam ekkor derült ki: nem fogok belehalni. A szervezetem jól reagált az oxigénre, folyamatosan nőtt a tüdő működése. Az embernek már rendesen működik az agya, jönnek egyes vágyak, de a fizikai mozgás nagyon nehézkes és fárasztó. Ez volt az első pillanat, hogy éhséget éreztem.
4. hét: Az állapot sokkal jobb, az ember kedve a körülményekhez képest jó, de a mozgás nagyon kellemetlen. Többször meggondoltam elmenjek-e a 20 méterre lévő vécébe, s a vécébemenésre fel kellett lelkileg készülni. Ha nem figyelek oda a lélegzésre, baj van. Egyszerűen nem megy elég oxigén a tüdőbe, hogy az ember képes legyen járni, pihenni kell 5-10 méterenként, s még így is szédülés van.
5. hét: Ekkor engedtek ki a kórházból. Nincs maga a betegség, de a nyomai igen: fekve minden rendben, ülve az oxigénmennyiség 80 %-a jön a tüdőbe, állva és különösen menve a fele. Szóval ha az ember megy, időnként elsötétül előtte minden, de immár nincs teljes léghiány.
6. hét: Ülve is minden rendben, az alvás már teljesen rendben van. A mozgás javult, de egy rövid séta is fárasztó, teljes légszomj helyett immár “csak” zihálás és izzadás.
7. hét: Jelenleg itt tartok. Ha nem csinálok semmit, semmi gond, de minden tevékenység a szokásosnál sokkal jobban kifáraszt. A légszomj már sose erős, nincs szédülés, se elsötétedés, viszont csak lassan tudok menni, s időnként pihenni kell. De immár a tüdőm teljesen aktív, pl. képes vagyok nagy lélegzetet venni, s nem kell immár odafigyelni tudatosan a lélegzésre.
Tegnap már mentem az utcán kb. 1 km-t, persze lassan, de nem okozott problémát, persze fárasztó volt, de tudtam kb. rendesen lélegezni.
Valószínűleg kell még 2-3 hét a betegség előtti állapothoz való visszatéréshez. Ami még megoldandó: tudjak járni fáradás nélkül.
Azért van egy kis pozitív oldala is az egésznek: súlyom 17 kg-mal csökkent a betegség előttihöz képest.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
