Mindannyian várakozással követjük figyelemmel az új pápa megválasztásának előkészületeit, a május 7-én, szerdán összeülő konklávét. Most lépésről lépésre végigvesszük a folyamatot. Ebben segítségünkre van a II. János Pál által kiadott Universi Dominici gregis (Az Úr egész nyájának) kezdetű apostoli konstitúció, mely az apostoli szék üresedéséről és a római pápa megválasztásáról szól.
Szavazati többség a konklávén
Lényeges, hogy pápát a konklávé folyamán a választó bíborosok kétharmadának támogatásával lehet megválasztani, ettől semmilyen indokkal nem lehet eltérni. Ez XVI. Benedek rendelkezése az apostoli konstitúcióban.
Szentmise az új pápa megválasztásáért
A választó bíborosok (ezt követően: bíborosok) május 7-én reggel a Szent Péter-bazilikában együtt ünneplik a pro eligendo Romano Pontifice (az új katolikus egyházfő megválasztásáért bemutatott) szentmisét. A szertartást ez alkalommal a bíborosi kar dékánja, Giovanni Battista Re vezeti.
Eskütétel és az első szavazás
A délután folyamán a bíborosok a lakhelyül szolgáló Szent Márta-házból az Apostoli Palotában található Szent Pál-kápolnába mennek, ahol gyülekeznek. Innen közösen, ünnepélyesen átvonulnak a Sixtus-kápolnába.
A konklávén részt vevő bíborosok esküje
A bíborosok a következő esküt teszik közösen: „Mi, választó bíborosok valamennyien és egyenként, akik jelen vagyunk e pápaválasztáson, ígérjük, kötelezzük magunkat és esküszünk rá, hogy hűségesen és pontosan megtartjuk mindazokat az előírásokat, amelyeket II. János Pál pápa 1996. február 22-én kibocsátott »Universi Dominici gregis« apostoli konstitúciója tartalmaz. Hasonlóképpen
Mindenekelőtt pedig megígérjük és esküszünk rá, hogy a legnagyobb hűséggel fogjuk őrizni mindenkivel, klerikusokkal és laikusokkal szemben egyaránt mindannak titkát, ami bármi módon kapcsolódik a római pápa megválasztásához, ami a szavazást közvetlenül vagy közvetve érintve a választás helyszínén történik; semmiképpen nem fogjuk megszegni e titoktartást sem a választás alatt sem az új pápa megválasztása után, kivéve, ha arra maga a pápa kifejezetten engedélyt ad; mindezt azért, hogy soha ne adjunk alkalmat vagy kedvezést bármilyen beleszólásnak, ellenzésnek vagy bármi más beavatkozásnak, mellyel bármilyen rendű vagy rangú világi hatóság, csoport vagy személy akarná befolyásolni a római pápa megválasztását.”
Ezután a bíborosok egyenként tesznek esküt a következő formulával: „És én, N. N. bíboros ígérem, kötelességül vállalom és esküszöm rá.”
Majd kezét az evangélium fölé téve hozzáteszi: „Isten engem úgy segéljen, és e Szent Evangéliumok, melyeket kezemmel érintek.”
Extra omnes!
Ezt követően bezárják a Sixtus-kápolna kapuját, az „Extra omnes!”, azaz „Mindenki távozzon!” felszólítással. Ekkor mindenki, aki nem rendelkezik szavazati joggal, elhagyja a Sixtus-kápolnát, ahol sor kerül a második elmélkedésre (ezt az elmélkedést ez alkalommal Raniero Cantalamessa bíboros tartja) és az első szavazásra. Az első nap eredményéről, a döntésükről a kápolna kéményén keresztül értesítik a külvilágot. Ha nem születik döntés, a bíborosok elimádkozzák a vesperást a Sixtus-kápolnában, majd visszatérnek a Szent Márta-házba.
A szavazáskor elmondott bíborosi eskü szövege
A bíborosok a szavazatukkal az oltárnál elhelyezett urnához vonulnak, és mielőtt elhelyeznék benne, a következő esküt mondják el:
Az első három nap ülései és szavazásai
Ezt követően három olyan nap következik, melynek során a bíborosok délelőtt és délután üléseznek. Mindegyik ülésen egy-egy szavazási forduló van. Ha az első szavazáskor nem járnak sikerrel, nem tartanak szünetet, hanem elkezdik a második fordulót. A kápolna kéményén keresztül fehér füsttel csak akkor adnak jelzést, ha az első szavazási forduló sikerrel jár, ha nem, csak a második szavazás után, annak eredményéről adnak jelzést.
Eredménytelenség esetén a szavazás felfüggesztése
Ha az első nap és az azt követő három nap (összesen 13 szavazási forduló) során a konklávé nem választja meg az új pápát, a bíborosoknak föl kell függeszteniük a szavazást, hogy időt kapjanak az imádságra, egymás közötti megbeszélésre és egy rövid buzdító elmélkedésre. Jelen esetben ez a nap május 11-e, vasárnapra esik.
A további hat nap előírásai
Ezt követően folytatódik a konklávé úgy, hogy minden egyes nap két-két szavazási forduló következik, annyi változással, hogy ha a hetedik forduló után sincs eredmény, aznap már nem tartanak új szavazást, hanem ismét imádságos, megbeszélési és elmélkedési szünetet tartanak. Ezt a folyamatot még kétszer megismételhetik.
A végén csak két jelölt közül lehet választani
Az eredménytelen 3×7 (összesen 21) szavazási fordulót követően, azaz a 9. napot (1+12+21 szavazási fordulót) követően a következő szavazások során már csak a két legtöbb szavazatot kapott bíboros közül lehet választani, ugyancsak kétharmados többséggel. Ez a két bíboros ekkor passzív marad, vagyis ő maga nem szavazhat. A szavazást addig folytatják, amíg meg nem választják az új pápát.
A konklávé döntésének elfogadása
A fent leírt folyamatban, miután megtörténik a választás, a diakónus bíboros behívja a terembe a bíborosi kollégium titkárát és a pápai szertartásmestert, ezután a bíborosi kollégium dékánja vagy a rendben és korban első bíboros az egész testület nevében kikéri a megválasztott beleegyezését a következő szavakkal: „Elfogadod-e kánonjogi megválasztásodat pápává?” Amint megkapta az igenlő választ, megkérdezi: „Hogyan akarod nevezni magad?” Ekkor a szertartásmester jegyző minőségben két ceremoniárius tanúval megszerkeszti az új pápa megválasztásának és felvett nevének dokumentumát.
Fehér füst és harangzúgás
A döntés elfogadása után felszáll a kéményből a megválasztást jelző fehér füst, majd megszólalnak a Szent Péter-bazilika harangjai, ezt a világ számos pontján harangzúgás követi.
Habemus papam!
A bíborosok, hogy kifejezzék hódolatukat és engedelmességüket, az újonnan megválasztott pápa elé járulnak. Ezután hálát adnak Istennek, majd a protodiakónus bíboros kihirdeti a Szent Péter-bazilika középső erkélyéről (áldások erkélye) a várakozó népnek a választás eredményét („Habemus papam!”, vagyis „Van pápánk!”) és az új egyházfő nevét, aki mindjárt ezután apostoli Urbi et Orbi (Róma városának és a világnak) áldást ad.
A konklávé vége
A konklávé a döntés elfogadásának pillanatában véget ér, kivéve, ha az új pápa másként rendelkezik.
Fotó: Vatican Media
Kuzmányi István/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


