Az egyik, ugye a világtörténelem legjobb egyetemének, a szélsőliberális eszme magyarországi fáklyavivőjének elüldözése, a másik pedig a sajtószabadság sokadszori megszűnése. Ez utóbbi ügy ráadásul permanens, már több mint 7 éve megszűnt a sajtószabadság, és azóta is csak egyre jobban szűnik meg, úgyhogy nem is tudjuk, hol lesz ennek a vége.
Szóval most, hogy minden bástyájuk ledőlt – vagy Bécsbe költözött –, ott állnak gyámoltalanul ezek a fiatal social justice warrior-ok és nem nagyon tudják, mi a következő lépés. Megpróbálom elképzelni, hogy az általános tanácstalanság és elkeseredés napjaiban milyen tevékenységekkel múlatják drága idejüket.
Amikor a szuperegyetem minimalista hipszter közösségi irodákat idéző enteriőrje puszta sivatag lesz, egy ideig még ott bolyonganak karikás szemmel a tanácstalan, meghatározhatatlan társadalmi nemű harcosok, aztán jobb híján hazamennek. A tüntetéshez már hideg van.
Meg egyébként is, igazából nem is nagyon van miért, meg kivel tüntetni, politikai képviseletük nincs, a belpesti kerületeken kívül pedig tömegbázisuk sem. Otthon – fiúk és lányok egyaránt – vetnek egy bús pillantást a sarokban heverő, összegyűrt FeGyőr poszterre, odébbsöprik az asztalról a kidurrant momentumos lufik rongyos maradványait, felcsapják a macbookot és nekilátnak ahhoz, amihez mindig is legjobban értettek: a közösségi médián posztolgatni és írogatni ugyanazokat a lózungokat, amiket már a kampányban is futószalagon nyomtak, és amik ugyanarra kaptafára készülnek.
Először is mindenféle 444, index és HVG cikkeket kell posztolgatni azzal a szöveggel, hogy „Szégyellem magamat azért, ami ebben az országban történik”. Ha ez megvolt, a fejlett nyugati világ végletekig leegyszerűsítő és buta médiumainak magyar vonatkozású cikkeit kell szemlézni, mint USA Today, New York Times, BBC, CNN, Atlantic stb.
Ez több okból is jó. Egyrészt a még számukra is egy idő után unalmassá váló honi sajtótermékekhez képest némi változatosságot jelentenek, másrészt ezeknek fingjuk sincs róla, mi történik Magyarországon. És ennek segítségével könnyedén elkerülhetik a kognitív disszonancia nevezetű haladó betegséget, hiszen ha a fejlett nyugatról érkezik az ítélet, akkor abban biztos van valami, az inkább számít, mint a saját tapasztalat.
Ezért aztán nagy a kísértés, hogy ezeket a posztokat angolul is írják, ezzel meg azt demonstrálva, hogy nekik mennyi nemzetközi barátjuk van, akiknek egy részét a CEU-n vagy a bulinegyedben szerezték. Aztán majd angolul kezdenek kommentelgetni a magyar haverok is, üzenni kell a világnak, hogy ők a maroknyi magasabb intellektuális szinten lévő túlélők ebben a barbár országban, akik még beszélnek angolul. Így magvas hozzászólásaikat bárhol a világon olvashatják. Valahol biztos megértő fülekre találnak.
Aztán előkeresik az ezeréves Verhofstadt-videókat, amikben az egykori bukott belga miniszterelnök Orbánt szidalmazza. Aztán, amikor már elég fáradtak, leugranak a Starbucksba, és isznak egy mandulás-vaníliás kenyai cappuccinót, és azon gondolkoznak, hova kéne innen elmenekülni. Mert ennél aztán a világon bárhol csak jobb lehet. Jól van, próbáljátok ki.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
