Hogyan reagált az EU a magyar népszavazásra? Morvai és Gaudi beszámolója Strasbourgból

Juncker képes volt azt hazudni, hogy „a magyarok támogatták az EU bevándorláspolitikáját”. Néhány képviselő illetve képviselőcsoport – eltorzítva, meghamisítva a valóságot – szintén kudarcként állította be a magyar népszavazást, miközben az általuk ismételgetett „érvénytelenségnek” a vonatkozó jogszabályok alapján semmiféle közjogi jelentősége nincs. Mások viszont, mint például Marine Le Pen üdvözölték, hogy a sok hazugság és elhallgattatás után végre megkérdeztek európai embereket arról, kívánják-e a bevándorlók tömeges betelepítését hazájukba. A francia patrióta képviselőnő hangsúlyozta, hogy a tömeges betelepítésre sokkal többen mondtak nemet Magyarországon, mint annak idején igent az Európai Unióba történő belépésre. Dr. Morvai Krisztina EP képviselő és Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő, európai jogi szakjogász az Európai Parlament október 3-6. között zajlott plenáris ülésének bemutatásán és elemzésén túl ismertette a várható magyarországi Alaptörvény-módosítás jogi kereteit és jelentőségét. Egyebek mellett rámutattak: a magyar alkotmányosság kiemelt értéke a nemzeti szabadság védelme, s ezt az Európai Uniónak is tiszteletben kell tartania. A beszélgetésben  szó esik a 2006 őszi rendőrterror és jogtiprás-sorozat tizedik évfordulójára tervezett nemzeti jogvédő akciókról, valamint az első fokon összesen 125 év fegyházra ítélt  Budaházy György és a Hunnia csoport érdekében kezdeményezett közkegyelemről, amelyet kormánypárti, Jobbikos, más párthoz tartozó vagy pártokhoz nem kötődő nemzeti érzelmű magyar emberek egyaránt nyilvánvalóan nagy számban támogatnak.

Hírdetés

A felvétel az Európai Parlament strasbourgi tévéstúdiójában készült, közvetlenül a plenáris ülés befejezését követően.


Forrás:gaudinagytamas.hu
Tovább a cikkre »