Hogyan lehet orvosolni a trianoni traumát? Gazdag József2023. 09. 29., p – 07:50
El ne maradjon a szlovák–magyar kiegyezés!
Sosem tagadtam, hogy annyi honfitársammal együtt nekem is nagyon fáj, ma is, hogy Trianon következtében a magyar nemzet egyharmada számára Magyarország külföld lett, s hogy évtizedeken át vasfüggönyök választották el az eredeti szállásterületén ma nyolc országban élő magyarokat egymástól, hogy mennyi megaláztatás és jogtalanság érte a magyar nemzeti kisebbségeket, és nem vált be az a reményünk, hogy a rendszerváltozás nyomán a jól működő nyugat-európai példák Közép-Európában is meghonosodnak, kis Dél-Tirolok jönnek létre a szomszédos országokban.
Ha szembeszálltunk volna a nácikkal…
Lehet-e orvosolni a trianoni traumát? Ez a kérdés 102 éve foglalkoztatja a magyar társadalom valaha nagy, ma kisebb részét. A minden kétséget kizáróan részrehajlóan, az önrendelkezés elvét súlyosan megsértve meghúzott magyar határok megváltoztatását, revízióját nemcsak Olasz- és Németország, de sok brit és amerikai is jogosnak tartotta. De nem úgy, ahogy az 1938 és 1941 között történt. Magyarországnak a náci Németország oldalán vívott háborúja okozta, hogy az 1947-es békeszerződés, a „második Trianon” nem hozott igazságosabb, az akkori néprajzi viszonyoknak jobban megfelelő magyar határokat. Ha 1944. március 19-én Magyarország fegyverrel szállt volna szembe a német megszállókkal, miközben Románia és Szlovákia még Hitler hűséges csatlósa volt, lett volna némi esély erre.
Mi lenne ma?
A ma Dél-Szlovákiának nevezett terület nem „ősi szlovák föld,” a Csallóközben, Mátyusföldön, a palóc vidéken, a Losonctól Tőketerebesig húzott vonaltól délre a honfoglalás óta döntően magyarok éltek. Az 1906-ban megválasztott budapesti Országgyűlés szlovák tagja, Milan Hodža (később csehszlovák miniszterelnök) 1918. december 6-án megállapodott a magyar kormány nevében eljáró Bartha Albert hadügyminiszterrel, hogy a két nép közti etnikai határtól, tehát a Pozsony–Bazin–Érsekújvár–Losonc–Kassa–Tőketerebes vonaltól északra átadják a közigazgatást a szlovákoknak. Ha ez maradt volna a határ, másként alakult volna a magyar-szlovák viszony.
Magyarországon nem tudatosult, hogy 1945 óta a szomszédokhoz csatolt, egyértelműen magyar többségű területeken a lakosságcserének csúfolt kitelepítések, a kommunista korszak betelepítési politikája, az iparosítás, az urbanizáció, no meg az ezekből fakadó természetes asszimiláció jelentősen megváltoztatta a lakosság nemzeti összetételét, a magyar elem kisebbségbe került, különösen a városokban. Ha egy külső (vagy felső) hatalom ma népszavazást rendelne el az „elcsatolt” területeken, akkor legfeljebb Kárpátalja magyar falvai választanák Magyarországot.
A határkorrekció esélyei 1968-ban
Volt-e lehetőség, esély a Varsói Szerződés 1968-as, Csehszlovákia elleni agressziója nyomán a magyar csapatok által megszállt területek Magyarországhoz csatolására? Nem.
Az 1947-es határokat a Szovjetunió diktálta, Sztálin és utódai a hagyományosan oroszellenes magyarokkal szemben a szlávokat támogatták. Nemcsak Brezsnyev, de még Kádár fejében sem fordult meg a határváltoztatás gondolata.A magyar társadalom színe-java 1968-ban élesen elítélte a szovjet beavatkozást, a liberalizálódó, emberi arcú szocializmust követelő mozgalom 1956-hoz hasonló brutális leverését, és abban a magyar kormány részvételét. Rangos értelmiségiek nyíltan tiltakozva ekkor ábrándultak ki végleg a kommunista utópiából.A „prágai tavasz” elfojtása a cseheket és a szlovákokat a szovjetorosz imperializmus ellen fordította. Mennyivel nagyobb fölháborodáshoz, ellenálláshoz vezetett volna egy Magyarország javára végzett, akár kisebb határkorrekció.Téves állítás, hogy Szlovákia magyar lakossága örömmel fogadta a magyar katonákat. Lehetett erre néhány példa, főként az idősebbek körében, de személyes emlékem, hogy 1968 augusztusában egy „Gabonaváros” nevet viselő illegális magyar adó hogyan tiltakozott a katonai beavatkozás ellen. Még erősebb emlékem, hogy 1969 tavaszán egy lengyelországi sítúrára utazóban a kassai pályaudvaron megvettem a magyar lapot, és abban – örömömre – Duray Miklós, a szovjet beavatkozást élesen elítélő, gyújtó hangú március 15-i beszédét olvastam. Innen eredt 1990 előtti szoros barátságunk.
A rendszerváltozás után Magyarország egyetlen szomszédjával szemben sem léphetett fel területi igénnyel, egyrészt a demográfiai változások miatt, másrészt annak tudatában, hogy ez széles körű nemzetközi tiltakozást váltott volna ki, eltemethettük volna euro-atlanti integrációs törekvéseinket. Nem is beszélve arról, hogy a szomszédos országok milyen katonai fölényben voltak.
Nincs más út?
Nincs más út, mint belenyugodni a változtathatatlanba, a magyar kisebbségek fokozatos elolvadásába? Korántsem! 2017-ben megjelent könyvem is amellett érvel, hogy csak az Európai Unióban lehet elérni „a trianoni trauma orvoslását”. Egy szövetségi rendszerbe hozza össze Magyarországot szomszédaival. A határokat eltüntető schengeni rendszer lehetővé teszi az elvágott gazdasági, kereskedelmi és közlekedési szálak újrakötését. Jó magyar külpolitikával el lehet érni, hogy az Unió aktívan kiálljon a nemzeti kisebbségek jogai mellett. Annyi elrontott történelmi esemény és elszalasztott kiegyezési lehetőség után ma könnyű és indokolt lenne szoros, jó viszonyt ápolni a szlovákok és a magyarok között. Ezer éven át egy országban éltünk, a két nép között nincsenek vallási, kulturális különbségek, számos szlováknak vannak magyar felmenői, rokonai. Dzurinda korábbi miniszterelnök, Čaputová elnök, a jelenlegi és a megelőző szlovák külügyminiszter mellett egyre több szlovák politikus és polgár híve ennek, és eljutottunk oda, hogy a jelenlegi ügyvezető kormány élén egy magyar áll.
Azonban az ígéretes, baráti viszony veszélybe kerülne, ha a korábban élesen magyarellenes politikát folytató, a kettős állampolgárság ellen szigorú törvénnyel reagáló Robert Fico, a legrosszabb szlovák nacionalista hagyományok folytatója lenne újra a miniszterelnök. Ennek megakadályozása egyértelmű érdeke a határ mindkét oldalán élő magyaroknak is.
Jeszenszky Géza
A szerző történész, politikus, diplomata, a rendszerváltozás utáni Magyarország első külügyminisztere
***
A cikk a Vasárnap családi magazin 2023. szeptember 5-i számában jelent meg
Jeszenszky Géza 1941-ben született Budapesten. Külügyminiszter volt az Antall-kormány idején (1990–1994), később Magyarország washingtoni (1998–2002), majd norvégiai és izlandi nagykövete (2011–2014)
Magyar remény 1968-ban – ez volt a címe a Magyar Nemzetben megjelent cikknek, amely szerint a megszálló szovjetek oldalán Csehszlovákiába bevonuló Magyar Néphadsereg 1968-ban elérhette volna a határrevíziót. A Vasárnap 2023. szeptember 5-i számában Jeszenszky Géza egykori magyar külügyminiszter, valamint Popély Árpád és Bödők Gergely történészek válaszcikkeit olvashatták.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
