Hogyan lehet megúszni egy rendőrverést? Hát a származással…

A vendégek védték meg azokat a rendőröket, akik egy ittas család tagjait próbálták előállítani egy miskolci kocsmában – jelent meg a sajtóban a hír. A két járőrnek még az egyenruháját is megrongálta a família a dulakodás során, a perpatvarnak az vetett végett, hogy időközben kiérkezett az erősítés: így pedig már sikerült előállítani a rendőrverő részegeket.

Magyar Menedék - Horthy-naptár

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség a három gyanúsítottat őrizetbe vette, majd kihallgatásukat követően velük szemben – különös figyelemmel személyi körülményeikre – előzetes letartóztatás helyett, lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére tett indítványt, melynek a bíróság helyt adott. Ha a hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével vádoltakat bűnösnek találják, akkor akár kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak.

Nem ez volt az első rendőrverés a közelmúltban. 2010-ben egy sülysápi nyomozót hagytak helyben. Botokkal, karókkal bántalmazták, a rendőr nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett: egy bordája eltört, agyrázkódást kapott, mindkét kezét lehorzsolta, és több zúzódást szerzett. A rendőrség a gyanúsítottakat még aznap este elfogta.

Egy évvel később Bagaméron történt meg, hogy egy lakossági bejelentésre érkező rendőrnek a hátába fejszét vágtak, a sebet 27 öltéssel kellett összevarrni. Dulakodás közben megpróbálták elvenni a szolgálati fegyverét is. 2012 szeptemberében egy szolgálaton kívüli rendőrre támadtak a Pest megyei Turán, aki egy lopással gyanúsítható férfival került szóváltásba, ám közben összegyűlt egy kisebb csoport, akik úgy megverték a rendőrt, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Három főt állítottak elő.

Hírdetés

2013-ban pedig Kenderesen is az erősítés segítette ki az egyenruhásokat. Ott és akkor egy ittasnak vélt járművezető igazoltatása fajult verekedésbe, a négy rendőrből kettő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Karcagi Járásbíróság nem jogerős ítéletével az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és testi sértés vétsége miatt 5 év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. A rendőrverés másodrendű vádlottja 3 év 10 hónap, a harmadrendű vádlottja – mint különös visszaeső – 4 év 10 hónap börtönt kapott. A negyedrendű, fiatalkorú vádlottat 2 év próbaidőre bocsátották. A Jobbik az eset kapcsán a büntető törvénykönyv szigorítását és az évenkénti helyett negyedévenkénti lövészeti kiképzést, valamint többórás közelharcoktatást sürget a fegyveres szolgálatot teljesítő rendőröknek. A párt érvelése szerint ugyanis hiába biztosított törvényileg a rendőrségi fegyverhasználat, ha a rendőrök a valóságban indokolt esetben is tízszer meggondolják azt, félve a későbbi eljárásoktól.

Két évvel ezelőtt Perkupán az is kiderült, hogy vannak helyzetek, amikor a lőfegyver használata sem feltétlenül segít. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen megrendezett bajnoki labdarúgó-mérkőzésen a csapat egy 17 éves játékosa egy bírói döntést követően bántalmazta a játékvezetőt. A meccs után a rendőrök a lakásáról akarták előállítani a focistát, azonban az ifjú labdazsonglőr szülei közölték a hatóság embereivel, hogy szerintük fiuk jobb helyen van otthon, így nem engedik, hogy a rendőrök elvigyék. Majd a labdarúgó anyja megragadta az egyik rendőrt, és behúzta őt a kialakult csoportosulás tagjai közé, ahonnan a többi rendőrnek csak könnygázspray alkalmazásával sikerült kiszabadítania társukat. Ezt követően a focista felkapta az udvaron lévő kerékpárt, és az egyik rendőrhöz vágta, aki a földre esett. Apa és fia ekkor elkezdték őt rugdosni, ütlegelni, a rendőröknek csak kényszerítő eszköz alkalmazásával sikerült a bántalmazók közeléből elhúzniuk a kiszolgáltatott kollégát. A rendőrök elővették a szolgálati fegyverüket, kibiztosították, rádión erősítést kértek, ugyanakkor annak megérkezéséig elhagyták a helyszínt. Az intézkedésben részt vevő rendőrök egyike súlyos, nyolc napon túl gyógyuló, a kollégája könnyebb sérülést szenvedett, míg a harmadik rendőr, egy nő, nem sérült meg. Ítélet még nem született az ügyben.

A sárbogárdi esetet követően, amikor két fogát verték ki egy rendőrnek, akit az agyrázkódásig vertek az igazoltatottak, viszont igen. Igaz, csak elsőfokú, de az megdöbbentő: az elsőrendű vádlottat egy év hat hónap, a másodrendűt egy év négy hónap börtönre ítélte első fokon a bíróság, a büntetést mindkettőjük esetében két év próbaidőre felfüggesztve.

A Kecskeméti Járásbíróság viszont 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a 37 éves kecskeméti férfit, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt állított bíróság elé az ügyészség. Ő az új év első napján ököllel verte fejbe a csendháborítás miatt ráhívott járőrök egyikét.

mno nyomán


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »