Hogyan képes győzelmeket aratni az Iszlám Állam a fél világgal szemben?

Hogyan képes győzelmeket aratni az Iszlám Állam a fél világgal szemben?

Amióta Abu Bakr al-Baghdadi az Iszlám Állam „kalifájának” nyilvánította magát, következetesen igyekszik a korábbi iraki hadsereg tapasztalt tisztjeit a maga oldalára állítani. Nem is sikertelenül: ezeknek a sokat látott és harcedzett katonai vezetők kulcsfontosságú szerepet játszanak az Iszlám Állam hadi sikereiben.

A dzsihádista terrorszervezet fegyveresei rendkívül fegyelmezetten küzdenek: a harctéren 300-350 fős egységekbe szerveződve veszik fel a harcot az ellenséggel. Egy-egy akció során azonban ennél is kisebb, hozzávetőleg 50 főből álló alakulatokba csoportosulnak. A klasszikus gerilla hadviselés szabályai szerint váratlanul támadnak, majd visszavonulnak, hogy azután a megfelelő pillanatban ismét offenzívát indítsanak.

Az Iszlám Állam kellően felkészült az USA és csatlósai haderejének légi csapásaira is. Biztonsági források és szemtanúk arról számoltak be, hogy a dzsihádisták a nemzetközi koalíció ellenük történő fellépése óta változtattak kormányzási módszereiken is, továbbá propagandájukat is az új helyzethez igazították. Hisham al-Hashemi, az Iszlám Állam katonai és politikai lépéseit alaposan tanulmányozó szakértő az Al-Akhbar című lapnak nyilatkozva a szervezet új stratégiájával kapcsolatban a következőket mondta: “Néhányan azt gondolták, hogy al-Baghdadi és harcosai tétlenül nézik illetve elszenvedik a koalíció légi csapásait. Ezzel szemben az Iszlám Állam felkészült a bombázásokra, többek között pénzügyi és kommunikációs téren is.”

Hírdetés

“A harcosoknak meg van tiltva, hogy akár a városokon belül vagy azokon kívül konvojokban vonuljanak. Ismét viselniük kell a maszkot, ezen kívül pedig tilos mecsetekben, iskolákban és laktanyákban gyülekezniük” – avat be az Iszlám Állam sikereinek néhány titkába a szakértő, hozzátéve, hogy a szervezet az iraki hadsereg raktáraiból zsákmányolt hadianyagot, katonai járműveket és modern fegyvereket használ az előrenyomulása során.

Iraki titkosszolgálati forrásokból származó értesülések szerint az Iszlám Állam legfelsőbb szintű katonai vezetői rejtekhelyre vonultak. A hadműveletek közvetlen irányítását pedig állítólag alacsonyabb rangú tisztek végzik. Ami a szervezet pénzügyeit illeti, becslések szerint az Iszlám Állam fegyveresei Niniveh, Salahuddin és Anbar városok bankjaiból 1 milliárd dollárnál nagyobb összeget tulajdonítottak el, melyek jelentős részét Európában, Malajziában és egyes Öböl-menti államokban fektették be, mégpedig jól jövedelmező vállalkozásokba. A cél az, hogy a szervezet finanszírozása biztosítva legyen abban az esetben is, ha az olaj- és gázlelőhelyeket az Iszlám Állam elveszítené.

Moszul városában élő szemtanúk arról számoltak be, hogy a dzsihádisták biztonsági okokból nem használnak mobiltelefonokat. Ezt az információt az iraki titkosszolgálatok is megerősítették, melyek azt is tudni vélik, hogy a szervezet harcosainak kifejezetten megtiltották a telefonálást, az e-mail üzenetek küldését és a GPS használatát.

Perge Ottó – al-akhbar.com nyomán


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »