Valamikor 1942-ben beléptem a Magyar Királyi Külügyi Társaság ifjúsági csoportjába. Ennek persze előzménye is volt.
Már vagy kilenc éves koromban újságolvasó voltam. Az „Az Est” („Miklós Andor lapja”) című erősen liberális lapot böngésztem. .
Persze akkor még nem tudtam, mit jelentett ez a szó.
Az egyik ismerősünk, amikor látta, hogy lecke helyett a lapot böngésztem figyelmeztetett. „Nem nagy baj, ha ilyeneket olvasol, csak ne felejtsd el, hogy amit az újságokban találsz, legtöbbször annak még az ellenkezője sem igaz!”
Mivel egyik rokonunk, tartalékos Kaiserjäger főhadnagy (Vaskorona rend, III oszt. Tiszti Érdemkereszt kitüntetéseit ma is őrzöm) szívesen magyarázgatta nekem a világ sorát, a háborút és Trianont, hamar megtanultam a sorok között olvasni, vagy a híreket helyesen értelmezni – többnyire.
Főként a külföldi politikai, történelmi, katonai hírek érdekeltek. A bűnügyektől, pletykáktól már akkor is ösztönösen óvakodtam. Így érthető a külügyek iránti érdeklődésem dominált.
Így történt, hogy beléptem a Magyar Királyi Külügyi Társaság ifjúsági csoportjába Az MKKT szemináriumait a Pázmány Péter Tudományegyetem (ma ELTE) főépületében tartotta.
Talán száz-százötvenen voltunk egy nagy teremben. Mi középiskolások is feliratkozhattunk hallgatónak, de nem vizsgázhattunk.
Előadóink közül ma már csak Br. Eöttevényi Olivér (a MKKT elnöke), Horváth Jenő, és Haltenberger professzorok nevére emlékszem.
Volt követek, diplomaták, katonák tartották a nagy érdeklődéssel kísért előadásokat. Az előadások nyíltak, aránylag tárgyilagosak voltak.
Azt hiszem, abban az időben csak két helyen lehetett nyíltan beszélni, ott és a parlamentben. Sokszor még ott is mellékelten, talán véletlenül (készakarva) buggyant ki egy-egy fontos információ.
Egy jellemző eset Haltenberger professzorhoz fűződik. Egyik előadása végeztével, kérésére valaki azzal a kérdéssel állt elő, hogy ki fogja megnyerni ezt a háborút? Ez sokak számára furcsa kérdés volt, mert még Sztálingrád előtt történt az eset.
Haltenberger professzor komor arccal válaszolt. Kedves Uram! Nem vagyok jós, de segíthetek önnek, eldönteni a kérdést.
Azzal a táblához lépett és három vízszintes és sok függőleges vonalból egy táblázatot készített. Majd a bal oldalra írta: „Ők”, alatta „Mi”.
Az oszlopok tetejére felírta a hadviseléshez szükséges anyagok neveit: Vas, Szén, Olaj, Króm, Nikkel, Réz stb majd a végére: Emberanyag.
Ezek után – fejből – beírta a számokat. Azzal letette a krétát, leverte a krétaport a kezéről és jó éjszakát kívánva, csendben elhagyta a termet.
Az „Ők” és „MI” összegek között óriási volt a különbség. A legvadabb németbarátok is megdöbbenhettek. Más előadók szépen elmagyarázták a „statikus” és „dinamikus” államok közötti különbséget
Dióhéjban, akik még nem ismerik ezeket a fogalmakat: A statikus, vagy szárazföldi államoknak kényszer-terveik vannak egy várható konfliktus esetére (felvonulási és hadi tervek). A dinamikus államoknak óriási hadi és kereskedelmi tengeri flottájuk van. Csak stratégiai terveik vannak, főként más államok felhasználására. Maguk pedig a kezdeti vereségek után alaposan felkészülnek egy hatalmas erejű támadásra, mégpedig ott és akkor, ahol és amikor ők akarják.
Németország esetében megtudhattuk, hogy ők a kétfrontos háborútól rettegtek egész modern történelmük során.
Katonapolitikai előadáson bemutatták ennek bizonyítására a német vasúti hálózat térképét. Hat vagy hét párhuzamos, nagy teljesítményű vasútvonal félkaréjban húzódott a nyugati határvonaltól a keletiig. Ez persze csak a légi fölény birtokában volt hatásos, mert gyorsan szállíthatták csapataik tömegét és a hadianyagot keletre vagy nyugatra, amint szükséges volt. Ezekből az adatokból mindenki előtt világos volt a szomorú, elkerülhetetlen sorsunk.
Ha ezen adatokról tudott a Külügyi Társaság, nyilván a magyar kormány is teljesen tudatában volt a tényeknek. Horthy Miklós tengerész volt, tudta nagyon jól, a kombinált angol, amerikai flotta és az amerikai ipar verhetetlen. Fia, István amerikai tanulmányútja során a Ford üzemek hatalmas teljesítményeiről meggyőződhetett és tájékoztathatta Édesapját.
Montgomerytől, a volt USA ügyvivő könyvéből és más forrásokból is tudjuk, volt kommunikáció az angol admiralitás, az amerikai elnök FDR, és Horthy között.
Felvetődik a kérdés, minden tudás és információ ellenére: miért léptünk be a háborúba – német felkérés nélkül?
Erre már sok választ kaptunk.
Például azt, hogy ha nem csatlakozunk a németekhez, esetleges győzelmük esetén vissza kell adnunk a Felvidéket, Kárpátalját és Észak- Erdélyt azoknak, akik részt vállaltak a Szovjet elleni háborúba.
Bácska és Bánát pedig német Gau lesz.
A másik lényeges választ csak feltételezhetjük, kikövetkezhetjük a korabeli külföldi jelentésekből. Ugyanis kaphatnánk egyenes és világos választ, ha rendelkezésünkre állna a hadüzenetet eldöntő Koronatanács jegyzőkönyve.
Az pedig nincs.
Helyesebben van, de a jegyzőkönyv második fele, amely az erre vonatkozó részleteket leírja – hiányzik. Állítólag kétféle változatban található, de a lényeges második fél, mindkét iratban különböző. Ez annyit jelent, hogy kétféleképpen hamisították meg, valakinek, vagy valakiknek az érdekében. Még talán csak annyit jegyezhetnénk meg, hogy azon a Koronatanácson megjelentek a gazdasági és ipari vezetők is, többek között Chorin Ferenc és Kornfeld Mór (többek között a Magyar Nemzet című lap tulajdonosai is), akik a Gestapoval kötött megállapodás segítségével kimenekültek Svcájcba a „Zsidó Vonattal” és a Horthy családot támogatták Estoril, Portugália városában.)
A hadüzenet három évvel elodázta a német megszállást, tehát zsidó honfitársaink részleges deportálását.
Az amerikai zsidóság is Horthy pártján volt…
A korabeli újságaik szerint a magyar zsidóság aránylagos biztonságban volt, amíg a német megszállást el lehetett kerülni. Azt is tudták ennek egyik feltétele a két zsidótörvény volt. Ezek némi garanciát jelentettek a zavartalan túlélésükhöz.
Jellemző epizód volt Namier professzor kérése az angol kormányhoz. Arra kérte az angolokat, hogy ne kényszerítsék a magyar kormányt a háborúból való kiugrásra, mert, ha a németek még elég erősek, leverik a kísérletet és ezzel megpecsételődik a zsidóság sorsa. A magyar kormány sok kísérletet tett nyugaton a kiugrásra vagy ellenkormány alakításra (Szent-Györgyi Albert, Veress László, Ullein-Reviczky Antal ).
Sikertelenül.
Benes és társaik mindent elkövettek, hogy hazánk az „utolsó csatlós” nevet kiérdemelje. Még azt is kiharcolta, hogy a debreceni kormány ne állíthasson nagy, ütőképes hadsereget a nácik ellen, ezzel a győztesek oldalára állhasson, mint a románok tették.
Nyugodtan állíthatjuk, csak és kizárólag a magyar honvédségnek volt köszönhető, hogy a magyar zsidóság és a cigányság nagyrésze túlélte a rémuralmat.
Kinek, kiknek volt a legfőbb érdeke, hogy elkerüljük a német megszállást?
Talán ideje volna a hősi halált halt hadköteles és NEM ÖNKÉNTES honvédeknek és munkaszolgálatosoknak emlékművet állítani, akiknek hatalmas véráldozata árán zsidó és cigány honfitársainknak jó része életben maradt.
Úgy vélem, nekik kellene emlékműveket állítani Horthynak is, mert neki köszönhetik részleges túlélésüket.
Meggyőződésem, a kortárs zsidók tudják ezt jól.
A baj a másod-, harmad generációsokkal van… Ők csak hamis történelmet tanulhattak és áldozatai lettek egy buta, hazug csak gyűlöletet keltő propagandának. Kár!
Amíg nem találják meg annak a Koronatanács ülésnek valódi jegyzőkönyvét, a háborúba való belépésünk valódi okát nem lehet megállapítani, csak „Que bono” (kinek volt jó?) alapon lehet valószínűsíteni.
Jól tudom, könyvtárakat írtak már tele erről a szomorú témáról, népbíróságokon ítélkeztek a „háborús bűnös Bárdossy” felett, de a valódi okot még ma sem ismerik, vagy titkolják.
Titkolják azért, mert nem akarják, hogy a magyar nép minden kétséget kizárólag megtudja, megint idegen érdekekért vérzett.
Az is igaz, ha nem lépünk be a háborúba, Hitlerék megszállták volna az országot és az általuk kinevezett quisling kormány belevitte volna a háborúba a nemzetet.
Abban az esetben a „béketárgyaláson” talán jobban jártunk volna. Nem volnánk „bűnös nemzet”.
Persze így is úgy is azt kaptuk volna „jutalmul” amit a lengyelek kaptak…
Magyaródy Szabolcs
Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »
