Hogyan hazudozik az ellenzéki sajtó a magyarországi rasszizmusról?

Hogyan hazudozik az ellenzéki sajtó a magyarországi rasszizmusról?

Végigsöpört a magyar ellenzéki sajtón és a közösségi médiaplatformokon a hír, hogy két fejkendőt viselő színésznőre – akik egy Magyarországon forgatott egyiptomi sorozat stábjához tartoztak – egy vélhetőleg illuminált állapotban lévő középkorú úr megjegyzéseket tett. Az úr, aki magyar volt, és természetesen nem tartozott a produkcióhoz, egyszerűen csak arra járt, és a hajat, valamint a nyakat eltakaró kendők látványa annyira kihozta a sodrából, hogy több méter távolságból elkezdett beszólogatni a két (vendég)művésznőnek. A kellemetlenség a beszámolók szerint annak rendje s módja szerint gyorsan véget ért, a részeg bácsit egykedvűen arrébb rakták a pont az ilyen helyzetekre szerződtetett férfiak – ő pedig egykedvűen beletörődvén elhagyta a helyszínt, a forgatás pedig zavartalanul folytatódott. 

Nem egy extrém eset. Aki vett már részt filmforgatáson, az pontosan tudja, hogy amióta világ a világ – na jó, túloztam, amióta létezik filmművészet –, a külső helyszínek igénybevételekor meglehetősen mindennapi dolognak számít, hogy egy arra kóválygó csövi, vagy egy fiatalokból álló viccesebb társaság, különböző okokból megzavarja a forgatást. Vagy egy állat. Mármint egy igazi. 

Három éve én és a komplett stáb voltunk kénytelenek visszavonulót fújni, amikor egy jól megtermett szürke marha egyszer csak úgy gondolta, hogy megmutatja a Kút című Gigor-film készítőinek, és a körülötte kérődző teheneknek, hogy valójában ki is a falu bikája. Ő győzött, mi futottunk. 

Egy normális országban egy idióta részeg, kétmondatos performansza nem érdemelne 15 perc, de még 15 másodperc hírnevet sem, de tekintve, hogy Magyarországon garázdálkodik az Index, a 444, a HVG és a 24.hu, no és persze másik 25 ellenzéki hangvételű napi- és hetilap, folyóirat, blog, tévécsatorna és rádió, így aztán szeretett hazám nem tekinthető normális országnak. 

Az egyiptomi színésznőknek odakiáltó meg is kapta a hírnevet. No nem 15 percnyi csillogást, hanem egy sokadik napja tartó hírnevet. 

Egyelőre még csak a magyar portálok és tévék számoltak be a szerintük példa nélküli esetről, de ismerve a liberális sajtó működését, nem tartom kizártnak, hogy pillanatokon belül meg fog jelenni a CNN-n online felületén is egy öles cikk. 

Majd jönnek a francia, az osztrák és a német beszámolók is. 

És ha ezeken az “újságírókon” múlna, már itt lennének az ENSZ-békefenntartók, Orbán Viktor – apropó Isten éltesse sokáig – pedig már egy ablaktalan cellában gondolkodna azon, hogy talán egy pöttyedlivel több illiberalizmus a sajtó tekintetében mégiscsak jót tett volna Magyarországnak. 

És hogy kicsit kontextusba helyezzük a történteket, nézzük, fussunk át ezt a két hónappal ezelőtti hírt:

Hírdetés

“A kormányzó szociáldemokratáktól (SPD) balra álló Die Linke (Baloldal) egy szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselője, Ulla Jelpke írásbeli kérdésére megküldött belügyminisztériumi kimutatás szerint tavaly 2219 támadást jegyeztek fel. A Funke médiacsoport lapjaiban ismertetett statisztika szerint 1906 incidens menedékkérők, menekültek vagy más menedékjogi státuszban lévő emberek ellen irányult, 313 pedig menekültszállások ellen. Az ügyek között van testi sértés, rongálás és uszítás, és egyebek mellett gyújtogatásos vagy robbantásos merénylet. A támadásokban több mint 300 ember sebesült meg.

Ulla Jelpke szerint az esetek az országot jellemző rasszista hangulat megnyilvánulásai.“

Magyarországon ehhez képest tavaly nyáron Őcsényben kiszúrta egy, azaz egy darab ember egy panziós kisbuszának a kerekeit, és most beszólt egy részeg két fejkendős színésznőnek. 

Németországban pedig 2219, azaz több mint kétezer-kétszáz rasszista indíttatású támadást regisztráltak a migránsok ellen. 

Az napi 6 (!!!) támadás. Minden egyes nap 6-szor támadnak migránsokra. 

Az ellenzéki sajtó azonban sem a tényektől, sem az igazságtól, sem a német belügyminisztérium által kiadott statisztikáktól nem zavarja össze magát.

Gátlás nélkül hazudozik továbbra is rasszista, meghülyített, a magyar kormány gyűlöletpropagandája miatt nácikká váló magyarokról és fasiszta Magyarországról. Egy olyan eset alapján, ahol egy pofon el nem csattant, ahol egy vércsepp ki nem serkent. 

Jöhetne már az a beígért jogi elégtétel…

Apáti Bence – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »