A 19. század végén a párizsi rendőrség számára hatalmas problémát jelentett, hogy pontosan nyilvántartsa a bűnelkövetőket, akik így „nyugodtan” követhettek el újabb és újabb gaztetteket. Egy nap aztán egy egyszerű irodista, bizonyos Alphonse Bertillon, forradalmi ötlettel állt felettesei elé.
Ha az alábbi képre pillantunk, az első benyomásunk az lehet, hogy egy teljesen átlagos párizsi polgári lakás hálószobájára tekintünk épp. Vastag függönyök, díszes tapéta, egy méretes, bevetetlen ágy és egy festmény a falon, amely Vénusz születését ábrázolja. Ha egy kicsit közelebbről szemléljük azonban, feltűnhetnek szokatlan részletek. A festmény megbillent, a háttérben lévő felborult szék és egy gyanús, sötét folt a hófehér ágyneműn, mind-mind rosszat sejtet.
Elég csak egyet fordítani a fényképet tartalmazó albumon és azonnal fény derül az igazságra. Az ágy mögött egy asszony holtteste fekszik, akinek kezein megfigyelhető elsötétedés azt jelzi, hogy már viszonylag hosszú idő telt el a halála óta, míg a felfordult szoba egy korábbi dulakodásra utalhat. Az 1903 májusában gyilkosság áldozatává vált Madame Debeinche-t az a – valószínűleg általa nem igazán vágyott – megtiszteltetés érte, hogy ő lehetett a főszereplője a világ egyik legelső olyan fotójának, amelyet egy bűnügy színhelyéről készített a párizsi rendőrség nyomozás közben.
A képeket egy egészen különleges dokumentumban találhatjuk meg. A közel száz oldalas albumot egy bizonyos Alphonse Bertillon készítette a 20. század hajnalán, miközben a párizsi rendőrségnél dolgozott. A benne sorakozó képek pedig az első termékei annak az általa kidolgozott, fényképezésen alapuló rendszernek, amely forradalmasította a bűnügyi helyszínelést.
Bertillon egy már-már megszállottan akkurátus ember volt, aki egy rövid és sikertelen katonai karriert követően 1879-ben csatlakozott a francia főváros rendőrségéhez. Először lényegében egyszerű hivatalnokként segítette a bűnüldöző szervek munkáját, és így találkozott azzal a problémával, amely végül elindította őt a bűnügyi fényképezés útján. A korabeli Párizsban ugyanis komoly problémát jelentett a bűnismétlés jelensége, és ehhez kapcsolódóan leginkább az, hogy többszörös bűnelkövetőket nem tudták rendesen nyilvántartani és nem tudták a korábbi esetekhez kapcsolni őket. Ez egyben azt is jelentette, hogy a bíróság sem tudta kiszabni rájuk az egyébként megérdemelt súlyosabb büntetéseket.
Alig egy évvel azt követően, hogy Bertillon munkába állt, egy megoldási javaslattal kereste meg feletteseit. A később Bertillonage névre keresztelt rendszer lényegében egy három elemből álló, kereszthivatkozásokkal ellátott nyilvántartás volt, amely bárki számára könnyen ellenőrizhető volt, hogy az éppen vizsgált személy megjárta-e már korábban hasonló okok miatt a párizsi rendőrséget.
Korábban csak egy név és egy fénykép szerepelt a nyilvántartásban, Bertillon ezért igyekezett a markáns ismertetőjelekre koncentrálni. Első lépésben felvette a bűnöző méreteit (fejszélesség, karhossz, magasság és hasonlók), majd ezt követte a „beszélő portré.” Ez tulajdonképpen egy szöveges leírása volt az adott személy megjelenésének, amelyben feljegyzett minden egyedi elemet: tetoválásokat, anyajegyeket, a hajuk növésének mintázatát vagy akár a válluk hajlásának a mértékét. Végül készített róla két fényképet, egyet szemből, egyet pedig profilból. (Bertillon ugyanis úgy vélte, hogy a fül alakja és mérete egy különösen jellegzetes ismertetőjele minden embernek.) Ezzel megszületett a rendőrségi fotók máig alkalmazott módszere.
Rendszerének kirobbanó sikerét látva, Bertillon gyorsan felismerte, hogy a fényképezésben további lehetőségek rejlenek a bűnüldözés számára. Úgy vélte, hogy egy fénykép egyértelműen objektívabb mint az emberi szem, ezért alkalmasabb egy tetthely és a bizonyítékok elemzésére, mint ha csak helyben megszemlélik azokat. Problémát jelentett azonban, hogy a fényképeken torzulnak a térbeli arányok, így nem lehet pontos méreteket venni a helyszínről. Ennek kiküszöbölésére egy geometriai hálót helyezett a fényképekre, amelynek segítségével meghatározhatóvá váltak a valós méretek is.
Bertillon hamarosan már egy önálló, újonnan felállított osztályt vezethetett a párizsi rendőrségen, amelynek feladata a bűnügyi helyszínek fényképezése volt. Ennek keretében, a nyomozást segítendő, nem csak a gyanúsítottakról, hanem az áldozatokról is gondos dokumentációt készített. Az albumban gyakran nem csak a holttestről készített fényképekkel találkozunk, hanem olyanokkal is, amelyek még életében ábrázolják a meggyilkolt személyt. Ugyancsak előfordulnak fényképek az áldozatok lakásáról és személyes tárgyairól, amelyek révén jobban megérthetővé válik az ügy háttere.
1903-ban Bertillon eszköztára egy új darabbal bővült. Egy háromlábú kamerát készített, amely lehetővé tette, hogy a holttesteket és tetthelyet fölülnézetből fényképezhesse le. Így – ahogy ő nevezte – „Isten szemszögéből” vizsgálhatta az eseteket, lévén ezek a képek egy sokkal összefüggőbb és átfogóbb képet tártak a nyomozók szeme elé.
Bertillon nyilvántartási rendszerét és a helyszínelés során alkalmazott forradalmi módszereit nem csak Franciaországban, hanem alig néhány év leforgása alatt szinte az egész világon átvették. 1915-ben már New Yorkban is önálló osztályt alapítottak a bűnügyi fényképezés elvégzésére. Bertillon elismertségét nem csak az jelzi, hogy európai országok egész sora (hazáján kívül Anglia, Hollandia, Svédország és Románia) tüntette ki, hanem az is, hogy még a zseniális nyomozó, Sherlock Holes alakját megalkotó Sir Arthur Conan Doyle is a kontinens legnagyobb rendőrtisztjeként ünnepelte őt.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
