Hogyan fogják lezárni a határt?

Hogyan fogják lezárni a határt?

Ismét jóval nehezebb lesz az élete azoknak, akik a szlovák állampolgárként Magyarországra ingáznak, vagy ott élnek: a határ szeptember elsejétől megint lezárul, várhatóan legalább egy hónapra. Orbán Viktor magyar kormányfő szerint így lehet időben megfékezni a koronavírus-járvány második hullámát.

A magyar lépés szigora sokakat meglepett annak ellenére is, hogy Orbán már napokkal ezelőtt jelezte, hogy szigorítás következik – augusztus közepén ugyanakkor még csak a déli magyar határ lezárása lógott a levegőben. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt mondta, a magyar hatóságok már nem sorolják be többé különböző járványügyi kategóriákba az országokat. Magyarország zöld, minden más ország a vörös kategóriába került.

A szigorú lépés első körben indokoltnak tűnik, hiszen a fertőzöttek száma meredeken emelkedik: pénteken 138, szombaton 152 új fertőzöttet jelentettek be a hatóságok, a vasárnapi adatok pedig már csaknem 300 új koronavírusos páciensről beszéltek. A magyar kormány határzárról szóló legfőbb érve az, hogy a legnagyobb veszélyt most a vírus külföldről való behurcolása jelenti.

A szakértők azonban ebben nem értenek teljesen egyet: Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa például a Pátria rádiónak azt mondta, a Magyarországon újonnan regisztrált fertőzöttek többsége buliban, esküvőn vagy valamilyen zárt térben tartott rendezvényen kapta el a koronavírust.

Ennek fényében érdekes, hogy a magyar kormány nem fújta le a szeptember 24-i Sevilla–Bayern München Szuperkupa-döntőt, melyre hatezer külföldi szurkoló érkezhet. A 64 ezres Puskás Aréna harmadát tölthetik majd meg a nézők, a külföldről érkezőknek ugyanakkor negatív koronavírusteszttel kell rendelkezniük, és a repülőtérről egyenesen a stadionba kell őket vinni. Szlávik János szerint a biztonsági intézkedések megtartásával elkerülhető lesz a nagyobb baj. 

A magyar–szlovák határ tehát lezárul: a hazatérő magyar állampolgárok számára kötelező lesz a kéthetes hatósági karantén, mentességet csak két negatív koronavírus-teszttel szerezhetnek, ez vonatkozik a külföldi diákokra is, akik Magyarországra jönnek tanulni. A tesztet mindenkinek magának kell finanszíroznia, nem fizeti ki senki helyett az állam.

Hírdetés

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint szeptember 1-től külföldi állampolgár nem léphet be Magyarország területére, ez alól kivétel a katonai konvoj belépése, diplomáciai és üzleti célú beutazás, 30 km-es sávban történő belépés, valamint a humanitárius folyosón történő áthaladás.

Az ingázókra vonatkozó, 30 km-es sávban történő belépés szabályait és feltételeit a Magyar Közlöny 2020/195. számában közölte a magyar kormány. A szabályozások tulajdonképpen megegyeznek azokkal, amelyek tavasszal voltak érvényben: a szomszédos államok polgárai és az ott élő magyar állampolgárok beléphetnek Magyarország területére, ám legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre (a teljes szöveget ezen a linken keresztül töltheti le).

Martin Klus (SaS) szlovák külügyi államtitkár lapunknak azt mondta, tudomása szerint a pozsonyi külügyminisztériummal a magyar fél még nem ismertette a határzárról szóló kormánydöntést. Klus elmondása szerint meglepte őt a magyar lépés határozottsága és gyorsasága.

„Minden országnak joga van meghatározni, milyen feltételek mellett léphetnek be a területére külföldi állampolgárok. A szlovák és a magyar járványhelyzet azonban nagyon hasonló, és messze nem olyan kritikus, mint más országokban, ezért jelenleg még nem vártuk, hogy lezárják a közös határainkat, és visszatérünk a kellemetlen tavaszi időszakhoz”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy feltételezi, a lépésről tárgyalni fognak az illetékes szlovák szervek és intézmények a héten.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »