Hogy világos legyen…

…mekkora aljas, semmirevaló gazember ül a vásárhelyi polgármesteri székben. Ez a nyomorult  szarházi egyesíti magában mindazt, amit a mögötte álló emésztőgödör jelent, a jobbiktól a dk-ig.

A szombati közgyűlésen Végh Ibolya korrigálta Hódmezővásárhely új polgármesterét, ezért mennie kellett az önkormányzattól. A volt aljegyző a Vásárhely24-nek elmondta: Márki-Zay Péter szakmai iránymutatás helyett családjáról beszélt a dolgozóknak, miközben a szocialista Botka László emberei megszállták a hivatalt. Interjú.

Vásárhely24: – Kedden megszűnt a munkaviszonya a hódmezővásárhelyi önkormányzatnál, ahol 1990 óta dolgozott. Márki-Zay Péter mellett ült a szombati díszközgyűlésen, amit nemcsak aljegyzőként, hanem – többek csodálkozására – konferansziéként is levezetett. Mit rontott el két nap alatt?

Végh Ibolya: – Hétfőn munkaidő után polgármester úr négyszemközt közölte velem, hogy nem bízik a munkámban, mert én megengedhetetlen módon politizáltam a szombati közgyűlésen. A beszédében ugyanis azt állította, csak a hivatalba lépésekor lett számára tiszta, hogy a város milyen mértékben eladósodott. Szerinte ezt a vásárhelyiek eddig nem tudták, ő hozta nyilvánosságra munkába állását követően. Mint felelős aljegyző jeleztem neki, hogy a város költségvetése már február 7-én kikerült az internetre, azóta bárki megnézheti a város honlapján. Továbbá az eladósodottságról annyit mondtam neki, hogy a 23 milliárdos költségvetési főösszegnek a 2 százalékát sem éri el a város adósságállománya. Tulajdonképpen ez nem hitel, hanem egy részletfizetés, ami több éven keresztül tart: 2030-ig kell megfizetnünk azt a 3,8 milliárd forintot, amit ő 5 milliárdosnak emleget.

Vásárhely24: –Tehát a politizálás annyi volt, hogy ön, mint aljegyző korrigálta Márki-Zay két tévedését?

Végh Ibolya: – Pontosítok: csúsztatását. Igen, ő ezt politizálásnak minősítette. Mivel a költségvetés elkészítése és annak publikálása a város honlapján a polgármesteri hivatal feladata, úgy éreztem, hogy ő ezzel a hivatalt akarja támadni és a dolgozókat akarja minősíteni. Sajnos, Márki-Zay Péter már az ünnepi beszédében sem mondott igazat.

Fotó: Jancsovics Klaudia/Vásárhely24

Vásárhely24: -Azt hallani a városban, hogy az új polgármester diktafont hord magával, rögzíti a beszélgetéseket. Látott diktafont nála?

Végh Ibolya: – Oh, igen! Ahogy a kollégámmal ültünk a polgármester szobájában, egyszer Márki-Zay Péter szórakozottan benyúlt a zsebébe és kivett egy diktafont. Ránk nézett, majd azt mondta: észre sem vettem, hogy ez meg be van kapcsolva. Egyébként az asztalára mindig ki van téve a diktafon. Bekapcsolja, amikor kimegy a folyósóra, hogy így beszélgessen az emberekkel. A megbeszéléseinken mindent felírt egy füzetbe, úgy, hogy mellette diktafonon is rögzíti a beszélgetést. Azon sem lepődnék meg ha összevagdosott felvételekkel állna elő.

Vásárhely24: – Térjünk vissza a munkaviszonya megszüntetéshez! Hogyan közölte önnel Márki-Zay, hogy nem tart igényt a munkájára?

Végh Ibolya: – Először megfenyegetett, pszichés nyomás alá helyezett kényszerített arra, ha nem közös megegyezéssel szüntetjük meg a munkaviszonyomat, akkor ő bizalomvesztés címszóval azonnali hatállyal felmond nekem. A másik választásom az volt, hogy közös megegyezéssel megyek el, ebben az esetben ad nekem 2 hónap felmentési időt, amire az átlag bérem jár és 4 havi végkielégítést, ami közös megegyezés esetén jutalomként értelmezendő. A felmentési idő teljes tartamára mentesít a munkavégzés alól. Azt kérte, hogy másnap már be se menjek a hivatalba, sőt már aznap az irodámba se menjek vissza. Jeleztem neki, hogy ez bajos lesz, ugyanis aznap délután 6-kor kezdődött a választási bizottság ülése, ahol kisorsolták a jelöltek sorrendjét a szavazólapon. Főjegyző asszony betegsége miatt én voltam a Helyi Választási Iroda vezetője.

Kedden délelőtt közöltem vele, hogy nem tartok igényt a két hónap felmentési időre, hanem azonnali hatállyal szüntessük meg a munkaviszonyomat.

Hírdetés

Vásárhely24: – Miért? Ilyen gyorsan talált munkát?

Végh Ibolya: – Hétfőn futótűzként terjedt a hír, és már este több munkaajánlatot kaptam.

Vásárhely24: – Milyenek voltak az eligazítások a hivatalban? A polgármester milyen célokat és feladatokat tűzött ki önök elé?

Végh Ibolya: – Megválasztását követően már hétfőn bejött a hivatalba: találkozott a főjegyző asszonnyal és Kószó Péter alpolgármester úrral. Mindkettőjüknek felajánlotta az együttműködést, de Kószó úr szerint olyan politikai ellentét van közöttük, hogy elképzelhetetlen a közös munka. Polgármester úr múlt csütörtökön, március 1-jén tartott egy összapparátusi értekezletet, ahol bemutatkozott a hivatal dolgozóinak. Azt vártuk, hogy iránymutatást ad a munkánkhoz, a programjáról vagy az elvárásairól fog beszélni, ehelyett bemutatta nekünk Márki-Zay Pétert, majd a családjáról mesélt. Egészen különös részleteket is megtudtunk hetedik gyermeke, Palika születéséről. Döbbenettel hallgattuk végig. Akkor hangzott el, hogy aki ebben a hivatalban hazudik, az nem dolgozhat ott. Szerintem ez a polgármesterre is vonatkozik, így Márki-Zay Péternek már nem kellene ebben a hivatalban dolgoznia.

Vásárhely24:  – A díszközgyűlésen az új polgármester közölte, hogy a közgyűlés csak másodlagos hatalom, ha egyáltalán hatalom. Mert, – tudjuk – a víz az úr. Nem érezte, hogy figyelmeztetnie kellene az új polgármestert: ilyet nem mondunk egy demokráciában?

Végh Ibolya: – Nagyon sok mindent mondott, ami mélyen megdöbbentett engem. Ebből is látszik, hogy Márki-Zay Péter teljesen felkészületlen. Ha valaki egy város vezetésére készül, először is elolvassa a költségvetést. Meggyőződik a számokról, mielőtt ígérgetni kezd a város lakóinak. Most úgy akar visszatáncolni az építményadós ígéretéből, hogy azt állítja: a város eladósodott. A programjából a mai napig nem tudunk semmit. Csak légből kapott ígérgetései voltak, amiből szeretne úgy visszatáncolni, hogy ne sérüljön a szavazóbázisa. Aki polgármesterként azt állítja, hogy az önkormányzat közgyűlése másodlagos hatalom óriási szereptévesztésben van. Nem császárt választottak február 25-én!

Fotó: Jancsovics Klaudia/Vásárhely24

Vásárhely24: – Milyen a hangulat a polgármesteri hivatalban? Az új polgármester szerint senkinek nem kell félnie.

Végh Ibolya: – Rettenetesen rossz a légkör a hivatalban: mindenki félti az egzisztenciáját. Az eddig egységes Polgármesteri Hivatal szétszakadni látszik. A szocialista Botka László emberei megszállták a hivatalt, és tegnap erősítésként megérkezett az esztergomi mártír, Tétényi Éva, és a NAV bukott munkatársa Horváth András is. Csupa sértett, bosszúra éhes támogató, akik most végre meg akarják mutatni. A város összes szerződését kikérték, hogy egy „szakértői” csoport átvizsgálja ezeket az iratokat. Ebben a munkacsoportban olyanok vannak, mint a Jobbik helyi elnöke, a párt önkormányzati képviselője és Hegedűs Lórántné országgyűlési képviselő is lejött egy munkatársával Budapestről. A szegedi polgármesteri hivatal ügyvédi irodájának munkatársai vizslatják a szerződéseket, hogy április 8-ig valami balhét robbanthassanak ki. Azt akarják bizonyítani a szocialista városvezetés és a Jobbik emberei, hogy Vásárhelyen minden szabálytalanul ment, a köztisztviselők pedig korruptak. Nagyon gyors tempóban kell dolgozniuk, hogy az áprilisi választások előtt kreáljanak valami ügyet, hogy folytathassák a sárdobálást.

Polgármester úr hivatalba lépése óta folyamatosan zsíros megbízási szerződéseket köt „tanácsadóival”, és hogy ennek meglegyen a fedezete 53 köztisztviselő bérét csökkentette március 1-jei hatállyal. Megjegyzem, ugyanezen a napon mondta el az összapparátusi értekezleten, hogy senkinek nincs félnivalója, és hogy emelkedni fognak a bérek. Ennyit igazmondó polgármesterünkről…

A másik probléma, hogy az emberek nem tudják, hogy mit csináljanak. Főjegyző asszony sajnos beteg, én igazat szóltam, mennem kellett, az SZMSZ szerint most a jogi iroda vezetője látja el a jegyzői feladatokat. Nincsenek vezetői értekezletek, a polgármester, akinek az ügyeket irányítania kellene kizárólag politizál, és országos politikai álmokat kerget. Budapestre jár, miközben „tanácsadói” a Hivatalt kutatják.

Most még működik a Hivatal, de már csak a lendület viszi előre. Félő, hogy a vezetők és azok a kulcsfontosságú emberek akiknek lecsökkentette a bérét elhagyják a Hivatalt. Ők bármikor felállhatnak és azonnal el is tudnának helyezkedni. Na akkor fog összeomlani az egész rendszer.

Vásárhely24: – A városban több jelentős projekt fut. Veszélyben vannak ezek a fejlesztések?

Végh Ibolya: – A polgármester úr a legnagyobb projektjeink kivitelezői ellen hirdetett harcot, akik most tanácstalanok. Én már érzékelem a megtorpanást, de bízom benne, hogy lesz idő tárgyalni és békét kötni velük, ha valóban a város fejlődése a fontos.

Egyébként meg vagyok arról győződve, hogy az új polgármesternek elképzelése sincs arról, hogyan kell az államigazgatásban mozogni. Márki-Zay Péter semmiért nem hajlandó felelősséget vállalni. Például hivatalba lépésekor sok hó esett. Ki kellett írni a város honlapjára, hogy a hó eltakarításáért Kovács Pál a felelős. Kovács Pál nem az önkormányzat alkalmazottja, annak a cégnek a dolgozója, akivel szerződésben áll a hivatal. Bármilyen feladat adódik, egy köztisztviselőt kell írni, mint felelőst. Ő azonban semmiért nem felelős. Emellett döntésképtelen, semmit nem ír alá. Amikor megnyílt a közmunkaprogram, és be kellett volna nyújtani a kérelmet, öt napig nem volt hajlandó aláírni, mert nem ért rá. Ennyit a nagy gondoskodó polgármesterről! Márki-Zay Péter nagyon szeret beszélni, és akkor nyugodt, ha rivaldafényben állhat és rajongók veszik körül. A hétköznapokról azonban fogalma sincs: miként kell egy várost működtetni, a Hivatalt irányítani, hogyan kell a beruházásokat levezényelni. Sajnos, ilyen hétköznapi dolgokkal még nem volt ideje foglalkozni. Csakhogy az idő telik, a becsület meg fogy, ahogy a közmondásból ismerjük.

Vásárhely24: – Többen Rapcsák-puccs időszakához hasonlítják a Márki-Zay jelenséget. Megáll ez a párhuzam?

Végh Ibolya: – Annak idején Túri Józsefnek és csapatának volt annyi esze, hogy nem nyírták a köztisztviselőket. Ugyanakkor Márki-Zay Péter folyamatosan „gyilkolja” az embereket. A mosolykampány mögött teljesen más arc van: az egész jelenség egy színjáték.

Forrás: vásárhely24


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »