Molnár Tamással, a pozsonyi magyar katolikusok lelki vezetőjével beszélgettünk. Az, hogy Tamás atya augusztus 20-án, ilyen fiatalon átvehette a Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést azt is jelenti, hogy a Jóistentől sok-sok talentumot kapott és felelősségteljes küldetést.
Kimondani szinte még kamaszként, hogy valaki papnak készül… Nem nehéz ez a mai korban?
Nálam ez kiskortól érlelődött. Ilyen szempontból számomra ez nem jelentett nehézséget. De mindenkinek egyedi az útja. Viszont mindenkinek azt tudom javasolni, hogy nem érdemes mások elvárásaira hallgatni. Keresni, hogy valakinek megfeleljek, egy szintig jogos, és figyelembe kell venni a környezet véleményét, de érdemes kitartani a belső meggyőződés mellett. Saját döntést hozni, saját meggyőződésből, szabadon. A hivatásválasztástól kisebb jelentőségű dolgokban is előfordul, hogy mire teljesítjük valakinek az elvárásait, addigra újabbakat támaszt, úgy sem lesz elégedett, és végső soron magunkkal is szembe megyünk.
Kinevezték helyettes bírósági helynöknek. Mit jelent ez, mivel foglalkozik az egyházi bíróság?
Az egyházmegyei bíróság feje az egyházjog szerint a megyéspüspök, aki a jogi munkát delegálja egy bírósági helynöknek. A nagyobb egyházmegyékben, ahol sok ügy van, kineveznek úgynevezett helyettes helynököket is. Az egyháznak is van saját jogrendszere, és vannak olyan ügyei, amelyeket nem a világi bíróságokon old. Munkánk nagyrészét jelenleg a házassági semmisségi perek jelentik, ami nem az egyház által kimondott válást jelent, hanem felülvizsgálatát egy megkötött házasságnak, amiről valamilyen okból azt vélelmezhetjük, hogy az az elejétől kezdve érvénytelen volt, tehát nem köttetett meg érvényesen. Mivel főegyházmegyeként fellebbviteli bíróság is vagyunk, ezért ide érkeznek a megfellebbezett ügyek a nagyszombati, a nyitrai, a zsolnai és a besztercebányai egyházmegyékből is. Ezt a munkát végzem klasszikus munkaidőben, hétköznapokon reggeltől délutánig, itt, az érseki hivatalban.
Ez után jöhetnek másodállásban a pozsonyi magyar hívek. Pozsony egy félmilliós város, ahol több mint tízezer magyar él.
A magyar hívek pasztorációja sokkal inkább szívügyem, mint hogy másodállásnak tekintsem.
Elsősorban ebben a szolgálatban élem meg papi küldetésemet. Pozsonyban nincs önálló magyar plébánia, nincs saját temploma a magyar közösségnek, a Szent Márton-székesegyház plébániájához tartozó ferences templomban jönnek össze napi szinten a magyar hívek szentmisékre. De minden vasárnap misézem a Virágvölgyi-, másnéven Blumentáli-templomban is. Időnként, magyar ünnepeken azonban kilépünk a ferences templomból.
Minden év augusztus 20-án a székesegyházban van Szent István-napi magyar szentmise, november 19-én a Kék-templomban Szent Erzsébet tiszteletére, néhány éve pedig a Magyarok Nagyasszonya ünnepén Ligetfalun gyűltünk össze,
vagy épp a nagyszülők ünnepét tartottuk Horvátjárfalun, illetve egy másik alkalommal az oroszvári templomban. A többi városrész magyarjainak is érezniük kell, hogy a közösségünk tagjai, nyitottak vagyunk feléjük. Nagyrészük bejár a belvárosba a magyar szentmisékre.
Komoly nevet harcolt ki az utóbbi években magának a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség. Ez az ön kezdeményezése volt, vagy már volt mire építeni?
Már régi hagyomány, hogy a ferencesek templomában napi szinten összegyűlnek a hívek. Az alapok megvoltak, sok mindent örököltem az elődeimtől. A nagybetűs, négyszavas megnevezés használata az én kezdeményezésem volt, és az is, hogy legyen a közösségnek egy logója. Már az ideérkezésem évében, a 2014-es Magyarok Nagyasszonya ünnepén elindítottuk saját honlapunkat.
A pozsonyikatolikusok.sk-n feltüntetjük az összes helyszínt, ahol magyar szentmisék, gyóntatások vannak, a hirdetéseket, amiket a helyieken kívül így megtalálnak az ide érkező vendégek, csoportok is.
Tanulnak itt magyar egyetemisták, nekik külön találkozóik vannak a pár éve megnyitott közösségi házunkban, ami közel van a Duna utcai magyar alapiskolához és gimnáziumhoz. Itt tartják a szintén már a pozsonyi működésem idején újraindított cserkészcsapatunk őrsei a gyűléseket, s ez a ház ad otthont az óvodások hittanos foglalkozásainak is. Ideálisan közel van az iskolához és nincs túl messze a templomtól sem. Itt sikerült közösségi könyvtárat is létesíteni. Jó, hogy lett egy hely a templomon kívüli programjaink rendszeres megtartására.
Beszéljünk a járványról, ami a lelkipásztori munkát is megváltoztatta.
Nekünk is rendkívüli időszak volt, mint mindenkinek, de bevallom, hogy nem éreztem bezártságot, magányt, óriási változást nem éltem meg. Egyszer sem kellett karanténba mennem, beteg sem voltam, pedig a szolgálatból kifolyólag az előírásokat betartva sokszor kellett emberek közé mennem. Rádiós miseközvetítésekre, a kórházba is bejártam, de a Covid-osztályra is be kellett mennem betegeket ellátni. És itt, az érseki hivatalban az a szűk kör, akik találkoztunk, szintén egészségben megúsztuk. Talán meg lettünk óvva, hogy így szolgálatot tudjunk teljesíteni, így három időszakban is tudtam a Pátria rádióban misézni, leghosszabban idén, az első félévben minden vasárnap és főünnepeken nem kellett egyetlen alkalmat sem kihagynom.
A rádióban való misézés mit jelentett, kiment a rádió a templomba és onnan közvetített?
Normális körülmények között ez a gyakorlat. Persze ehhez jóval több munkatársat kell mozgatni. A járványhelyzet elején a pozsonyi papi szeminárium kápolnájából közvetítettünk, de később a rádió stúdióból alakítottunk ki provizórikus kápolnát, így kevesebb embert kellett bevonni. Rendkívüli helyzet rendkívüli megoldása volt ez, ám sokak számára nagy lelki segítség. Erről tanúskodnak a visszajelzések.
A hívek hogyan viselték a járványt?
Az első hullámban sokan talán pozitívumként élték meg, hogy többet van együtt a család, jobban kidomborodott a családban a hit szerepe, intenzívebben végeztek otthonaikban közös imákat, a közvetített szentmisék alkalmaival is együtt imádkoztak.
Gondolom, a papságnak is új volt a helyzet, hiszen a világhálóra kellett költözniük.
Épp látogatóban voltam ismerősöknél, amikor a hírekben bejelentették, hogy nem lehetnek nyilvános szentmisék a templomokban. Már a visszaút során felvettem a kapcsolatot a rádióval és a Lux televízió munkatársaival. A járványhelyzet első szakasza óta, 2020 áprilisától vannak végre a Lux televízióban magyar szentmisék is, havi rendszerességgel, és ez megmaradt a nagyobb korlátozások feloldása után is.
Ez tehát a járvány egyik nagy eredménye. A szlovák feliratokat kérték akkoriban, ha jól tudom.
A kényszerhelyzet meggyorsította ezt a várva várt döntést. A feliratozás azóta is szükséges, de ezt a pluszmunkát is bevállaltuk. Egyenes adásban megy a miseközvetítés, a fordítást és a feliratozást már előre el kell készíteni. A feliratokat már a szentmise előtti héten, a kezdőének első szavától a záróének utolsó szaváig le kell adnom. A mise alatt pedig egy általam kijelölt magyar személy jelzi a televízió dolgozójának, hogy mikor kell lapozni a feliratokban.
És a pozsonyi magyar közösségben?
Azért nem éltem meg karanténként a járványhelyzet időszakát, mert akkor is kapcsolatban voltunk a hívekkel.
Az első hullám alatt kiépült egy rendszer, a fiatalabbak informálták az idősebbeket, eljuttatták a nyomtatott újságokat számukra. Csináltunk adventi online kalendáriumot.
Advent egyes napjaira egy-egy család beküldött egy videót, ami aznap a honlapunkra került. Ugyanúgy a nagyböjti időszakban is be lehetett küldeni rövid videó-üzeneteket. A keresztút során az állomásoknál való elmélkedéseket a családok írták, amit aztán zoomon keresztül raktunk egybe. Sok dologban megerősítette ez a közösséget, sok család bekapcsolódott Pozsonyon kívülről is, vagy olyanok, akik néhány évre elköltöztek külföldre dolgozni.
Azt hiszem, a járvány második hulláma sokkal rosszabbul hatott az emberek lelkére, de hosszabb is volt és több áldozattal is járt.
Az elsőben hirtelen jobban figyeltünk egymásra, sokat emlegetett téma volt, hogy mi is az igazi értékrend, hogy védeni kell a természetet, a másodikban felerősödött az, ami a vírus megjelenése előtt volt. A versengés lett erőteljesebb, és sok ember ismét csak a saját hasznát próbálta keresni.
Egyházként arra kellett rámutatnunk, hogy nem csak akkor kell tudnunk kérni és komoly elhatározásokat tenni, amikor nagy bajban vagyunk, hanem tudni kell megköszönni is.
Az augusztus 20-i kenyérszentelésen is külön hangsúlyoztam, hogy bármilyen kemény időszak is van mögöttünk, mégis voltak, akik elvetették a magot, megművelték a földet, megsütötték a kenyeret. Legyünk hálásak, és éljünk azokkal a lehetőségekkel, amelyeket újra megkaptunk.
Sok volt a temetés?
Nem sokkal több, de nehezebbek voltak. Csak pár ember állhatta körül a koporsót, így alig osztozhatott valaki a gyászolókkal fájdalmukban. Nekik volt különösen nehéz, vagy azoknak a közeli családtagoknak, akik a karantén miatt nem jöhettek el. Nagyobb feladat volt tehát az emberekben megerősíteni a feltámadásba vetett hitet, hogy ez ugyan nehéz állapot, de számunkra ez nem az abszolút vég. Ezért éreztem fontosnak, hogy amikor már lehetett, tartsunk egy méltóságteljes gyászmisét azokért, akiknek a temetésére nem juthattunk el. Megtelt a templom, és úgy vélem, ez a Requiem-mise nagy megnyugvást jelentett azoknak, akik addig nem tudták a meg nem osztott gyászukat feldolgozni.
Hogy érzi, az emberek változtak, változott a viselkedésük, az egymáshoz való viszonyuk?
Sok mindent átértékeltek az emberek és rádöbbentek, hogy az anyagi világ nem minden, s hogy milyen törékeny az ember. Sajnos vannak, akik belefáradva, nagyot csalódva igazságtalanságot éreznek, ami bosszúvágyat is szül bennük, és nem tudják a gyászt vagy a gazdasági helyzetük rosszabbra fordulását feldolgozni. Akik eddig közömbösek voltak, azok is maradtak. Akik akkor kritizálták a helyzetet, például, hogy nem jöhettek templomba, most, mikor jöhetnének, ugyanúgy nem jönnek.
Az Eucharisztikus Kongresszus előtt beszélgetünk, mivel egész héten Budapesten lesz. A katolikus egyháznak az elkövetkező napokban a Kárpát-medencében nagyüzeme lesz. Ha jól tudom csatlakozott az eucharisztikus kongresszus szervezőbizottságához.
Már akkor felcsillant a szemünk, mikor megtudtuk, hogy Budapest ad otthont a kongresszusnak, és mi, pozsonyi magyarok is úgy éreztük, hogy mi is a házigazdái vagyunk. 2017 pünkösdjén elkezdődött a háromévesre tervezett előkészület. Meghívtuk az Eucharisztikus Kongresszus főtitkárát, Fábry Kornél atyát, akivel rendszeres kapcsolatban vagyunk, sok mindenben együttműködünk. Önkéntesek is mentek tőlünk segíteni, köztük cserkészek is.
A kongresszus záró miséjére érkezik a pápa, és onnan jön majd Szlovákiába három napra. Most egyesek az egyik oldalon nehezményezték, hogy Magyarországon csak három órát tölt a pápa, a szlovákság pedig örömködött, hogy náluk három napot. Mit lehet erre mondani?
Az emberekben különféle érzelmeket váltott ki ennek a hírnek a bejelentése, és különösen a sajtóvisszhangja. Szlovákiában úgy alakították a programját, hogy itt maradjon a Hétfájdalmú Szűzanya ünnepéig. De próbáljuk pozitívan nézni a dolgokat! Tény az, hogy az előző kongresszusokra nem jártak a pápák, pápai legátust küldtek maguk helyett. Így örömteli a pápa személyes részvétele Budapesten.
Azt is be kell látni, hogy ha a kongresszussal egybekötve tett volna egy nagyobb magyarországi látogatást, akkor szétforgácsolódtak volna a hívek.
Nem a kongresszus rendezvényein lennének, amiben pedig nagyon sok előkészítő munka van. A kongresszus egyes napjaira már számos értékes vendég fogadta el a meghívást előadóként, celebránsként. A másik oldalon örüljünk annak, hogy egy további apostoli utat is megtesz. Tudatosítani kell azt is, hogy a pápa nemcsak jutalmazásképpen megy valahová, hanem ott valamit hirdetni, tanítani akar, s gyakran egy-egy felkeresett helyről is lényegében az egész világnak kíván üzenni.
Igaz, hogy itt három napot tölt különféle helyszíneken, de az eddigi regisztrációt nézve a három óra alatt feltehetően több emberrel találkozik majd Budapesten.
A számokon túl az lenne jó, ha mindkét eseményből sokaknak sok jó származna. Azt hiszem, a kongresszus fényét nem csorbíthatja, hogy a szentatya Budapestről átjön Szlovákiába. Az idő pedig majd megmutatja, hogy az egyes rendezvényeknek milyen lelki gyümölcsei lesznek, sőt, szerintem sokak életében már vannak is. Próbáljuk tehát e napokat ünnepként és örömteli napokként megélni, a kongresszus főszereplőjét, Jézus Krisztust dicsőítve az Oltáriszentségben, és imáinkkal kísérve Ferenc pápát, Krisztus földi helytartóját.
Megjelent a Magyar7 2021/37. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
