Hogyan is mulatott a kádárista elit a rendszer utolsó évtizedében?
Az akkori elit felső részéről nyilván semmilyen személyes tapasztalatom nincs, csak közvetett adatok. De az alsó és a középső részt személyesen megtapasztaltam.
Sokszor elmondtam már, hogy a kádárista elit két egymással ellenséges elemből állt:
- a vonalasakból: akik komolyan hittek az eszmében, ilyen vagy olyan módon, ez egy nagyon heterogén tábor volt, a két szélső rész az őszinte sztálinisták és az igazi reformkommunisták, az előbbiek abban hittek, hogy a megoldás a Sztálin halála előtti rend visszaállítása, mert azóta a rendszer folyamatosan bukdácsol, az utóbbiak pedig abban, hogy lehetséges egy jó kommunizmus, mely teljesen mentes a szovjet rendszer hibáitól,
- a technokratákból: akik a valóságban a nyugat hívei voltak, az egész marxista eszmét és kísérletet kb. marhaságnak tartották, mellyel azonban nyíltan nem lehet szakítani a geopolitikai helyzet (értsd: a szovjet szférába tartozás) miatt, így úgy kell tenni, mintha kommunisták lennék, de suba alatt liberális reformokot kell bevezetni.
Kádár egyik mesteri taktikája volt, hogy egyszerre támaszkodott mindkét rétegre, egyiket se haragítva meg. Még egyfajta munkamegosztást is bevezetett, lásd pl. a “vonalasak” legyenek a belügyi szerveknél dominánsak, míg a “technokraták” a pénzügyeknél.
Ami a mulatozást illeti, a fő szabály az volt, hogy nem lehet a népet idegesíteni, nem szabad nyíltan hivalkodni. Ez alól csak a legfelsőbb vezetés volt felmentve. Annál lejjebb azonban hivatalvesztést eredményezett, ha valaki nagyurat játszik. Kádár rendszerének volt pár nagyon fontos alaptétele ebből a szemszögből:
- tilos a személyi kultusz, pl. Kádár arcképét kitenni csak nagy ünnepeken volt szabad, akkor is csak ideiglenesen, pl. csak a felvonulás alatt május 1-jén,
- nem kell megkövetelni az aktív rendszerhűséget, elegendő az aktív rendszerellenességtől való tartózkodás,
- biztosítani kell az alapélelmiszerek olcsóságát,
- nem szabad megengedni, hogy hiány legyen népszerű termékekből (a fő példa a kávé), ezeket akár hitelfelvétellel is biztosítani kell,
- tilos a káderek számára a kirívóan magas életszínvonal nyílt megjelenítése.
Szóval Czinege elvtárs megtehette, hogy lezárja a forgalmat egy utcában (ez valós esemény: a felesége egy belvárosi hivatalban dolgozott, zavarta a nagy forgalom, erre a férj eltereltette a forgalmat), de egy átlagos tábornokot már kényszernyugdíjaztak volna ennél kisebb ügyért is.
Ugyanez a mulatással. Nagyúrként csak a legfelsőbb réteg viselkedhetett. S Kádár ezt se szerette, bár nekik megtűrte. Kádár maga csak nyaralása során volt nagyúr: a balatoni pártüdülőben megközelíthetetlen, fegyveresen védett saját épület, csak ő és felesége által használható bejárat, s elszeparált partszakasz, ahová még a felső vezetőség tagjai is csak előzetes engedéllyel léphettek be.
De visszatérve a témára, erős műveltségi szakadék volt a két csoport között. A 80-as évekre a “vonalasak” régi nemzedéke már nem volt pozícióban, az a nemzedék, mely képes volt akár érvelni is amellett, amiben hitt. Ekkorra a nagy többség amolyan marxizmus-leninizmus esti egyetem szinten volt, azaz képes volt elismételni pár bemagolt brosúrát, de valójában egy szót se értett semmiből. Ez volt egyébként a létező marxizmus egyik tragédiája: a rendszer elnyomó jellege legelőször éppen a rendszer hivatalos eszméjére mért csapást, az egész – egyébként értékes dolgokat is tartalmazó – marxizmusból egy jelszó-szintű zagyvaság lett: pár mondat bemagolásával és kombinálásával kiváló “marxista” szöveget lehetett produkálni bármiről másodpercek alatt.
Ezzel szemben a “technokraták” szimplán a polgári kultúrát fogadták el, nyilván annak különböző szegmenseit kedvelték, egyéni műveltség és habitus szerint.
Persze ez az átlagos helyzet, nyilván volt művelt vonalas és bugris technokrata is, de nem ez volt a jellemző helyzet.
A személyes műveltség pedig meghatározza azt is, ki hogyan akar szórakozni.
Igyekszem most nagyon óvatos lenni, mert nem akarok senki személy ellen írni, célom nem valamiféle bosszú, meg eleve nem lenne tisztességes ilyen adatokat előadni most, célom az általános légkör érzékeltetése.
S most személyes élményeimből a két leginkább maradandó, mely hatott rám.
Amikor az egyébként szürke, dögunalmas elvtárs elmondja, el tudott jutni színházba Londonban, s ez mekkora élmény volt. Az ember teljesen felragyogott. Annyira, hogy aztán fél óráig a színházakról beszélt.
A legsokkolóbb élményem végül: két elvtárs, miután éljenezték a katonai diktatúra bevezetését Lengyelországban (1981), elkezdenek inni olyan szinten, amitől az átlagember a földre esne, ám ők összeesés helyett nótázni kezdenek. Reportoárjuk egyik számára máig emlékszem, ez a Basznak a kurvák a bőrdíványon című alkotás, de a többi is ebből a kategóriából volt való. 14 évesen átment az agyamon: tényleg ilyen emberek vannak hatalmi pozícióban, akiknek ez a kikapcsolódás, miféle ország ez.
Azt hiszem, eléggé kitapintható az eltérés.
Annyira hatott mindez rám, hogy emiatt is lettem aztán ballib. Hiszen a Kádár-kori technokraták egyenesági leszármazottja az SZDSZ és az 1991 utáni MSZP. 1993-1995 között lettem csak képes szakítani ezzel az eszmeiséggel.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
