Hogy élmény legyen az iskola – Iskolaérettségi felmérés a Máltai Szeretetszolgálatnál

Hogy élmény legyen az iskola – Iskolaérettségi felmérés a Máltai Szeretetszolgálatnál

A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) székházában a Health4all! program keretein belül immáron rendszeresen szerveznek olyan programokat, amelyek a gyermekek nevelésével kapcsolatosan szólítanak meg pedagógusokat, szülőket egyaránt.

A tanévkezdést megelőző héten szakmaközi teadélután keretében nem véletlenül esett szó az óvoda- illetve iskolaérettségről.

Másnap pedig a szülői tapasztalatcserén a mindennapi életet érintő okos készülékek használatáról és annak negatív hatásairól fejthették ki véleményüket a résztvevők. Mindeközben a gyerekeket alkotóműhely várta, ahol iskolakezdéssel kapcsolatos apróságokat készíthettek.

A szakmaközi teadélután résztvevőit Makuk János, a BJMSZ elnöke köszöntötte, aki arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy immáron két éve foglalkoznak speciális igényű gyerekekkel, hét éve pedig a magyarországi Pető Intézettel közösen végeznek többek között mozgásterápiás fejlesztéseket.

A mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy az úgynevezett „egészséges” gyermekekre is jobban oda kellene figyelni,

mert az óvodában, az iskolában kiderül, hogy nem mindegyikük készült még fel a közösségi együttélésre.

Hírdetés

Míg a tőlünk nyugatabbra eső országokban már évtizedek óta óvoda- és iskolaérettségi felmérés előzi meg az oktatási intézményekbe való beiratkozást, addig nálunk ez egyáltalán nem, vagy csak formálisan létezik. Éppen ezért a BJMSZ Health4all! programjában résztvevő szakemberei legutóbb olyan képzésben is részt vettek, amely az iskolai érettség felmérésére ad jogosítványt. Így hát a szülők ezentúl előzetes egyeztetés után bátran jelentkezhetnek itt gyermekük óvoda- vagy iskolaérettségének felmérésére. 

Hudák Tóth Szabina gyermekfejlesztő gyógypedagógus a felmérés fontosságára hívta fel a figyelmet. Hisz minél korábban felállítják a „diagnózist”, annál korábban el lehet kezdeni a fejlesztést, s akkor az iskolában nem lesz annyi hiperaktív, esetleg unatkozó, vagy éppen diszlexiás, diszgráfiás stb. gyerek. A szakember egyébként azokról a tünetekről is szólt, amelyek ezeket kiváltják. Arra is felhívta az óvodapedagógusok, alsós tanítók figyelmét, hogy az árulkodó jelekről beszéljenek a szülőkkel, hogy szakember segítségével mihamarabb megkezdhessék a gyermek fejlesztését. Hogy később az iskola számukra ne a szenvedés színhelye legyen, hanem élményként éljenek meg minden ott töltött órát.

Ehhez persze elsősorban a szülők nyitottságára van szükség, akik nem majomszeretettel szeretik gyermeküket, hanem a fejlődés érdekében elfogadják és követik a szakember jó tanácsát. 

Az is örvendetes, hogy a beregszászi máltaisok nem csupán a felmérés elvégzésére készültek fel, de szakembereik már azon is ötletelnek, milyen hasznos fejlesztési játékokkal segíthetnék a szülők, pedagógusok munkáját. A találkozón bemutatásra kerültek azok a SMART TOYS fejlesztőjátékok, amelyeket a szakemberek tervei alapján természetes alapanyagokból – elsősorban fából – az ID System Ltd. el is készített.

Ezek a játékok elsősorban a speciális nevelési igényű, ADHD, valamint autista spektrumzavarban, diszlexiával, diszgráfiával, diszkalkuliával élőknek, tanulási nehézségekkel küzdőknek stb. segítenek, de minden gyermek szellemi fejlődéséhez nagy segítséget nyújtanak. Mint megtudtuk, ezeknek a játékoknak egyelőre a prototípusa készült el, ám hamarosan a sorozatgyártásra is sor kerülhet. 

Az óvoda- és iskolaérettséggel kapcsolatos kérdéseikkel forduljanak bátran a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat munkatársaihoz (Beregszász, Rozsoskert u. 93., tel.: +380 50 785 8514), a játékok beszerzésével, megrendelésével kapcsolatosan pedig az [email protected] e-mail címen, vagy a +380 99 636 0933 telefonszámon érdeklődhetnek. 

Kovács Erzsébet


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »