Hogy el ne felejtsük a Nemzetet gyalázó ifj. Sebőt és fajtársait

Hogy el ne felejtsük a Nemzetet gyalázó ifj. Sebőt és fajtársait

Emlékezetes, ifj. Sebő 2008-ban a Budapesti Zsidó Színház és a Városi Színház színészeivel a Sirályban mutatta be Toepler Zoltán magyarellenes, Madách gyalázó Gecy című darabját.
A darab annyira provokatív volt, hogy az egyik előadáson szélsőjobboldali csuklyások támadtak annak közönségére, az ismeretlen tettesek fekáliát és savat locsoltak a nézőkre és a darab alkotóira.
A szemtanúk szerint a trágyás-savas locsolkodás több nézőnél is kiverte a biztosítékot.
A vödrök tartalmából ifj Sebő Ferenc rendező kapta a legnagyobb adagot, aki egy poharat dobott a támadók felé, majd elfordult, de egy csuklyás ráugrott és ütlegelni kezdte.
Az eset után a rendőrség garázdaság miatt indított eljárást. Ifj. Sebő mellett a Tudjukki főszereplőjének, Paizs Miklósnak sem kell a szomszédba mennie, ha provokációról, a jobboldali politikusok és véleményformálók nyílt gyalázásáról van szó.
Paizs a Belga nevű zenekar frontembere volt, abból az időszakból Sickratman művésznéven is ismert, és 2004-ben a következő dalszöveggel hívta fel magára a figyelmet:
„Orbán Viktort élve megnyúzni, Lovas István kibelezni, kiherélni, Kövér Lászlót lámpavasra kötni, Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni, Bencsik Andrást késhegyre szúrni, az összes Magyar Nemzetest fejbe rúgni.” (…) „Fajra zsidó ez a megélhetési magyar, egy zsidó zombi, aki zsidó vért akar.
Hát ilyenekből áll ez a jobboldal,menjenek a picsába, de azonnal! Üssed, verjed, kúrjad, szúrjad, vágjad, akasszad! Élve ne hagyjad!”
Paizs Miklós a Tilos Rádióban is dolgozott, ahol 2003. december 24-én Bajtai Zoltán – „művésznevén”: „Barangó” – a rádió műsorvezetőjeként arról értekezett, hogy „kiirtaná az összes keresztényt”.
Barangót az óriási botrány nyomán kénytelenek voltak kirúgni a rádiótól, amit éppen az adó egyik kurátora, Paizs Miklós jelentett be.
A kétgyermekes Paizs egy éve családapaként a Facebook-on kalapolt össze négymillió forintot, miután azt állította, hogy már kenyérre sincs pénzük, „mindössze 165 forintom maradt februárra”.
A posztban a bankszámlaszámát is feltüntette, a koldulásnak pedig 4 millió forintos bevétel lett az eredménye.

Fotó: Pesti Srácok

Hírdetés

magyartudat.com


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »