Hódmezővásárhely: panaszt emeltek a választási bizottságnál a Fidesz miatt

Hódmezővásárhely: panaszt emeltek a választási bizottságnál a Fidesz miatt

Aránytalan kampányelemeket használ a Fidesz a párt kormányzati pozícióját kihasználva – egyebek közt ezzel az indoklással adott be kifogást a hódmezővásárhelyi polgármester-választás kapcsán egy magánszemély. A lapunk által megismert panasz szerint a Fidesz már 2014-ben is kormányzati eszközzel próbált beavatkozni a helyi önkormányzati választásba. Például kampányuk során a saját jelöltjük győzelméhez kötötték a települések számára a hozzájutást az állami és uniós forrásokhoz. Erre a mostani kampányból példaként a Lázár János miniszter lapunknak adott interjújában elhangzottakat is említették. Vagyis azt, hogy a miniszter szerint nem lehetne a függetlenként induló, de teljes ellenzéki támogatottságot élvező Márki-Zay Péterrel együttműködni, mert Gyurcsány Ferenc is támogatja, illetve mert Márki-Zay a Rákosi-diktatúrához hasonlította a mai rendszert.

A fentiek miatt a beadványozó azt kérte a választási bizottságtól, hogy vizsgálja ki a panaszt, és tegyen lépéseket a jogsértések megszüntetéséért. Ám a bizottság elutasította a kérést. Indoklása szerint a Fidesz képviselőinek kijelentései a véleménynyilvánítás szabadságába tartozó megnyilvánulások, amelyek alkotmányos védelmet élveznek.

Hírdetés

A február 25-i hódmezővásárhelyi polgármester-választáson végül három jelölt lesz: a jelenlegi fideszes alpolgármester, Hegedűs Zoltán, a szocialisták által indulása miatt kizárással fenyegetett Hernádi Gyula, illetve a már említett Márki-Zay Péter. Egy negyedik jelölt is indult volna ugyan az országosan teljes mértékben ismeretlen Hajrá, Magyarország párt színeiben, de a helyi választási bizottság azt állapította meg hétfőn, hogy nem sikerült elegendő számú aláírást összegyűjtenie.

Indulása kapcsán Márki-Zay Péter tegnapelőtt úgy fogalmazott a közösségi oldalán: komoly aggodalmat érez a demokráciáért, amikor olyan hírek érkeznek hozzá, hogy csapatostul ideszállított fiatalok gyűjtöttek aláírást a számukra ismeretlen jelöltnek. A függetlenként induló jelöltről egyébként Lázár János azt is nyilatkozta lapunknak: az a hódmezővásárhelyi, aki elfogadja Gyurcsány Ferenc támogatását, az ő szemében nem vásárhelyi.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »