Hódít az AI az Amazonnál: mérnökök ezreit küldték el az innováció nevében

Hódít az AI az Amazonnál: mérnökök ezreit küldték el az innováció nevében

Bár az Amazon vezetése a gyorsabb innováció szükségességével indokolja a közelmúltbeli átszervezéseket, a hivatalos adatok szerint éppen a fejlesztők szenvedték el a legnagyobb érvágást a vállalat történetének eddigi legnagyobb leépítési hullámában – írta meg a CNBC.

A technológiai óriás múlt hónapban jelentett be több mint 14 ezer főt érintő leépítést, amely a felhőszolgáltatástól a kiskereskedelemig szinte minden üzletágat érintett. A New Yorkban, Kaliforniában, New Jersey-ben és Washington államban benyújtott munkaügyi jelentések (WARN) azonban rávilágítanak az aránytalanságokra: az ezekben az államokban megszűnő 4700 munkahely közel 40 százaléka mérnöki pozíció volt. Ez több mint 1800 szakembert jelent, különösen a középszintű (SDE II) szoftverfejlesztők körében volt magas az elbocsátások aránya.

Andy Jassy vezérigazgató célja, hogy a vállalatot „a világ legnagyobb startupjává” alakítsa át, megszabadulva a bürokratikus rétegektől és felgyorsítva a döntéshozatalt. Bár a cég állítása szerint a leépítések többségét nem közvetlenül a mesterséges intelligencia (AI) térnyerése indokolta, a vállalati kommunikáció hangsúlyozza az AI-ba való befektetés fontosságát. Beth Galetti HR-vezető szerint az új technológia lehetővé teszi a gyorsabb innovációt, amihez azonban karcsúbb szervezeti felépítésre van szükség.

Hírdetés

A tisztogatás nem kímélte az egyéb részlegeket sem: a videojáték-divízióban leállították több nagy költségvetésű játék fejlesztését, Kaliforniában pedig jelentősen csökkentették a tervezők és producerek létszámát. New Yorkban a cég egyik legjövedelmezőbb ágazata, a hirdetési üzletág is áldozatul esett, ott a marketinges pozíciók mintegy 20 százalékát szüntették meg. Az Amazonnál várhatóan januárban további leépítésekre kerül sor.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Paul Sancya


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »