Hódít a „vezetékes okostelefon” – beköszöntött a vezetékes telefonszolgáltatások reneszánsza (x)

Hódít a „vezetékes okostelefon” – beköszöntött a vezetékes telefonszolgáltatások reneszánsza (x)

Budaörs, 2016. november 3. – Az elmúlt években megháromszorozódott az IP-alapú telefonszolgáltatást igénybe vevő üzleti ügyfelek száma. Erre enged következtetni az Invitech Solutions által biztosított IP-mellék iránti igény alakulása, mely mára tízezres nagyságúra növekedett. Szakértők szerint mindez arra is rávilágít, hogy a vezetékes technológiák szerepe a következő években is meghatározó marad, sőt az IP-alapú üzleti telefonszolgáltatások, mint az IP Center fejlődésével még nőhet is népszerűségük. Ezen megoldások révén ugyanis a közepes méretű vállalkozások számára is elérhetőek mindazok a lehetőségek, melyeket ez idáig csak a legnagyobb vállalatok tudtak igénybe venni. A középvállalatok körében különösen aktuális mindez, ahol már javában zajlik a jövő évi büdzsé összeállítása, a költségkímélő megoldások keresése.

2013 és 2016 között háromszorosára, tízezer körülire nőtt az IP Center mellékek száma az Invitech Solutions ügyfélkörében. Ennek legnyilvánvalóbb oka, hogy az egyes vállalatok költségoptimalizálási listáján előkelő helyen szerepelnek az IT-szolgáltatások, hiszen a gyorsan fejlődő informatikai szektorban folyamatosan bővülnek a költségkímélő megoldások. A tapasztalatok szerint komoly költségmegtakarítást hozhat akár egy telefonközpont- vagy egy videókonferencia-szolgáltatás IP-alapú kialakítása, és ez a tendencia, a telekommunikációs és informatikai megoldások felhőalapú kiszervezése, a következő időszakban is folytatódik.

Az IP Center egy felhőalapon működő, modern telekommunikációs alközponti megoldás. Az üzleti ügyfelek bármikor és bárhonnan változtathatják a virtuális alközpontjuk beállításait, azaz a hívásokat folyamatosan távolról is képesek menedzselni. A rendszer elsősorban annak köszönheti népszerűségét, hogy korlátlan számú telephely kommunikálhat egymással, helyszínenként akár több ezer melléken, gyakorlatilag beruházásmentesen. A végponti telefonkészülékeket leszámítva, az egész rendszer az Invitech Solutions IP-alapú központjára épül, amely az ország egyik legbiztonságosabb adatközpontjában, a Kozma utcai DataCenterben (DC10) található. Sokak szemében ezért is jelenik meg egyfajta vezetékes okostelefonként az IP Center. Ez a korszerű megoldás egyben lehetőséget biztosít a mindinkább teret nyerő „egységes kommunikáció (unified communications – UC)” jellegű megoldásoknak is, azaz, hogy az üzleti felhasználók egységes platformon és felületen érjék el valamennyi általuk igényelt kommunikációs és informatikai szolgáltatást.

„Magánéletünkben már hozzászoktunk ahhoz, hogy egy szolgáltató – például bank vagy biztosító – ajánlatának kiválasztásában kényelmes, netes felületen elérhető kalkulátor segít. Úgy gondoljuk, a vállalatok esetében is hasznos, ha egy szolgáltatásnál gyorsan, saját igényeikre szabva kaphatnak tájékoztatást arról, hogy milyen megoldás lehet a leghatékonyabb számukra. Ezt a lehetőséget most az IP Center megoldásunk kapcsán tettük szabadon elérhetővé az érdeklődőknek. Az online felületünkön elhelyezett kalkulátorral az a célunk, hogy a hazai középvállalatok felismerjék: ezeket a megoldásokat szolgáltatásként is igénybe vehetik. Különösen fontos ez most, amikor a legtöbb cégnél már a jövő évi költségvetésen gondolkodnak” – nyilatkozta Kováts Péter, az Invitech Solutions középvállalati igazgatója.

 

Hírdetés

Az alábbi grafikonon az imént vázolt trendek látványos alakulását követhetjük nyomon: az IP Centeren keresztül lezajló hangforgalom egyenletesen és dinamikusan növekszik.

Trendek az Invitech Solutions középvállalati ügyfélkörében

 

További információ

Az Invitech Solutions jelenleg  több mint 300 partnerének biztosít az IP Centerhez köthető szolgáltatást. Az ügyfélkörben végzett felmérések tanúsága szerint a különböző vállalkozások eltérő  elvárásokat fogalmaznak meg az üzleti telefónia prioritásaira, de a költségoptimalizálás és az új, modern funkciók iránti igény közös nevező. Az IP Center olyan megoldás, amely lehetővé teszi a karbantartási és üzemeltetési költségek kiiktatását, a társaság ügyfeleinek körében pedig az is kimutatható, hogy így akár 30 százalékkal is csökkenhetnek a telefonálással kapcsolatos költségek. A rendszer a telefonkészülékeken kívül gyakorlatilag nem igényel új eszközöket, feleslegessé válnak a költségesen üzemeltetett korábbi alközpontok és egyéb berendezések. Az egységes IP-alapú infrastruktúra és a felhő-technológia igénybevételével a telefonos opciókon messze túlmutató megoldások is elérhetőek. Az IP Center több mint egy alközpont, mert olyan funkciók érhetőek el többek közt, mint az IVR, e-Fax, PC alapú integráció, távoli iroda, szelektív hívásfogadás és konferenciaszolgáltatások.
Az IP Center kezelése sokkal egyszerűbb a hagyományos alközpontokhoz képest, hiszen itt a felhasználók egy könnyen átlátható webes felületen keresztül tudják vezérelni, kontrollálni a kimenő és bejövő hívásaikat, amelyet természetesen bárhol megtehetnek, ahol van internetkapcsolat.

Az Invitech Solutions Magyarország egyik legnagyobb informatikai és telekommunikációs szolgáltatója. Az Invitel Csoporthoz tartozó társaság ügyfelei között közép- és nagyvállalatok, valamint közintézmények is megtalálhatóak, emellett a távközlési szektor több száz szereplője számára biztosít nagykereskedelmi szolgáltatásokat. A 20 éves tapasztalattal rendelkező cég jelenleg több mint 500 szakembert foglalkoztat és mintegy 6000 partnerének nyújt informatikai-, adatközponti-, valamint felhőmegoldásokat, illetve adatátviteli és telekommunikációs szolgáltatásokat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »