HM: többszörös a túljelentkezés a kadétképzésre

HM: többszörös a túljelentkezés a kadétképzésre

Mindenhol többszörös a túljelentkezés, ezért már a következő tanévtől több honvéd kadétot képeznek majd és a további bővítési tervek is megszülettek – mondta el Szabó Ferenc László, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Oktatási, Tudományszervező és Kulturális Főosztály főtisztje az MTI-nek.

Mint az őrnagy felidézte: a HM tavaly indította el kadétprogramját. Ennek egyik pillére a bármely oktatási intézményben szabadon választható (régebben katonai alapismeretek idéntől) honvédelmi alapismeretek című tantárgy oktatása. A honvédelmi alapismeretek egy szabadon választható közismereti tantárgy, amelyet vagy pedagógiai végzettségű katonák, vagy a honvédség 120 órás továbbképzését elvégző tanárok oktatnak. Jelenleg mintegy hatvan intézményben lehet választani ezt a tárgyat, majd érettségit tenni belőle.

A kadétprogram másik pillére egy komplexebb, gyakorlatiasabb képzés. Az OKJ képzési palettájába 2017-ben került fel a honvéd kadét igazgatási ügykezelő szakma, elsőként a budapesti Than Károly és a szekszárdi Ady Endre középiskolában.

A kadétképzést idén három helyszínnel bővítették ki, ezek: a debreceni Kratochvil Károly honvéd középiskola, a várpalotai Faller Jenő, valamint a komáromi Kempelen Farkas középiskola.

Szabó Ferenc kiemelte: a bővítést indokolja a honvédség utánpótlásigénye, de mint kiderült, a szülők és a gyerekek körében is népszerű ez a képzési forma. A Than Károly iskolában például tavaly 2-3-szoros, idén már 5-6 szoros volt a túljelentkezés a kadétképzésre.

Emiatt már most megkezdték az egyeztetést a szakgimnáziumok fenntartóival és a szakképzésért felelős Innovációs és Technológiai Minisztériummal, hogy a következő tanévekben milyen szakterületeken bővítik a kadétképzést. A tapasztalatok kiértékelése mellett a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programra tekintettel is felmérték, milyen szakemberekre van igénye a honvédségnek. Ennek nyomán már a 2020-2021-es tanévtől gépész, elektronikai és környezetvédelmi-környezetbiztonsági szakterületeken tervezik a kadétképzés bővítését, de speciális mechatronikai szakirányon is gondolkodnak.

Hírdetés

A kadétprogram elsődleges célja a honvédelem népszerűsítése, valamint a tiszti és altiszti utánpótlás létszámának növelése. Szabó Ferenc kiemelte: a kadétképzésben végzettek választhatják a honvédség hivatásos, szerződéses, tartalékos szolgálatát vagy a civil pályát is. Már végzésükkor elhelyezkedhetnek a honvédségnél közalkalmazottként, de tovább is tanulhatnak a szentendrei altiszti akadémián vagy más felsőfokú intézményben, köztük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem honvédtiszti karán is.

Az őrnagy kiemelte: a szakgimnáziumi képzés a közelmúltban átalakult. A kadétképzésbe be vannak építve a gépjárművezetés elméleti órái, és már a tanulmányok alatt le lehet tenni a KRESZ- és az egészségügyi vizsgát is. Aki pedig tartalékos szolgálatot vállal, annak a gépjárművezetői tanfolyam díját sem kell kifizetnie. Megszerezhetik továbbá a számítógépes alapvizsgáról szóló ECDL bizonyítványt, valamint alap és szakmai anyaggal bővített angol nyelvű képzést is biztosítanak a diákoknak. Mindemellett katonai közelharcból is vizsgát tehetnek a tanulók – fejtette ki.

A HM főtisztje elmondta: nemcsak a gyerekek és a szülők, hanem az iskolák körében is egyre népszerűbb a kadétprogram. Idén öt helyre huszonkét intézmény jelentkezett, hogy szeretne csatlakozni a kadétképzéshez.

Balogh Zsolt nyugállományú alezredes, a Than Károly gimnázium kadétosztályának szaktanára, osztályfőnöke elmondta: a képzésnek megvan a katonai jellege, a diákok megtanulják például a honvédségi normákat. Emellett szakaszrendszerben tanulnak: egy 32 tagú osztályszakaszban három raj van, és mindegyiknek megvan a parancsnoka. Vannak szakmai napok, amikor – gyakorlóöltözetnek megfelelő – iskolai formaruhát hordanak a diákok. Speciális tantárgyaik is vannak, így például kéthetente lövészetre járnak, a mindennapos testnevelésen felül pedig katonai közelharcot és kézitusát is tanulnak.

Elmondta továbbá, hogy az elsősöknek minden évben – a gólyatáborokhoz hasonló – motivációs csapatépítő tábort, úgynevezett békatábort tartanak. Ezen felül a diákok nyaranta szakmai gyakorlatokon vesznek részt, olyankor többek között katonai járműveken utazhatnak, részt vehetnek vízi átkelésben, paintball-lövészeten is.

A szaktanár elmondta: a Than Károlyban – az ország egyik legnagyobb középiskolájában – az intézményi átlag 3,3-3,5 volt, a kadétosztályé viszont 4,1. Balogh Zsolt szerint ez abból is adódik, hogy a katonai tárgyakat és az egész képzést nagyon szeretik a diákok. Sokan már a képzés elején azt mondják, hogy amint elérik a megfelelő életkort, jelentkeznek majd tartalékos katonának – tette hozzá.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »