Ján Ferenčák és Roman Malatinec (mindketten Hlas-SD), valamint a pártból kizárt Radomír Šalitroš és Samuel Migaľ egyelőre nem fognak szavazni a parlamentben. Erről a négy képviselő közös nyilatkozatát Samuel Migaľ tette közzé a közösségi médiában.
Ha ez így marad, akkor nem lesz meg a Fico-kormány 76-os minimális kormánytöbbsége.
„A Hlas-SD pártelnökének, Matúš Šutaj Eštoknak az állításait aggodalommal vesszük tudomásul, mivel ezek nem felelnek meg a valóságnak, és rossz színben tüntetnek fel minket. A párbeszéd helyett azt tapasztaljuk, hogy a rendőrség és a biztonsági szervek egyre nagyobb érdeklődést mutatnak személyünk iránt” – fogalmaztak a képviselők.
Elmondásuk szerint a párt vezetésével tartott találkozókon mindig hangsúlyozták a biztonság garantálásának fontosságát annak érdekében, hogy ne történjen hatalommal való visszaélés velük és a Szlovák Köztársaság polgáraival szemben. Hangsúlyozták, hogy kiállnak a demokratikus értékek megőrzése mellett, és valódi problémákkal kívánnak foglalkozni.
Kijelentették, hogy továbbra is a kormánykoalíció fenntartását tartják szem előtt.
„Felszólítjuk Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnököt, hogy sürgősen oldja meg ezeket a problémákat, hogy véget érjen a társadalomban tapasztalható bizonytalanság. Addig, amíg ez a helyzet nem oldódik meg, nem fogunk szavazni az országos parlamentben” – mondták a képviselők.
A Hlas-SD pénteken, január 24-én a munkakongresszusa során jelentette be, hogy kizárja Samuel Migaľt és Radomír Šalitrošt a pártból. A döntés oka az volt, hogy állítólag négy kulcsfontosságú pozícióra – belügyminiszter, a parlament alelnöke, a katonai hírszerzés igazgatója és a Hlas-SD párt alelnöke – saját személyes jelöléseket követeltek.
Matúš Šutaj Eštok zsarolóknak nevezte őket, akik nem tartották be a párt értékeit, és röviddel a választások előtt csatlakoztak a Hlas-SD-hez.
A pártelnök szerint Ferenčák és Malatinec, akik egyébként a párt alapítói közt voltak, szívesen látottak további egyeztetésekre, ugyanakkor felszólította őket, hogy döntsenek, kinek az oldalán állnak.
(tasr/HE, Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


